Juno Temple Rajongói Oldal

Azt vallom, hogy a rajongás nem jelenti a feltétlen odaadást, az esztelen követést és a "mindegy mi az, ameddig X, addig imádni fogom"-ot, mert szerintem lehet rajongani valamiért úgy, ha kritikus vagy vele szemben. Jelen esetben pedig ezt alkalmazom egy személyre, aki a rajongásom tárgya. Valahol muszáj írnom erről a dologról és mivel ezt az oldalt gyakorlatilag senki se látogatja (a heti filmajánló szerkesztésén túl még én se), ezért ideális helyszín a "mocskolódásra"...

Szóval vannak gondjaim Ms. Temple-lel. Az első az, hogy az utóbbi néhány műve elég pocsék lett. A pályáján két igazi mérföldkő van, az egyik a Merülések, a másik az Away, a kettő közt is születtek azért jó dolgok a szereplésével, de az Away óta elindult a mélyrepülés... A Színlelők és a Demóna 2 propaganda, az elsőben még a sztori is szar, csak a közepe érdekes, ahol Juno szerepel, senkit se lehet megkedvelni a szereplők közül és még a vége se értékelhető. A másodiknál legalább a történet jó, csak a tálalás nem tetszett, de azért még így is sokkal emészthetőbb mint mondjuk a The Most Hated Woman In America, ami a Színlelőkhöz hasonlóan kedvelhetetlen szereplőkkel, erőteljes propagandával és a pofádba tolt politikai mondanivalóval operál. Az óriáskerék unalmas, viszont Ms. Temple nagyon szép benne, a színvonal minden tekintetben elég magasan van benne és talán csak a Kate Winslet iránti ellenszenvem vetül ki az egész alkotásra. A Tébolyult kétségkívül elég durva, kellemetlen élmény, pláne Juno karakterének sorsa szempontjából; a One Percent More Humid vágatlan verziója pedig jó lenne, ha Julia Garner meg a teljes hozzá fűződő mellékszál eltűnne belőle. Az egyetlen dolog, amibe tényleg nem tudok belekötni, az a Meet Cute című rövidfilm, aminek az eleje kicsit szar, de utána marhajó és vicces lesz. Ennél az értékelésnél az a fő gond, hogy az Away-t semmi sem közelíti meg, de mindig újra azt várom...

A második gondom a következő alkotásainak sora, mert igazán talán csak a Crooks lehet jó, ha ugyan egyszer elkészül, a Little Birds valószínűleg propaganda, a Palmer meg igazán unalmasnak ígérkezik. 

A harmadik a külseje. Vessetek egy pillantást az elmúlt 3 évre:

Lassan, de nyilvánvalóan megcsúnyult. Sajnos ezt ki kell mondani, valami nem oké vele, aggasztó mértékben lefogyott, a szemöldöke szinte eltűnt és az arca csupa éles vonallá vált. Lehetséges, hogy beteg vagy direkt csúfította el magát - a tippem az említett Little Birds, talán ezért a szerepért változott meg ennyire (vagy a hollywoodi szépségideált követi). 

Az utolsó pedig a politikai szerepvállalása. Liberális beállítottsága mindig nyilvánvaló volt, de sosem használta sem az interjúit, sem a közösségi médiát arra, hogy politikai üzenetet közvetítsen (a feminizmusról szóló néhány kis képe meg kijelentése nem azt a feminizmust hirdeti, ami most odakint dívik, legalábbis ezt érzem). Az más kérdés, hogy a filmjeivel megtette ezt, csakhogy ez a szakmája, valamiből meg kell élnie. És mivel azok, akik nincsenek kondicionálva, láthatják, hogy az amerikai filmipart irányítók ugyanazok, akik a mostani polgárháborús viszonyok kirobbantásáért/fenntartásért felelősek (Nem hisztek nekem? Emlékezzetek csak vissza, hogy a ma már elfelejtett Trónok harca szereplői hogyan hirdették a migráció nagyszerűségét! Miért lett Batwoman transzszexuális? Miért lett Negative Man homokos? Stb.), ezért az is nyílt titok, hogy aki munkát akar kapni Hollywoodban, annak az ő szekerüket kell tolnia. Juno nyilván ezért hirdeti, hogy a fekete életek számítanak (a fehérek nem), ahogy az összes többi színész, bőrszíntől függetlenül. 

