Juno Temple Rajongói Oldal

Az első magyar Juno Temple rajongói oldal! A Minden ami Juno menüpont alatt minden fontos dolgot megtudhattok róla, az Interjúkban vele készült eredeti nyelvű, általam magyarra fordított beszélgetéseket olvashattok, a Hírek-rovatban pedig a vele történő, éppen leginkább aktuális eseményekről tájékozódhattok. Folyamatosan töltöm fel az új anyagokat, úgyhogy figyeljétek az oldalt!

Rovatok

Friss topikok

Drunk History 4. széria 2. epizód: Legends

2017.05.09. 11:40 Tévésámán

Pár hónapja (?) az itthoni Comedy Central elkezdte sugározni a magyarul tényleg elmésen lefordított Tömény történelem (Drunk History) című amerikai sorozatot, csak éppen kis hazánk híres múltbéli személyeivel. Fogalmam sincs, hogy a széria él-e még, mivel sosem nézem ezt a csatornát, régen is csak akkor ültem le elé, amikor Hofit adtak.

drunk_juno2.jpg

A Drunk History egy érdekes koncepción alapul: Van egy beszélgetőtárs, egy kamera és egy illető, aki részegre issza magát, majd ezek után az a feladata, hogy a kamera előtt elmondja egy előre kiválasztott történelmi személyről azt, amit megtanult. A mesélők mindig alaposan felkészülnek az említett illetőből, ám az elfogyasztott alkohol hatására az adatok és a mai világ meg a régi bizony összekeverednek, szóval a készítők szándéka szerint a históriák nevettető formában kelnek újra életre. És a lényeg az, hogy amit és ahogyan az illuminált állapotban lévő beszélő elmond, azt később korhű öltözéket viselő színészek korhű díszletek között úgy és aképpen adják elő, ahogy ezt ez a személy tolmácsolta. A végeredmény pedig annyi, hogy miközben a beszélgetőtárs a kamera mellett ülve hallgatja a vele szemben lévő elbeszélőt, annak szavai megelevenednek előttünk. Elvileg lehetséges ebben a formában tanítani, információt átadni, megismertetni egy-két olyan momentumot/embert a régmúltból a nézőkkel, akikről addig talán nem hallottak, de a végeredmény sajnos általában (legalábbis az én szememben) inkább szánalmasan nevetséges, mint vicces és szórakoztató lenne... Juno korábban már benne volt ebben a szériában, akkor egy polgárháborús hősnőt alakított, most pedig nemrégiben Marilyn Monroe bőrébe bújt!

drunk_juno1.jpg

Azt még nem mondtam, hogy egy-egy epizód általában két-három szegmensből áll, az első Juno-rész kettő, ez pedig három darabos. Itt először az egyik első "daredevilt" ismerhetjük meg (fogalmam sincs, hogy hívják ezt magyarul, olyan személy, aki például kötélen átsétál a World Trade Center tornyai közt vagy nagyon magasból leugrik, átugrat 50 helikopter felett motorral, stb.), akinek a specialitása a vízesésekről történő leugrás volt. Ez a fele számomra a legirritálóbb, mert a pasas, aki előadja, egyáltalán nem vicces, és a műsor csak akkor működik, ha az elbeszélő jó humorú, vagy humorosra issza magát. Ennek a pofának ez nem jött össze...

drunk_juno7.png

A második részben van Ms. Temple, és ez az éppen nemrég születésnapos Ella Fitzgerald és Marilyn Monroe barátságát tárja elénk. Itt a mesélő attól válik nevettetővé, hogy párszor alig bír beszélni, olyan részeg, erre a készítők is ráépítettek (az egyetlen alkalom volt, mikor ténylegesen meg tudtak nevettetni), a sztori pedig érdekes, hiszen ismerjük a fekete énekesnőt és a fehér színésznőt, de a kapcsolatukról én legalábbis sosem hallottam még. Azt, hogy ennek mennyi a valóságalapja, nem ellenőriztem, de elhiszem nekik, hogy tényleg megtörtént. Szegény Gabourey Sidibére rossz ránézni, bár valószínűleg önhibáján kívül néz ki úgy, ahogy, de az tény, hogy irtó jól alakította Ellát. Juno a legkevésbé se hasonlít Marilynre, viszont megoldotta a díva-karakter életre keltését. Ez a részlet mindenben klappol, jó a mesélő, érdekes a sztori és jók a színészek is.

drunk_juno8.png

A harmadik végül egy igazán filmes téma, hiszen Buster Keatonről szól. Ez a fele az ismeretterjesztés kapcsán tetszett, az elbeszélő azonban tesz róla, hogy nehogy politika nélkül maradjunk, hiszen a Uniter Artists-os részben hosszasan gúnyolódik a hírhedt eredeti The Birth of a Nation rendezőjén... Szóval itt látszik (meg picit az első szegmensben is), hogy mi a baj a Comedy Centrallal, és most teljesen mindegy, hogy melyik politikai oldalon állok, ez és az ehhez hasonló kiszólások nem kellenének egy szórakoztató műsorba. 

