Juno Temple Rajongói Oldal

Az első magyar Juno Temple rajongói oldal! A Minden ami Juno menüpont alatt minden fontos dolgot megtudhattok róla, az Interjúkban vele készült eredeti nyelvű, általam magyarra fordított beszélgetéseket olvashattok, a Hírek-rovatban pedig a vele történő, éppen leginkább aktuális eseményekről tájékozódhattok. Angol nyelvű anyaoldal: junotemple.us

Rovatok

Tévésámán többi oldala

Friss topikok

A mocsok elharapódzása a Ted Lassoban

2023.04.12. 22:50 Tévésámán

A Ted Lasso két dolognak tipikus példája, az első, hogy jótól lopni nem bűn: A címszereplő egy pár évvel korábban született meg és szerepelt néhány rövid, vicces jelenetben, valami tévéműsorban vagy miben; az egész széria alapötlete pedig A nagy csapat lenyúlása. Viszont, mivel a célközönség nem tudja, mi A nagy csapat, így az ötlet eredetinek hathat. A második dolog pedig az, hogy a véleményüket harsányan felvállaló fogyasztóknak könnyű megmondani, hogy mit szeressenek.

Már az első évadban rengeteg woke szarsággal lehetett találkozni, de ha egy futballról szóló akármiről van szó, akkor az, hogy mennyi néger van, teljesen reális, elég csak a hazai focicsapatokra nézni. Engem igazán csak a focista néger lány zavart, mert egyszerűen az összes jelenete rendkívül életidegen. Van pár jópofa figura és van pár érdektelen, akiket viszont folyamatosan tolnak az arcunkba - az első évadon még lehet röhögni. Ekkor kezdte el a nép (és a fizetett reklám) azt nyomni, hogy kell a kedvesség a világban és ezt jelképezi Ted, aki mindenkivel túl kedves. Nem ért semmihez, de nagyon kedves.

A második évadban a széria már kezdett egyre bénább lenni, főleg amikor a címszereplő pánikbeteg lett és az egyébként is rendkívül tenyérbemászó karakternek a totál unalmas családját nyomatták, ez biztatott fel arra, hogy eltekerjem az összes olyan jelenetet, ami Tedre épül. Ugyanerre a sorsra jutott az ünnepelt, de szintén abszolút unalmas és érdektelen csapat-tulajdonos, akit viszont most már mindenütt az erős nő példaképének tekintenek - mintha a mai filmekben és sorozatokban nem lenne elég ebből... Ennél azonban tovább mentek, mert őt még gyorsan összehozták az egyik fekete focistával (50 felé közeledő, rendkívül gazdag, fehér nő és húszas éveiben járó, természetesen rendkívül művelt, úriember fekete srác - aki focista)... Ted beszólása Isten női mivoltáról valószínűleg ugyanúgy nem tűnt már fel a nézőknek, mint amikor Zava a harmadik évadban azt mondja: "a nem csak egy társadalmi kitaláció".

A második évad kétségkívül legjobb része viszont a Juno Temple (Keeley), Brett Goldstein (Roy) és Elodie Blomfeld (Phoebe) által megformált fura "család", ahol rengeteg vicces jelenet van, a woke baromság pedig legkevésbé sincs jelen. Roy egy rendkívül morózus, bunkó fasz, vagyis annak tűnik, de valójában jó fej, csak mindig és mindenáron keménynek akar látszani, ez már magában elég jó poénforrás. Ehhez jön a kívülről ostoba Barbie-babának tűnő Keeley, aki viszont meglepően talpraesett és belevaló, szöges ellentéte a nála idősebb férfinak, akivel éppen ezért alkotnak olyan remek párt, amit a két színész összehangja meg a nekik írt tényleg jó drámai plusz tényleg nevetést kiváltó humoros jelenetek segítenek. Őket egészíti ki Phoebe, aki Roy keresztlánya, ezért sokszor vigyáznak rá, ő meg a gyermeki őszinteség megtestesítője. Ez az egész sokkal érdekesebb, viccesebb és normálisabb, mint a sorozat összes többi eleme.