Lehetséges, hogy mindez megváltozik majd. Ha lecseng ez a hülye vírus, megint lehet filmeket forgatni, talán a Palmer meg a Little Birds korántsem lesznek annyira pocsékak, és talán Ms. Temple is visszanyeri korábbi angyali külsejét. És talán nem hisz teljes szívvel a liberális propagandában sem. 

De lehet, hogy minden egyre csak rosszabb lesz. Mindenesetre én kitartok mellette, akkor is, ha szar filmekben kap csak szerepet, szócsővé válik és nem lesz olyan szép, mint 2016-ban. Viszont nem fogok egyetérteni vele és ha a mozijai trágya színvonalúak, akkor ezt le fogom írni.

Majd meglátjuk. 2021 talán változást hoz...

Ahogy korábban leírtam, ez az oldal azért 90% inaktív, mert immár két éve én vezetem a nemzetközi Juno-oldalt, ami igen sok időt elvesz. Miután magyar kistestvérének a látogatottsága sohasem érte el a 100/napot, meg valószínűleg nem is fogja, ezért már csak az aktuális, a tévében vagy a moziban vetített Juno-filmekről számolok be rajta itt jobboldalt.

Egy pici frissítés azért kell most, két dolog miatt. Az első, hogy bekerült a filmográfiába az Avenues, a második, hogy októberben érkezik a mozikba a Demóna 2. Sajnos Ms. Temple mindkét alkotásban csak mellékszereplő, viszont a másodikat már most nyomatják, tehát elképzelhető, hogy pénzügyileg sikeres lesz. Az előző rész végülis azért kapta a kritikusi dicséreteket, mert fantasy-be oltott feminizmus volt (a szárnyak levágása = megerőszakolás, a gonosz egy fehér férfi, Csipkerózsika nem ébred fel a herceg csókjától, stb.), ez pedig itt nyilván még erősebb lesz, meg aztán jön egy fekete tündér is. Semmi értelme ennek a mozinak, de a propaganda terjesztésére jó lesz.

Még egy hírecske: Juno újabb minisorozatban főszereplő, ez a Little Birds (van már egy ilyen című filmje), ami egy kevesebb mint 10 részes erotikus széria. Neki ez testhezálló, majd meglátjuk, milyen a végeredmény, viszont ez és az év elején befejeződött Dirty John elindították őt a sorozat-színésznői karrierjén. Vicc, hogy a számos mozgóképes főszerepe után mégis ezek miatt lesz igazán ismert...

(Emlékeztetőül: Azért nem születnek már új bejegyzések, mert a nemzetközi oldalon folytattam a munkát.)

A minisorozat elvileg azt jelenti, hogy csak 10 vagy még kevesebb része van, de gyakorlatilag ez a fogalom azt takarja, hogy ténylegesen egy történetet akarnak elmesélni, aminek van vége. A csak simán sorozatoknak nevezett valamiket olyan hosszúra nyújtják, amennyire csak lehetséges (a Barátok közt már majdnem a 9000. résznél jár), nincs egy igazi történet, amit el akarnak mesélni, csak minél több részt szeretnének kipréselni a gyáraikból. Ezért van az, hogy a legtöbb évad vége egy cliffhanger, vagyis olyan, mint amikor a Dallas-ban Jockey látszólag meghal, aztán a következő évad elején kiderült, hogy csak a tükörképét lőtte le… 

A Dirty John minisorozat, ami egy valóságban megtörtént esetet dolgoz fel, tehát van eleje és van vége, lehetetlenség belevinni olyasmiket, amik nem estek meg a tényleges életben, mert egy kivételével még az összes érintett beleszólhat; ezek alapján feltételezhető, hogy az alkotóinak szándéka nem annyira a kaszálás volt. Valamennyire mégis, hiszen az esetet már feldolgozta egy nagyon sikeres egyesült államokbeli podcast (olyan rádióműsor, amit bármikor meg lehet hallgatni), tehát kérdéses, hogy mennyire volt szükség egy élőszereplős változatra. (Ha elmondom, hogy közben csináltak egy egész estés dokumentumfilmet és a moziváltozat is készül, akkor érthetővé válik, hogy most még le lehet húzni pár bőrt erről a sztoriról. Egyszerűbb, mint kigondolni valami eredetit…) 