Minden tekintetben a korábbi Juno-epizód viszi a pálmát ezzel szemben, ennek az eleje unalmas, a közepe jó, a vége teli van propagandával... Nekem összesítésben nem tetszett.

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat

Juno hírek Jelzőfényben

2017.04.30. 18:52 Tévésámán

1_percent_premiere1.jpgNéhány friss információ:

- A Safelight kapott magyar címet, innentől Jelzőfénynek hívják, első bemutatója tegnap (2017.04.29.) volt, a Cinemax 2-n. Ez utóbbi elég fura, mert ami nem fér be a 3 db HBO-ba, az kerül be a Cinemaxra, a Cinemax 2 viszont általában csak azt ismétli, amit az első. Most viszont azzal, hogy a lehető legeldugottabb csatornájukra teszik ezt a premiert, elég rossz képet festenek róla. De legalább majdnem minden nap lesz jövő héten.

Utólagos szerkesztés: Kiderült, hogy a műsorpolitika az, hogy a Cinemax az HBO-ról kifutott filmeket adja, a Cinemax 2 pedig a művészfilmeket.

- Ugyanígy a Cinemaxon, csak most már a fő adón debütál ma (2017.04.30.) a Len and Company, amit itthon Egyszer Lennek hívnak mostantól. Szar dolog, hogy az ehhez hasonló remek alkotások kimaradnak az HBO programjából, mert nincs hely benne a rengeteg propaganda-szemét meg a csilli-villi látványizék közt... Mindenesetre ezt is majdnem minden nap sugározzák jövő héten.

- Woody Allen következő mozija, amelynek egyik női főszereplője Juno, megkapta a hivatalos címét, ami így hangzik: Wonder Wheel (Csodakerék). A történetről viszont még mindig semmit sem lehet tudni.

- Az Away május 15-én jelenik meg dvdn külföldön. 

- Teljesen váratlanul, gyakorlatilag a semmiből tűnt fel a pár hónappal ezelőtt még ismeretlen Pretenders című alkotás, amely már az utómunkálati fázisban jár. A történet egy szerelmi háromszögről szól, melynek tagjai egy rendező, egy színésznő és egy fotós. A fotós egy néger pasi, a rendező (valószínűleg a szereplő és a tényleges is) James "nagyon tudok videoklipet csinálni" Franco, a női főhős pedig vagy Jane Levy vagy Juno. Azt hiszem, valószínűbb, hogy az előbbi lesz az; de Juno tutira szerepelni fog így is - talán kapunk egy második Lovelace-t, ahol ő a hősnő barátnője? Elképzelhető...

Várható írások: Drunk History 4. évad 2. részének bemutatója. 

1_percent_premiere3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Új videoklip Junoval

2017.02.24. 19:22 Tévésámán

Az amerikai rajongói oldal (akikkel most már hivatalosan is társultam) linkelte be ezt. Emlékeztem régebbről, hogy az Instagramon volt pár fotó, amik egy James Francoval közös projektről regéltek, és íme, ez az. Fogalmam sincs, ki ez az előadó [utólagos szerkesztés: ez egy duó...], de hogy őszinte legyek, az előző Junos klip sokkal jobb volt. Itt a dal se tetszik, az egész klip unalmas, elvesztegették Ms. Temple-t erre... "Rendezte: James Franco" - na és, attól még béna.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Új képforrás

2017.01.24. 21:47 Tévésámán

Brazil barátom mutatta nekem ezt az új képforrást. A fotók jelentős részét már láttam, de van köztük pár jó darab, amikhez még nem volt szerencsém. Oldalt kiteszem a többi link közé.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Juno meghódítja az Origot!

2017.01.04. 20:32 Tévésámán

A húgom hívta fel a figyelmemet az Origo mai főoldalára.

junorigo1.png

Az említett cikkben egy csomó sorozatból szedtek össze általuk csinosnak ítélt fiatal lányokat. Junoról az alábbiakat írják:

A moziban már viszonylag ismert volt a neve, benne volt többek között A sötét lovag: Felemelkedés-ben, a Demóná-ban, a Fekete misé-ben is, első tévés szerepét azonban csak idén kapta – más kérdés, hogy amiben megjelent, az év egyik legnagyobb bukása lett, ő alakította ugyanis a lemezcégnél dolgozó egyik csajt a Bakelit-ben. Ezzel együtt szívesen látnánk másban is, Woody Allen is számít rá jövőre tervezett filmjében.