Akkor mit kell csinálni vele? Tönkre kell tenni, pláne miután a Twitter csurig van még most is azokkal, akik a pár iránti rajongásukat fejezik ki...

Szóval indulásnál Keeley a "buta szőke" a fiatal, jóképű, bunkó focista oldalán. Aztán kiderül, hogy nem is buta, csak szereti a csajos dolgokat. Aztán otthagyja a jóképű sztárfocistát, aki mellesleg nem keres rosszul, csak hogy önmaga lehessen vagy valami ilyesmi és a Ted Lasso idealizált világában, ahol csupa olyan embert vesznek fel állásokba, akiknek se végzettségük, se tapasztaluk nincs az adott helyen, Keeley-t felveszik a címszereplő futball-csapatához, reklámszakembernek. Itt akkor összejön a nálánál idősebb, kiöregedett, bunkó focistával és kész az álompár. (Az eddigi két férfi fehér bőrű.)

A harmadik évadra Keeley és Roy szakítanak, mert ez meg az (mondvacsinált baromságok miatt), Phoebe egy jelenetben szerepelt 5 rész alatt, szóval neki valószínűleg búcsút mondhatunk, de legalább most már voltak csókolózó férfiak. Keeley alapít egy saját céget, amire a pénzt egy olyan embertől kapja, akivel még sohasem találkozott, a munkatársai/beosztottai csak azért vannak, hogy megdöbbent képet vágjanak, de nem baj, a sorozat szellemében odaveszi maga mellé az indiai/arab vagy ki tudja milyen közel-keleti barátnőjét a céghez, akinek szintén se végzettsége, se hozzáértése, majd aztán 3 rész alatt a barátnő mindent elbasz és kilép.

ted_lasso_s03e05_signs_1080p_atvp_web-dl_ddp5_1_h_264-ntb_1165.jpg

De nem baj, mert jön a titokzatos pénzember Jack, aki - húúúú, mekkora fordulat - nő. Ha, ha, ha, "az apámék fiút akartak", he, he, he. Erre a szerepre pedig muszáj volt egy leszbikus színésznőt felvenni, mert ma már olyan nem lehet, hogy egy buzit ne egy igazi buzi játsszon. Ebben hol a színészet? Hol a kihívás? És persze Jack Keeley főnöke, és most, az ötödik részben ők is leállnak smárolni...

Tehát a szép, fiatal, fehér lány és a jóképű, fiatal, fehér fiú párja nem működhet. A morcos, jóképű és vagány idősebb palival se lehet együtt. De az érdektelen, férfiruhákba öltöző, reprezentációs célokat szolgáló nővel már igen. Ez most Amerika...

Én nem fogom sajnálni, ha ez a sorozat most már tényleg véget ér. Remélem, hogy a Fargoban nem ez lesz...

Utólagos szerkesztés: Egy véletlen folytán ma kiderült számomra, hogy ezt a leszbi-szálat ketten írták: Egy homokos pasi, akit azért vettek fel, mert homokos és Keeley Hazell, aki pedig azért van ott, mert Jason Sudeikis barátnője. Mind a ketten rendkívül képzettek és rengeteg szakirányú munkát végeztek eddig...

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat

Juno a Twitteren

2022.01.17. 20:28 Tévésámán

Hosszú évek óta bukkantak fel hamis felhasználók, akik Junonak adták ki magukat a Twitteren; akik meg azt hitték, hogy eddig is fent volt, azok gyakran a nemzetközi oldal felhasználóját hitték a valódi Temple kisasszonynak:)

Nos, most már tényleg fent van, és rögtön, magától követni kezdte a nemzetközi rajongói oldalt, ami óriási eredmény!

juno_follows2.png

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Juno és a nemzetközi oldal

2021.09.01. 20:16 Tévésámán

A valódi Juno Temple elkezdte követni a Juno Temple Network Instagram oldalát! Így most már tényleg a külföldi anyaoldal A HIVATALOS Juno Temple Rajongói Oldal:)

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Újra vörösen

2021.07.18. 09:23 Tévésámán

Friss hírek:

- Jön a The Offer, egy 10 részes minisorozat, amely a Keresztapa megszületését mutatja be, a producer szemszögéből. Számos remek színészt kértek fel a szereplésre: Miles Teller (Whiplash), Paul McCrane (Romano doktor a Vészhelyzetből), Colin Hanks (Narancsvidék), Matthew Goode (Watchmen), Dan Fogler (Fanboys), Burn Gorman (Trónok Harca) és persze Junot is, aki a főhős titkárnőjét alakítja majd. Ez a hajszín a képen valószínűleg nem emiatt lehet...