Nagy vonalakban annyi történik, hogy a címszereplő John Meehan (Eric Bana) abból él, hogy kihasználja a nőket, és ehhez minden eszköz adott számára. Most a horgára akad egy nagy hal, a dúsgazdag özvegy Debra (Connie Britton), akit elsőre sikerül az ujja köré csavarnia. Azonban az új áldozat lányai, a szókimondó Veronica (Juno Temple) és az éretlen Terra (Julia Garner) megérzik, hogy John veszélyes, és megpróbálják kirángatni az anyjukat ebből a kapcsolatból. 

Férfiként teljesen érthetetlen, amit Debra tesz. Kétszer is visszamegy Johnhoz, még akkor is, amikor már régen nyilvánvaló, hogy a pasas veszélyes. Ezen kívül ötször (!) volt férjnél és mocskosul gazdag, de se biztosítása, de riasztója, se fegyvere, se semmi, amivel megvédhetné magát, meg az elkényeztetett lányait. A helyzetet csak tovább rontja az őrülethez közeledő vallásossággal bíró nagymama; a jogi képviselők és a rendőrség tehetetlensége és az, hogy a rosszfiú bizony rendesen körülbástyázza magát, mindenre fel van készülve. A 8 epizód alatt nem túl kedvező képet festenek az Egyesült Államok társadalmáról, és a nőkről se igazán; plusz szerintem képtelenség megérteni a hősnő motivációit, lehetetlenség megkedvelni. 

A tulajdonképpeni pozitív női hős Juno karaktere, akit odakint vígjátéki elemnek szántak, miközben ő a legnormálisabb a központi alakok közül. Mindig rendkívül divatos, teljesen tisztában van önmagával és átlát mindenkin; de a „poénos” az benne, hogy simán beszól bárkinek, ami a szívén, az a száján, ám korántsem vulgáris. Nos, én nem tartottam ezt egy vígjátéki elemnek, de hát amerikai se vagyok. (Róluk még annyit, hogy legalább 20 olyan üzenetet olvastam a Twitteren, ami szerint az USA-beli nézők képtelenek voltak felismerni, hogy Veronica az Juno, csak mert lefogyott és kiegyenesítették a haját. Ennyi történt és már nem jöttek rá, hogy ő az-.- Mások a hangjára panaszkodtak, de arról aztán tényleg nem tehet.) Juno egy kivételével az összes részben szerepel, van ahol csak egy jelenettel, máshol kettes számú főszereplővé növi ki magát. Talán a legjobb vele kapcsolatos szekvencia az utolsó epizódban az Uberes üldözés. Ki kell emelnem, hogy ezúttal egy meglehetősen normális leányzót alakít, akinek semmiféle olyan baja nincs, mit az átlagos Juno-figuráknak, sőt, kifejezetten pozitív, már-már hősiesnek nevezhető alak. Mindenki más is jól játszik, ahogy ezt már mondtam, de egyiküket se lehet kedvelni: John egy drogos pszichopata, Debra tesze-tosza, a nagymama bolond, Terra egy elkényeztetett kislány. 

Ami miatt mégis jó volt nézni a Dirty Johnt, az a magas színvonalú színészi játék. Junotól ez alapvetően elvárható, és állítólag Connie Britton is pozitív megítélésnek örvend odakint (bevallom, nekem ez volt az első találkozásom vele); Eric Bana viszont mindenkit lemos a színről. Ezen kívül Julia Garner itt sokkal jobb, mint a One Percent More Humidban (ahol szintén Temple kisasszonnyal együtt játszik) és jobban is néz ki, pedig csak hosszabb és egyenesebb a haja. Pár rész részei igen szórakoztatóak, például a legutolsó vagy az az előtti felvonás elején a zenés montázs Johnnal; illetve az a pillanat, amikor a férfi a kórházban fekve rájön, hogy a nő tudja, amit tud. Na, az ott tényleg egy fenomenális jelenet, csak az arcok, a tekintetek beszélnek. Sajnálatos, hogy egy átlagos, mozikba kerülő filmben ezt a szintet még csak meg sem közelíti senki… 