Annak ellenére, hogy az itthoni tévéadókon sugározzák a karrierje szempontjából ezeknél sokkal nagyobb jelentőséggel bíró Gyilkos Joe-t és a Merüléseket; meg a Sin City-t, amiben jóval többet szerepel, mint a Felemelkedésben meg a Fekete misében, ezekről újfent egy betűt se szólnak... Ezen kívül az is tény, hogy 2016-ban már másodszor szerepelt a Drunk History című sorozatban is, ami viszont korántsem nevezhető bukásnak. Jó, persze, az origósok nyilván a Bakelit miatt tették fel erre a listára Junot, és azt hiszik, a jónép csak azokat a mozijait látta, amiket felsoroltak. De akkor még mindig ott a St. Trinian's 1-2, A három testőr meg a Távol a világ zajától... Érdekes egyébként, hogy Jack & Diane-beli partnernője, Riley Keough pont a következő a listán.

A cikk végén van egy szavazás, hogy kit szeretnének az olvasók a tévében látni a felsoroltak közül, itt Juno toronymagasan veri a mezőnyt:

junorigo2.png

Persze ebben nagy szerepe van a képnek, amit betettek róla:1

Végül néhány disznó, de pozitív komment, csak a poén kedvéért:

junorigo3.png

2017 ígéretesnek tűnik, ha Ms. Temple már az első héten ilyen hazai visszhangot kap:P

Szerkesztés: A szavazás miatt írtak róla egy cikket. Ez már valamiképp korrektebb, de itt is a meztelenkedésére mentek rá. Szerintem nem ezzel kellene kedvet csinálni hozzá, bár a kérdés végülis nem arról szólt, ki a legtehetségesebb vagy a legtöbbet dolgozó színésznő közülük... (Beszálltam a kommentelésbe, lássuk, mi sül ki belőle!)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek sorozat

Jó vagy rossz kislány?

2016.11.03. 09:57 Tévésámán

A brit Agent Provocateur alsónemű-forgalmazó cég karácsonyi kampányához Junot kérte fel. Aki esetleg nem tudná, az angolszász nyelvterületeken karácsonykor Jézuska helyett a Télapó jön, akinek van egy listája, és ezen jelöli be, hogy az illető jó (nice) vagy rossz (naugthy) volt-e az év folyamán, majd ehhez mérten jutalmazza meg. A videó ezen a tradíción alapul.

Juno tudvalevőleg odavan a fehérneműkért, szabadidejében sokszor rajzol/tervez ilyesmiket, úgyhogy már csak ezért is ideális választás volt. A fenti videó a jó és a rossz oldal montázsa, a kampány hivatalos oldalán viszont külön-külön is megtekinthető mindkét videó: https://agentprovocateurnaughtyornice.com/ (Alapvetően a jót játssza, közben kell megnyomni a billentyűzeted N betűjét, hogy váltson. Lejátszás közben akárhányszor lehet váltani.)

Mondjuk csak 16 éven felülieknek:1

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Új fotók

2016.10.30. 19:09 Tévésámán

Nemrég volt a Kék bársony bemutatójának 30 éves évfordulójára rendezett díszvetítés, ahová Junot is meghívták, az első 3 kép ott készült. A következő kettő pedig a már említett Woody Allen-film forgatásáról származik. (Forrás: junotemple.us)

black_juno3.jpg

black_juno4.jpg

black_juno_with_kyle_maclachlan.jpg

dazed_juno4.jpg

dazed_juno5.jpg

Szólj hozzá!

Woody Allen új filmje, benne Juno!

2016.10.03. 19:07 Tévésámán

Allen bácsi minden évben kijön valami új mozival, amit általában sosem nézek meg, pedig bírom a humorát és azt, hogy mindig jó érzékkel választja ki az éppen fellelhető legszebb, tehetséges fiatal színésznőket a főbb szerepekre; mégis úgy érzem, mintha már csak önmagának gyártaná ezeket a régmúltban játszódó romantikus alkotásokat. Hamarosan jön például a Café Society, amiben Kristen Stewart a főszereplő, és már emiatt is azt mondják, hogy "ejj, ez a Kristen de jó színésznő lett, ki emlékszik már az Alkonyatra?". 

hehe.jpg

Na, szóval, pár napja éjjel beugrott, hogy ez most tényleg Juno nagy kiugrása lehet, hiszen Woody Allen filmjeit mindig megnézik az emberek és a kritikusok, és ha jól sejtem, most valamivel nagyobb szerep jut majd neki, mint a korábbi nagy hollywoodi alkotásokban, amikbe beválogatták - legalábbis remélem. Annyiban mindenképpen jó neki, hogy együtt játszhat Kate Winslettel, aki az egyik példaképe - anno a VOX Magazin azt írta a Gyilkos Joe idején, hogy Juno lesz az új Kate Winslet... Még ha mellékes alakot kelt életre, akkor is ez és az Away biztosan jó ugródeszka számára egy esetleges nagyobb mozi központi alakításához; illetve újabb remek, színvonalas független filmekhez, mint amilyen a Len and Company volt legutóbb. 