- Ms. Temple újfent egy sorozatban kapott szerepet, amit megint az AppleTv csinál, ez a Mr. Corman, Joseph Gordon-Levitt projektje. A sztori egy általános iskolai tanárról szól, akinek mindennapjaiban összekeveredik a fantázia a valósággal. A bemutató alapján nem tudom, mit gondoljak róla. Juno a főhős ex-feleségét játssza.

- A Crooks című akciófilm egyelőre sehol sem tart, de elképzelhető, hogy a hajszín ennek szól. 

- A Ted Lasso, ami valamiért pillanatnyilag a világ legjobb sorozata, új évaddal jelentkezik jövő hét péntektől. Én továbbra se értem, mire van ez a nagy felhajtás, de annak örülök, hogy Juno mostanság nagy népszerűségnek örvend miatta. 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Juno a címlapon, hírek

2021.03.21. 08:56 Tévésámán

"Megkésve bár, de törve nem", itt egy rövid beszámoló arról, hogy a legutóbb általam látott Juno-rövidfilmről, a Bastardről készített elemzésem kikerült a blog.hu címoldalára. Sajnos ameddig kint volt, addig elfelejtettem, hogy meg kellene emlékezni róla, mostanra meg már a címlap frissült és mások vették át a helyét. Azért az emailt, amiben megerősítik az eseményt, be tudom mutatni (Painttel vágtam ki, azért ilyen ronda, de a lényeg látható):

cimlap.jpg

Ez a "film" egyébként egy érdekes, de nyilvánvalóan direkt provokáló ötlet felületes megoldásaként született, szóval annak ellenére, hogy kb. 10 éve meg akartam nézni, nagy csalódást okozott. Ellentétben az elsőre taszítónak tűnő Palmerrel, ami egész jó, csak mégsem kiemelkedő. Közben a Ted Lasso, Juno legutóbbi sorozata három Critics' Choice Awardot is bezsebelt, de egyiket se Ms. Temple kapta, pedig a Twittert olvasgatva szó szerint mindenki odavan az alakításáért. Elvileg mostanság készül a második évad, meglátjuk, milyen lesz. Lassan befejeződnek a munkálatok a Crooks-on is, amiről egyelőre még nincs pontos elképzelésem - benne van a lehetőség, hogy jó legyen, csak nyilvánvalóan el fogják barmolni, mert most az a divat, hogy rossz filmeket csináljunk...

Végül egy kellemes hír: Bármi is történt Junoval 2020-ban, kilábalt belőle, most ismét a régi önmagára hasonlít. Tudom róla, hogy a magánéletéről alig beszél, csak mégis valakinek rá kellett volna kérdeznie, mégis mi történt? Szóval most már újra jól néz ki:

palmer_juno_temple_interview_2021_1080p_0010.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Juno Új-Zélandon

2020.11.29. 22:15 Tévésámán

Már két külön forrás is megerősítette, hogy Juno éppen Új-Zélandon van. Az imdb szerint a Palmer című filmdráma elkészült, most a Crooks munkálatai folynak - talán ezért van ott? Egyelőre csak egy Tweet és ez a nem túl jó kép jelentik a bizonyosságot - utóbbi konkrét helyet jelöl meg, az előbbi készítőjével viszont hiába vettem fel a kapcsolatot, semmi reakció sem jött...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Ted Lasso avagy Juno újabb gólt lő az amerikai tévézés hálójába

2020.11.10. 13:35 Tévésámán

358.jpg

Úgy két hónapja a semmiből érkezett ennek a valaminek a bemutatója, amiről az sem volt világos, hogy sorozat vagy film lesz-e. Semmiféle hírverést nem csaptak körülötte addig, utána viszont annál inkább – az iránta támadt érdeklődést jelentős mértékben emelte a címszereplőt alakító Jason Sudeikis. Nekem személy szerint nem sokat mond a neve, egyedül a Maisie Williams-féle A szeretet könyvét tudom hozzá kötni (ami sajnos félresikerült). De hát kit érdekel Sudeikis úr, ha az egyik főbb szereplő Juno?

A történet nagy vonalakban annyi, mintha áthelyezték volna A nagy csapatot Angliába, ahol a Gépállat SC receptje szerint a baseballt felváltja a futball (mármint az igazi). A recept olyannyira hasonló a Major League-hez, hogy ismét egy nő a csapat tulajdonosa (Hannah Waddingham, a Trónok Harca „Szégyen!”-t kántáló apácája), aki a fiktív AFC Richmond focicsapathoz egy amerikai foci edzőt szerződtet. Ez Ted Lasso, a mérhetetlenül optimista, jólelkű pasas, aki vajmi keveset ért a sporthoz, de annál jobban tud kedvesnek lenni. A széria viszont mégsem arról szól, hogy megnyeri-e a Richmond a bajnokságot, ehelyett a hangsúly a karakterekre, ezek egymás közti viszonyaira meg a humorra és a drámára helyeződött.

happiness.jpg

Ez Juno karrierjéében az első olyan alkalom, amikor a stáblistában utolsóként, a megtisztelő „with” szócskával emelték ki – ez általában a leghíresebb szereplőknek jár. Karaktere Keeley Jones, aki látszólag a tipikus buta szőke, de valójában sokkal több ennél. A Ted Lasso fontos vonása, hogy leszámol egyes sztereotípiákkal, másokat megerősít – Keeley-nek megvan a magához való esze, ugyanakkor megtestesíti a 2020-ra már sajnos teljesen elfogadott „a semmiért kapok pénzt”-típusú embert. Ahogy egy helyen mondja: „arról vagyok híres, hogy majdnem híres vagyok.” Lásd még: Berki Krisztián (az ogre, nem az olimpiai bajnok), Gáspár Győző, Párizs Hilton, stb. A figurát biztosan direkt Junonak írták, a rengeteg káromkodás meg a szexről szóló duma a valóságban is jellemzi őt, a korábbi szerepeitől eltérően viszont ez a lány boldog, jól érzi magát, szóval semmi nyoma benne a depressziónak.

Szpojler itt

Ms. Jones a sorozat kezdetén az egyértelműen Christiano Ronaldoról mintázott Jamie Tartt (Phil Dunster) barátnője, azonban a pozícióváltások miatt új behatások érik. Az egyik ilyen Ted, aki rajta keresztül szeretne hatni az önimádó, ám kétségtelenül nagyon tehetséges Jamie-re; a másik az említett tulajdonosnő, Rebecca, aki akarva-akaratlanul összebarátkozik vele. Ők ketten rádöbbentik Keeley-t az addigi kapcsolatainak sivárságára, a lány pedig szakít Tarttal, aztán lassan összemelegedik a csapat kiöregedő kapitányával, a mogorva Roy Kenttel (Brett Goldstein). A kialakuló szerelmi háromszög remek poénforrás, egyben bemutatja, hogy a valóságban sokkal kesze-kuszább a párok élete, mint a a romantikus filmekben. Keeley és Jamie szétmennek, de a pasasnak hiányzik a lány, akinek tetszik a rejtélyes, mocskosszájú, mindig dühödtnek tűnő Roy, ő azonban fél belemenni a kapcsolatba. Szóval megy az adok-kapok.

Szpojler vége

eh_kinda.jpg

A Ted Lasso angol-amerikai koprodukció révén keveri a két nép szórakoztatóipari termék-előállítását, ennek két nyilvánvaló példája a nem vicces „humor” elegyítése a valódi poénokkal, illetve a megkerülhetetlen, ám valamennyire mégis visszafogott politikai korrektség. Nézzünk pár példát az elsőre: A második epizódban Ted és a Nick Mohammed által alakított Nate beszélgetnek. Utóbbi elsüt egy rasszista szóviccet, mire Ted megkérdezi: „azon nevetsz, ami nem vicces?” Nate válasza: „nem vagyok biztos benne, mi a vicces és mi nem az”. A poén oké, nem fogod halálra röhögni magadat rajta, viszont itt aláhúzzák azt a kifordított helyzetet, ami az angolszász országokban zajlik: Az igazi humor offenzív, mindig megsért valakit (gondoljunk csak a cigányviccekre!), ám a mostanában gát nélkül ömlő politikai korrektség miatt tilos olyan viccet mondani, ami sérthet egy kisebbséget. Ennél fogva vagy olyan „viccek” vannak, amik a fehér férfiakon csattannak (lásd erre Nate visszatérő ócsároló megjegyzéseit az egyik vékony dongájú fehér focistára) vagy olyanok, amik valójában nem viccesek, de ezeken kell nevetni (ilyen bármelyik amerikai vígjáték az elmúlt 10 évből).

Lépjünk át a második dologra, lássunk erre is egy esetet: Visszatérő szereplő a névtelen futballista az utcán, aki egy néger lány. Mikor először látjuk, akkor megjelenik és lecselez egy kövér fiút a réten játszó iskolás csapatból – eleve életszerűtlen, hogy bárhol rúgják a bőrt a fiatalok, akik egész nap a a telefonjaikat bújják. Ehhez hozzájön, hogy a srác, akit lecseleznek, az fehér és férfi, ráadásul kissé túlsúlyos is; az, aki lecselezi, pedig egy agilis, fekete lány. Ugyanebben a részben (2.) a csajt még egyszer látjuk, ekkor iskolai egyenruhában, csak úgy megjelenik a semmiből a labdával, azt rugdosva szalad az emberek között. Totál hiteltelen. Aztán még kétszer járul elénk, egyszer ennek az epizódnak a végén, mikor megismétlődik az előző felbukkanása, csak most már késő este van (tök hihető, hogy egy 16 év körüli fiatal lány teljesen egyedül, a város közepén focilabdát rugdal); majd az ötödik részben ismét este, zuhogó esőben passzolgat Ted kisfiával.

this_is_crazy.jpg

Evezzünk más vizekre! Cikkem tárgya alapvetően vígjáték akar lenni, ennek ellenére az első két részben gyakorlatilag semmi vicces nincs. Furcsa módon manapság az összes sorozat első epizódja szar, ezt valószínűleg direkt csinálják, mert figyelik a nézőszámot. Ha nem kapcsolsz el, aztán később még megnézed a második részt is, azzal megerősíted bennük, hogy bármilyen szemetet eléd tolhatnak, te úgyis leülsz elé, ennél fogva a színvonal nem számít, csak a propaganda. Szerencsére a Ted Lasso a harmadik felvonástól beindul, itt már jönnek a nevettető poénok – például imádtam a karaoke-részt a segédedzővel (Brendan Hunt) vagy amikor Jamie megjelenik Keeley-nél és ott Roy nyit neki ajtót. Sajnos a széria második felére a poénokat feláldozzák a drámáért, egyre több a szívfacsaró dolog – viszont engem például sem Ted, sem Rebecca tönkrement házassága nem érdekelt.

A sok karakter, a konfliktusok, a dráma, az elbújtatott politikai üzenetek (God = she) meg a viccelődés között vajon marad-e hely a focinak? Hát, alig. A legtöbb meccsből semmit sem láthatunk, van olyan, amikor a csapat kimegy, aztán egy másodperccel később már jönnek vissza, csupa sárosan, izzadtan. A hangulat megvan, csak a sport hiányzik. A döntő meccs azért emlékezetes, ott már van egy kis akció, valamint érdemes még felidézni Jamie és a később érkező Dani Rojas (Cristo Fernández) kapufa-párbaját. A tényleges futballért kárpótol minket a rajongók meg a labdarúgás köré szerveződött kisváros lakóinak bemutatása, a kocsmai közös meccsnézés meg az új edzőt érő verbális inzultusok szinte mind kacagtatóan valódiak.

happy19_1.jpg

A valódiság ráillik a karakterek egy részére, ilyen Keeley, Jamie, Roy, a segédedző vagy a kocsmárosnő (Anette Badland), hozzájuk hasonló alakokkal a mindennapokban is találkozhatunk. Ted, Nate és Rebecca asszisztense, Higgins (Jeremy Swift) viszont fiktív kliséfigurák egy-egy kis csavarral. Sajnálatos módon a realitást sokban rontja, hogy mindenütt csak és kizárólag Apple-kütyük vannak (nem vicc, mindenki iPhone-t használ, még a gyerekek is, a fülhallgató Beatz, a szállodában mindenütt Apple-monitorok vannak, az összes laptop MacBook, a tévéken viszont letakarták a márkajelzéseket), a sztoriban rejlő fordulatokkal pedig az alkotók maguk alatt vágták ki a fát, vagyis se az egyik, se a másik megoldás nem lehet kielégítő a nézőnek (mondjuk ha nyer a csapat, az klisé, ha nem nyer, akkor meg csalódottak leszünk). A dráma meg a komédia között sem sikerült megtalálni a tökéletes egyensúlyt, egyes részek színtiszta drámák, máskor jókat röhögünk, egyéb alkalmakkor viszont azon törtem a fejem, hogy ez most humor lenne? Szóval ha viccesnek kell lennie, akkor se mindig az. Az érdektelen mellékszálak túlzott erőltetése – Rebecca exférjének (Anthony Head) szinte az összes jelenete – számomra még lejjebb húzták a színvonalat.

Összesítésben viszont a kitűnően megalkotott karakterek, a tehetséges színészek, a nevettető poénok meg a hangulat kárpótolnak minden másért. Külföldön óriási sikert aratott a Ted Lasso, és újabb jelentős lökést adott Juno karrierjének – ahogy a mellékelt képek mutatják, nagyon jól néz ki a sorozatban. Kár, hogy most már csak nagy mozik mellékalakjainak megformálójaként és tévés színésznőként tekintenek rá…

Nézd meg ezt a sorozatot, ha: szereted a focit, kedveled Jason Sudeikis-t, bírod az amerikai humort, az angolos viccek megnevettetnek, érdekel az igényes színészi játék, szívesen bámulsz kidolgozott férfi-felsőtesteket és rajongsz Juno Temple-ért.

Ne nézd meg, ha: Utálod a drámát, hidegen hagynak az emberi kapcsolatok, nem szívleled az indiaiakat/feketéket/nőket, nem érted az angol akcentust, ki nem állhatod az Apple termékeit.

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat

Miről írjak most?

2020.10.07. 22:26 Tévésámán

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

Little Birds - újabb Juno-sorozat, ami nem igazán jött össze

2020.09.05. 13:27 Tévésámán

little-birds_2.jpeg

Juno Temple-t egy darabig a független filmek királynőjének nevezték, ameddig csupa olyan mozi főszerepét játszotta el, amiről a legtöbb ember sose hallott. Aztán miután 2009-ben kiköltözött Los Angeles-be, elkezdett felbukkanni nagy hollywoodi mozikban, ám csupán mellékszereplőként – az újságírók még mindig imádják a neve mellé odaírni a Demónát, a Sin City 2-t vagy a TDKR-t, amikben együtt nincs összesen 30 perc játékideje… A nagy váltás Juno karrierjében a Bakelit volt, az első sorozat, amiben fontos, visszatérő szerepet kapott – annak ellenére, hogy ezt úgy hirdette ő maga is, mint az első sorozat-szereplését, a Drunk History című marhaságbeli dupla megjelenése megelőzi a Vinylt, igaz, azokban nincs szövege.

A Bakelitet sajnos elbuktatták, ezért egy évad után leálltak vele, Ms. Temple pedig visszatért a független filmekhez és a mellékszereplésekhez. Tavaly aztán ismét rá terelődött az érdeklődés a Dirty John című mini-széria miatt, amely egy megtörtént bűnügyet dolgoz fel. Vicces módon ez a sztori, ami a címszereplő halálával véget ér, mégis folytatódik ebben az évben, csakhogy a címén kívül már semmi köze nincsen az első évadhoz. (Ez egyébként most már egy megfigyelhető trend: Bármely adott sorozatnál a második évadnak semmi köze nincs az elsőhöz, ez alól az utóbbi két évből csak a Victoriát tudnám említeni kivételként.) Szóval a Dirty John igen sikeres lett (témája ellenére még egyik hazai sorozat-csatorna sem vetítette le), Juno meg kapott egy újabb felkérést, ismét mini-szériában kellett játszania. Ebből lett a Little Birds.

(Még egy apró adalék, mielőtt tovább lépünk: Ms. Temple már szerepelt egy ugyanilyen című alkotásban, ez a Kismadarak, amit a hazai tévé is adott.)

Aki megnézi cikkem tárgyának bemutatóját, az biztos lehet abban, hogy itt aztán minden lesz, amit a hollywoodi média urai látni akarnak: homokosok, szex fűvel-fával, perverzitás és jónéhány nem fehér főszereplő. Akkor vajon miért áll csak 6.2-n az imdbn (amikor vetítették, akkor 4.7 volt)? A válasz igen egyszerű: Nők. Ezt a szériát egy nő (Anais Nin) novellái alapján írta három másik nő (Ruth McCance, Stacey Gregg és Sophia Al-Maria, utóbbi arab, amit szintén nagyon szeretnek mostanában az álomgyárban), a rendező (Stacie Passon), a zeneszerző (Anne Nikitin), a vágó (Celia Haining) és a 11 producerből 5 szintén nő volt. A végeredmény magáért beszél…

Szerintem Penny Marshall halála óta az angol anyanyelvű országokban nem nagyon maradt tehetséges rendezőnő, ezt ékesen bizonyítja például a Lost Transmissions is, amiben nincsen történet, csak helyzet van. Ennek ellenére úgy kezelik a gyengébbik nemet, mintha korábban soha, semmilyen formában nem vehettek volna részt a filmgyártásban – ennél fogva ha a lábad között lyuk van, akkor most előnyt élvezel Hollywoodban. Viszont cikkem tárgya az Egyesült Királyság terméke – na, ott is vannak szép dolgok, elég csak megnézni, mi lett a Doctor Whoból… A lényeg annyi, hogy ez a sok nő összefogott és kaptak egy rakás pénzt, hiszen a szexuális szabadságról, az elnyomó férfiakról, az elnyomó fehérekről, a megbélyegzett homokosokról meg a szenvedő asszonyokról akartak csinálni valamit. Minden adott volt a sikerhez, a kész mű azonban felemás.

A Little Birds kiindulópontja az ’50-es évek, amiről itthon bizony a Rákosi-korszak és Sztálin elvtárs ugrik be, külföldön azonban más volt a helyzet. Az európai nagyhatalmak (ilyenek már végülis nincsenek) ekkor még jelentősebb számú gyarmattal rendelkeztek, az egyik ilyen a helyszínünk, a marokkói Tanger városa, ahol sajátos keveredése látható a kultúráknak (leginkább a helyi, az angol, az amerikai és a francia jelenik meg, de van ír meg egyiptomi szereplő is), változatos figurákkal a szegény tolvajon át a dúsgazdag grófnőn keresztül a fegyverkereskedőig.

A három legfőbb szereplő Lucy (J.T.), az amerikai lány, akit dúsgazdag apja hozzáad egy fiatal angol lordhoz, aki Tangerben él; Cherifa (Yumna Marwan) a szexuális aberrációkra specializálódott elit prostituált; és a francia titkár (Jean-Marc Barr), a város tulajdonképpeni (megszálló) ura. Mellettük adott még az említett nemes úr, Hugo (Hugh Skinner), az ő homokos szerelme, az emigráns herceg Adham (Raphael Acloque); a grófnő (Rossy de Palma); Lucy apja (David Costabile) és a mindentudó bárpultos (Matt Lauria). Nagyjából az ő interakciókból áll ez a hat részes sorozat, ahol mindenki valamilyen okból akar valamit a többiektől – a háttérben legtöbbször pénz, hatalom vagy szex állnak…

Hamarosan következnek az egyes epizódok kritikái!

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat

Port.hu: Az oldal, ahol nem értékelik Junot?

2020.07.05. 09:42 Tévésámán

Amióta másik oldalamon A héten a tvben-listát összerakom, mindig kellett valamilyen forrás, amiből dolgozhattam. Eredetileg a Fejér Megyei Hírlap tv-műsor-mellékletét használtam, aztán, mikor az megszűnt, átnyergeltem a port.hura. (Volt még egy rövid kitérő valami másik oldallal, aminek már a nevére se emlékszem, csak arra, hogy nehezen navigálható és tele van reklámokkal.) 

A port finoman szólva is hiányos. Azt csinálják, hogy valaki valahol ír két mondatot (vagy huszonötöt) egy filmről, azt bemásolják, a tartalmát nem ellenőrzik, aztán az imdb-ről az első öt-tíz nevet kimásolják, hozzátesznek egy linket, pár semmitmondó képet és kész. A felhasználók sokszor maguk írják be, miről szól az adott alkotás, aztán van úgy, hogy ez kerül bele a hivatalos adatlapba. A moderátorok még a civilizált formában írt kritikákat se kímélik, amennyiben azok a liberális "értékeket" merik kifogásolni (lásd: homoszexualitás); a felhasználók egy része pedig vaktában pontoz anélkül, hogy legalább két szót odaböfögne a komment-szekcióba arról, miért is adott mondjuk 10/10-et a The Most Hated Woman In America című förmedvényre. 

Juno Temple-nek van port.hus adatlapja, ahol a legfrissebb fotói is 2010 körüliek, a filmográfiájából pedig a mai napig hiányzik az Egy botrány részletei, a St. Trinian's, a Vágy és vezeklés, A kezdet kezdete, A Sötét Lovag: Felemelkedés, a Greenberg és a Sin City: Ölni tudnál érte. Mindez azért vicces, mert az itthon be nem mutatott Lost Transmissions, Dirty John, The Most Hated Women In America és Small Apartments benne van, illetve a még el sem készült Crooks is. 

juno_port1.png

A mai napon valamiért azt tapasztaltam, hogy az eddigi képeit letörölték és egyetlen olyan fotó maradt róla, ami a Gyilkos Joe-ból való, ám alig látszik rajta az arca. Kíváncsi vagyok, ennek mi az oka? Ezen kívül érdekes végignézni, hogy az adatlapján szereplő művek hány pontot kaptak a magyaroktól:

Demóna: A sötétség úrnője 6.7
Lost Transmissions 7.0 (én adtam)
Tébolyult 6.6
Színlelők 2.2
Aljas John 9.0 (én adtam)
Az óriáskerék 6.9
The Most Hated Woman in America 10
Bakelit 8.1
Távol a világ zajától 8.2
Jelzőfény 7.0
Fekete mise 7.2
Egyszer Len 4.8
Meadowland 5.5
Demóna 7.6
Szarvak 6.8
Rémálom-sziget 3.8
Délután is jó! 5.3
Lovelace 7.2
Dollár, kanna, szerelem 7.2
Small Apartments 2.0
Kismadarak 7.9
Gyilkos Joe 6.3
A három testőr 6.5
Nagy badabumm 4.9
Dirty Girl 9.0 (én adtam)
St. Trinians - A Fritton arany legendája 6.1
Mr. Nobody 8.7
Merülések 8.1
A Dicső 39 7.0
Vadócka 8.3
A másik Boleyn lány 8.6
A zölddel jelöltekkel nagyjából egyetértek, a kékeket feljebb, a vörösöket lejjebb húznám. 
Szóval az a kérdés, hogy hagyjam-e ezt így, vagy írjak nekik a pótlásról? Még eldöntöm...

Szólj hozzá!

Címkék: hírek

süti beállítások módosítása