A sztori bizonyos részekben érdekes, máskor nem annyira. A legtöbbször az epizódok fele-negyede a múltban történik, a többi a jelenben. John múltja nagyon izgalmas, láthatjuk, hogy hogyan és miért lett olyan, amilyen; Debra családjában pedig megesett egy gyilkosság – megdöbbentő végkifejlettel. Ami a jelenben zajlik, az a legtöbbször logikával megmagyarázhatatlan, ezért kissé értelmetlen, de valószínűleg a hölgy-nézők jobban tudnak azonosulni vele, mint én. Ajánlani azért mégsem ajánlanám, mert ennél sokkal érdekesebb és magasabb színvonalú dráma-szériákat is lehet találni (pl.: Victoria), de ha rajongsz Junoért vagy Eric Banáért, akkor megéri végignézni.

És Temple kisasszony karrierje továbbra is ezen a téren épül, egy újabb minisorozat, az erotikus Little Birds főszerepét bízták rá. (Korábban már szerepelt egy ugyanilyen című filmben.)

Számomra a tavalyi év egyik legnagyobb filmes élménye volt az Away, ez a kis költségvetésű, független brit dráma, melyben Juno mellett a nagyszerű Timothy Spall alakítja a másik főszerepet. Eme elsőrangú mozgókép alig kapott publicitást, jellemzően egy amerikai fórumon beszéltem róla és még sose hallott felőle senki; a torrent oldalakon is csupán egyetlen kópia kering belőle. Szerencsére (?) azonban kiadták DVD-n és mivel a nagy Juno-oldalnak kellenének a pillanatképek, ezért némi utánajárás végén megrendeltem magamnak egyet ebből a lemezből.

Mielőtt rátérek a korongra, megosztanék veletek egy érdekességet, amit a második megnézés után vettem észre: Az egyik producer Michael Knowles, Juno karakterét pedig Ria Knowles-nak hívják. 

Akkor jöhet a lényeg: A két ebay-es eladó közül, akiknél fellelhető ez az áru, az első válaszra sem méltatott, mikor megkérdeztem, mekkora a képi felbontás. A második nagyon udvarias és gyors volt, de nem tudta megmondani... Sajnos az 101MTDD002 jelölésű verzióban az Away képe nem valami nagy, jóval 1024x768 alatt van, bár a minőségével semmi gond nincs. Sajnos extrák nincsenek rajta, de beállítások sem, még a feliratot is lespórolták róla. 

Szóval megint eljutottam ahhoz a kérdéshez, hogy miért is fizessek 3000 Ft-ot egy olyan lemezért, ami semmiféle pluszot nem nyújt, viszont még a képe sem sokkal jobb, mint az illegálisan beszerezhető, ingyenes verzióé? Persze, ezúttal egy apró cég kis filmjéről van szó, de ezek a képek, ez a hangulat simán megérdemelne egy blu-ray felbontást...

(Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy egy év alatt összesen 20 kattintás jött az Away-t bemutató cikkre...)

Jobb oldalt a Juno filmjei időrendben menüpont utolsó linkjén mostantól elolvashatjátok az írásomat a Wonder Wheelről. Ízelítő:

Jó rég nem írtam semmit, mert amióta átvettem a nemzetközi rajongói oldalt, azóta pláne úgy érzem, hogy fölösleges energiát ölnöm ebbe az oldalba, amit senki sem olvas. Viszont mivel a Filmrajongóra sorozatokról sosem írok, ezért az egyetlen hely, ahol értekezhetek Juno legutóbbi tévés szerepléséről, az ez.

Az Electric Dreams egy tavaly indult sorozat, amiben a címben is szereplő híres amerikai író sci-fi novelláit használják alapul. Minden egyes rész egy önálló történet, csak a szerző személye képez köztük laza kapcsolatot, egyébként önállóan is megállják a helyüket. Mindegyik epizódhoz valami híres rendezőt/színészt kérnek fel, hogy legyen valami kis extra érdekesség, ami odavonzza hozzájuk a nézőt. 

Az Autofac esetében a rendezést a sorozatokban otthonosan mozgó Peter Hortonra bízták, és az író volt a valamennyire híres ember, Travis Beacham (Titánok Harca, Tűzgyűrű). Külföldön pedig azért izgultak rá, mert benne van Janelle Monáe, aki a méltán híres Holdfény és A számolás joga című erőteljes propagandákban csillogott eddig, amúgy pedig "énekesnő". Horton és Beacham tutira mentek vele. 

Viszont mégis Juno a főszereplő, őrá épül az egész rész.

Eme posztapokaliptikus történetben a nukleáris háború után egy kis falunyi túlélő ember azon mesterkedik, hogy valahogy leállítsák a hatalmas, környezetszennyező, haszontalan és veszélyes Autofac-ot (automatic factory - önműködő gyár). A sztori középpontjában Emily, a hackerlány (J.T.) áll, ő veszi rá a gyárat, hogy küldjön ki egy képviselőt (Monáe), akivel tárgyalhatnak a leállásról - úgy hiszik, hogy az intelligens létesítménnyel meg lehet értetni, mennyire káros a tevékenysége az emberekre nézve. Ha pedig mégsem, akkor jön a B-terv: megpróbálnak bejutni és belülről megsemmisíteni ellenfelüket. Vajon sikerülhet?

A sztori nagyon elgondolkodtató, számos kérdést tartogat: Lehet-e egy gép személyiség, akire hatnak az észérvek? Mikortól számít a mesterséges intelligencia gondolkodó entitásnak? Ezek Dick kedvenc témái, ahogy az is, hogy ki hozott létre kit; miként hat az emberre, ha találkozik az általa létrehozott magas szintű gépekkel; ugyanez megfordítva; illetve mi tesz valakit emberré? Ezek a fő kérdések, amire az író és a sorozat készítői keresik a választ.

A fő cselekmény a túlélés, itt nagyon tetszett a falut vezető három illető közül a kopasz pasas figurája. Kollégája, az idősebb asszony folyton köhög, látjuk és el is mondják nekünk, hogy mennyire szennyezett a levegő, de ez a faszi ennek dacára cigarettázik. Nem elég az alapvetően mérgező légkör, még tesz rá egy lapáttal - ez annyira jellemző ránk, emberekre!

Fontos mellékszál Emily és Avi (Nick Eversman) szerelme. Míg a lány "kommandós" és együtt dolgozik a közösség egyik legkeményebb fickójával, Conny-val (David Lyons), addig a fiú csak egy könyvtáros, aki könyveket gyűjt, ráadásul szemüveges, vézna és sánta is. Hősnőnk mégis őt választja, és miközben párja azon kesereg, hogy amit tesz, talán értelmetlen, ő buzdítja - igenis, egy napon Avi könyvei megmenthetik az emberiséget, átformálhatják a világot. Mivel a novellát nem olvastam, ezért fogalmam sincs, hogy ez benne van-e, de ha igen, akkor itt Philip bácsi kicsit hátba veregette magát meg a többi írót, hogy lássuk, amit teszünk, az jó, fontos és hasznos dolog. Ebben a szálban benne van az örök emberi dilemma, a párválasztás kérdése. Emily fiatal, vonzó, eszes, emiatt a testileg halmozottan fogyatékos Avi attól fél, hogy elveszíti őt, mert a sármos, erős és határozott Conny állandóan ott lebzsel a csaj körül, hiszen együtt dolgoznak. Látszik, hogy ennek a pasasnak tetszik Emily, de mégsem tesz lépéseket érte - aztán milyen csalódott pofát vág, mielőtt elindulnak a nagy küldetésre...

Ha nincs elképzelésed róla, hogy mit fogsz látni, akkor fordulatos, érdekes élményben lesz részed, de a lényeg igazából nem az akció, hanem ami a háttérben van - erre utalnak Emily visszaemlékezései. Különben nincs mire panaszkodnom az Autofac kapcsán. A sztori érdekes és tartogat meglepetéseket, a színészek mind jók, a jelmezek is tetszetősek (főleg Juno szerelése), a számítógépes animáció tűrhető, és a legfontosabb az, hogy elgondolkodtat, miközben képes szórakoztatni. Ha a többi rész legalább fele ennyire jó, akkor az egész sorozat megérdemel egy nézést!

Nemrég egy újságíró vette fel velem a kapcsolatot a külföldi rajongói oldal twitter-felhasználóján keresztül. Valószínűleg a mozikban most (Székesfehérváron éppen nem, de máshol talán?) látható Wonder Wheel - Az óriáskerék kapcsán szeretett volna összeállítani egy listát Juno legjobb szerepeiből, és ehhez minket (az oldalt ketten irányítjuk, egy hölgy és én) kért fel. Kolléganőm átadta nekem a lehetőséget, mondván, én jobban értek hozzá, úgyhogy összeállítottam a listámat és elküldtem ennek a bizonyos Daniel Hoyos-nak. Ő gyakorlatilag változtatás nélkül publikálta a szövegemet, még a nevemet is beleírta:)

A cikk itt olvasható, természetesen angolul.

Boldog, Juno-filmekben gazdag Új Évet kívánok!

Oldalt a Juno filmjei időrendben dobozba bekerült a nemrég bemutatott Meet Cute című rövidfilm és a One Percent More Humid. Legközelebb decemberben lesz új, vele kapcsolatos mozis bemutató, a Wonder Wheel, melyet Woody Allen rendezett; illetve hamarosan elérhetővé válik majd a Philip K. Dick's Electric Dreams Junos epizódja is!

Nagy büszkeséggel jelenthetem be, hogy tegnapelőtt publikáltam a kritikát Juno legelső filmjéről, a rendkívül ritka Pandaemoniumról. Ezt az alkotást kizárólag dvdn vagy videokazettán lehet elérni, én magam egy ausztrál barátom segítségével jutottam hozzá, dvdn. 

Ez egy kitűnő dráma, nagyszerű színészi játékkal, mely két híres angol költő, Samuel Taylor Coleridge és William Wordsworth félig igaz, félig fiktív barátságát/vetélkedését mutatja be. Érdekesség, hogy a rendező Juno apja, Julien Temple volt, és a lánya mellett az egyik fiát, Leot is szerepeltette. A Temple-gyerekek a történet szerint testvérpárt játszanak, szövegük nincs. Egyébként Julien egy korábbi rendezésébe már beletette legidősebb gyermekét, de abból (Vigo - Egy szenvedélyes élet) végül kivágták a jelenetét. 

Tegnap óta a nemzetközi oldalon a filmből készített állókép-gyűjtemény is elérhető. 

Innentől fogva már csupán egyetlen alkotás hiányzik Juno filmográfiájából, a Bastard című rövidfilm, melyet Kirsten Dunst dirigált. Aki esetleg látta vagy tudja, hol lehet beszerezni, kommenteljen!

Happy 28th Birthday, Juno!

Ismét elérkezett a július 21, Juno Temple születésnapja. Ezúttal is megnéztem az összes elérhető filmjét, a róluk szóló cikkeket fokozatosan publikálom a Filmrajongón. Kettő még hátra van, de akkor jöjjön egy kis összefoglalás a három alkotásról!

1. The Most Hated Woman in America: A témája, a szereplők személyisége és a benne található erőteljes propaganda miatt nem tetszett. A színészi játék azért jó volt, és Juno ebben a filmben egészen megcsúnyult, hogy életre keltsen egy agymosott fiatal nőt. Inkább eltekintenék az újranézésétől és másnak se igazán ajánlom...

2. Henry: Cuki, hangulatos. Juno egészen úgy néz ki benne, mint a Kismadarakban. Fura, hogy a rendezője miért nem kapott több lehetőséget ezek után...

3. Away: Minden tekintetben fantasztikus élmény volt, csak ajánlani tudom! Tavaly ugyanezt mondtam az Egyszer Lenről is, de ez biztos, hogy azzal ellentétben ez megőrzi az erejét az újranézéskor. Ennek bizonyítéka, hogy most válogatom a belőle elmentett képeket, és csak ezalatt már két új gondolatom támadt a látottakkal kapcsolatban. Nagyon jó volt.

Előreláthatólag ebben a pillanatban egy sorozat (valahány epizódja) és 3 film van Juno rezüméjén, amiket jövőre megnézhetek - vagy talán még előbb is? A külföldi oldal irányítását még mindig tanulom, sok időt kell rászánnom, de megéri. Aki tud angolul, jobb oldalt a Minden, ami Junoban kattintson a legfelső linkre!