juno_smiley5.jpg

De miről is van szó konkrétan? Nos, úgy tűnik a híres rendező fokozatosan halad előre a történelemben, a két évvel ezelőtti Emma Stone-os munkája az 1920-as években játszódott, a Café Society a '30-asokban, ez a most még cím nélküli darab pedig az '50-es évtizedben. Ezen felül csak annyi bizonyos, hogy a helyszín Coney Island, ami New York városának része és híres a strandjairól meg a vidámparkjairól. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy lesz benne valami olyasmi, mint a Saoirse Ronan-féle Brooklynban, a betelepülésről... Majd meglátjuk. 

beach_juno.jpg

A forgatás jelenleg is folyik, a férfi főszereplő Justin Timberlake (színésznek jobb, mint énekesnek), a női a már említett Winslet, mellettük felbukkan még James Belushi (aki úgy tűnik, Jim Belushira változtatta a nevét?) és a Bakelitben Junoval együtt játszó Max Casella (ő volt Julie, Ms. Temple karakterének közvetlen főnöke). Allen az író meg a rendező, a projekt elvileg 25 millió dolláros költségvetéssel készül. 

what_the_fuck_man5.jpg

Egyelőre a képeket látva annyit tudok mondani, hogy Juno megint nagyon csinos és vonzó, ahogy szinte mindig. Mivel a történetről semmi se szivárgott még ki és az utóbbi évek hasonló alkotásai mellett simán elmentem, így ehhez se fűzök nagy reményeket, pláne mivel Kate Winslet sose volt szimpatikus számomra. Ettől függetlenül, ha nem előbb, de 2018 júliusában biztosan megnézem majd ezt, de egyelőre még mindig jobban izgat az Away.

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Pár friss kép

2016.09.11. 11:06 Tévésámán

Juno most a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ha minden igaz, akkor az Away kapcsán. (Kár, hogy nem a magyar Velencén, mert az kb. 20 percnyire van innen vonattal:D) [Nem mindegyik kép van onnan, elvileg csak az első meg az utolsó.]

juno_and_dakota1.jpg

in_shadows2.jpg

chirtnpugaauxhr.jpg

14099296_202045486880790_1473198095_n.jpg

Szólj hozzá!

A Juno Temple-hét lezárása

2016.07.22. 21:54 Tévésámán

windwalk.jpg

Öt nap alatt megnéztem négy filmet és lefordítottam három interjút. Az interjúknál lementettem egy-egy kis képet a videóból, hogy látszódjon milyen volt, ha esetleg levennék a youtube-ról a forrást. Nézzük most a filmeket, abban a sorrendben, ahogy láttam őket:

1. Távol a világ zajától

Talán a saját korában mondott valamit, és biztosan elsősorban a női közönségnek szól, tehát semmiképp sem nekem való. Annyit megtudhattam belőle, hogy Matthias Schoenaerts remek színész, Juno pedig kitűnően tudja ábrázolni a szenvedést, és korántsem olyan rossz halottként, mint ahogy ő állítja magáról:) És még mindig nem hiszem el, hogy Carey Mulligan szép vagy kiemelkedően tehetséges volna...

2. Meadowland

Nagyjából értem, hogy mi lehetett a céljuk a készítőknek, de elérték azt, hogy nem tetszett egy olyan alkotás, amiben csupa kedvelt színészem játszott. Az egyetlen igazi pozitívum Juno rövidke megjelenése mellett az egyik betétdal volt. 

3. Len and Company

Minden tekintetben szórakoztató, vicces és szeretni való alkotás. Nagyszerű színészválasztás, remek szövegek, egyedi hangulat, fasza zene és jó poénok. Juno nagyon jó benne, de azért is, mert végre főszerepet kapott. Kathryn Hahn viszont baromi rossz... Ezt a mozit ajánlom mindenkinek, aki erre téved és tud angolul!

4. Fekete mise

Sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Szegény Juno alig van képernyőn 5 percet a két óra alatt, és Johnny Depp megfojtja:/ De azért azt mondom ez is jó volt, bár nem annyira, mint a 3. számú versenyző.

Jövőre nem biztos, hogy megismétlem ezt az akciót, mert már sajnos a harmadik napon kezdett elfogyni a lelkesedésem és az időm se volt elég, de utóbbi az én hibám, mert elfelejtettem szabadságot kérni. Amiről előre tudom, hogy tetszeni fog a jövőre érkező Juno-filmek közül, az az Away, ez tuti, hogy jó; a többiről egyelőre nem vagyok meggyőződve. Hogy mikor jövök legközelebb, azt csak Isten tudja...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek