Ez a legjobb interjú, ami Junoval készült és én is láttam. Érdekes, vicces, jópofa, ráadásul ebben a leginkább olyan, mint amilyennek elképzelem őt:) A beszélgetés a Late Night with Craig Ferguson 2011. szeptember 21-ei részében ment le. Na, csapjunk bele:
C: „Következő vendégem egy nagyon szép színésznő, aki most éppen egy Dirty Girl című filmben szerepel. Október 7-én kerül a mozikba, pillantsunk bele!”
(itt jön a süteményes jelenet az említett műből.)
C: „Köszöntsük együtt Juno Temple-t!”
(Tök jól áll neki ez a fehér ruha, nem?)
C: „Helló Juno!”
J: „Szia!”
C: „Nagyszerű, hogy eljöttél és hadd jegyezzem meg, hogy milyen csodás ruhát és vonzó ékszereket viselsz ma este.”
J: „Köszönöm! Értékelem a bókot.”
C: „Semmi gond. Teee… te amerikai vagy?” (kicsit bunkó kérdés:D igazán tudhatná:D)
J: „Nem. Angol vagyok.”
C: „Igen, tudtam ám, de abban a filmben tisztára amerikai vagy, nem angol!” (így már bók az előző mondata)
J: „Déli vagyok.”
C: „Déli? Az egy nehéz nyelvjárás? Akárhányszor az ember meg akarja tanulni, azt mondják neki: Ezt nem így köll.” (Itt utánozza a déli akcentust.)
J: (nevet) „Öööö… Nem, ez egy fura dolog. A nyelvjárás-tanárom azt mondta, hogy az angol hang kb. ugyanabban a részben helyezkedik (a torokban), ahol a déli akcentus. A sztenderd amerikait sokkal nehezebbnek találom.”
C: „Mi az a sztenderd amerikai?”
J: „Mondjuk amit te is használsz?”
C: „Én? Van egy nagyon rossz hírem számodra: Ez, ámit én csinálok, nem sztenderd ámerikai. Ha elmész egy válogatásra és ott azt mondod: (itt a saját akcentusán viccelődik), akkor az nem válik be.”
J: (helyesel neki)
C: „Anglián belül honnan származol?”
J: „Anglia délnyugati részéről, Sommersetből.”
C: „Óh, az egy jó kis környék. Nem úgy beszélnek arrafelé, mint a kalózok?” (utánozza a kalózok jellegzetes hanghordozását)
J: „Igen, olyanokat mondanak, hogy almabor, meg…”
C: „Óh, igen, almabor…” (itt most a kiejtés a lényeg)
J: „Mi is csinálunk almabort a szüleim házában.”
C: „Tényleg?”
J: „Aha.”
C: „Az édesapád Julien Temple?”
J: „Igen, ő az.”
C: „Ő egy elég híres rendező, nem igaz?”
J: „Igen, fantasztikus.”
C: „Az bizony! Nagy rajongója vagyok, ő csinálta a Sex Pistols-filmet, nem?”
J: „Igen!”
C: „Kb. annyi idős lehettem, mint most te, sőt, még fiatalabb voltam nálad, mikor az kijött.”
J: „Úgy tudom, te is játszottál egy punk-rock bandában.”
C: „Így volt, de senki nem csinált filmeket azokról a punk-rock bandákról, amikben én is benne voltam. (Juno nevet) Talán néhány rendőrségi jelentést, de semmi többet. (a közönség is nevet) Apukádat még mindig érdekli a punk-rock? Úgy képzelem, hogy igen.”
J: „Bizony.”
C: „Na, itt egy érdekes kérdés, legalábbis számomra az: Ha az apád egy ilyen ikonikus, vad, rebellis karakter, egy művészember, hogyan lázadtál ellene, mikor fiatalabb voltál?”
J: „Nem igazán tudtam.”
C: „Értem.”
J: „Az egyetlen alkalom az volt, amikor elterveztem, hogy csináltatok egy tetoválást az ő tiszteletére, apák napjára. Ő csinálta Tom Petty Learning to Fly-jának a klipjét, ami az egyik örök kedvencem, azt tetováltattam magamra, hogy „learning to fly” (repülni tanulok), és meséltem neki róla, nagyon izgatottnak hangzott a telefonban a hangja, mikor erről beszéltünk. Aztán mire karácsonyra hazautaztam, addigra elfelejtette. Nem rajong túlságosan a tetoválásokért, de azért azt hiszem, ezt megszerette. Ez volt talán a leginkább lázadó dolog, amit csináltam…”
C: „Ez eléggé… Én is csináltattam egy tetkót az apám tiszteletére, mikor meghalt. Ő nagyon utálta a tetkókat, ezért úgy gondoltam csináltatok egyet, amivel rá emlékezem és így miénk lehet a kelta paradoxon. (Ferguson skót származású, de hogy konkrétan mi az a kelta paradoxon, azt nem tudom. Mindesetre ők nevetnek, szóval ez egy nekünk érthetetlen poén.) Ez tetszik nekem, érdekesnek találom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha már az apád filmrendező, akkor miatta lettél színésznő?”
J: „Azt hiszem már akkor bennem volt ez, mikor kibújtam a világra…”
C: „Megértem. Van két gyerekem, láttam, hogyan történik.”
J: „Őőő… szóval…”
C: „Riasztó élmény. Láttál már ilyet?”
J: „Még nem. Még nem. Csak azt a jelenetet a Felkoppintvából, tudod, mikor…”
C: „Aha, nos nem láttam ezt a filmet, de…”
J: „Azt a jelenetet együtt néztük meg az öcsémmel, aki olyan tizenöt lehetett, és ott van ez a közeli kép a születés pillanatáról és egészen összetörte szegényt.”
C: „Azt elhiszem. Én mondom, ha ott vagy, pontosan ott, és előtted megy végbe, akkor úgy reagálsz, hogy „őőő, azta”. (Juno remekül szórakozik ezen:)) Igen, mert vannak olyan részei, amikre nem készítenek fel, és amikor ott vagy… Hölgyeim, akiknek van önök közül gyereke, az tudja, miről beszélek! Vannak olyan események, amikről senki sem beszél, hogy megtörténik és mégis megtörténik.”
J: (kicsit zavarban van ettől) „De varázslatos is!”
C: „Óh, persze! Mágikuselképesztőéletemlegjobbnapja meg minden, igen, igen, de… persze, nagyszerű. Te is szeretnél majd gyereket?”
J: „Mindenképp.”
C: „Na és hányat?"
J: „Nem is… nem is tudom, attól függ, hogy megy a dolog…"
C: „Miért, hát fiatal vagy, hány éves vagy, húsz?”
J: „Huszonkettő.”
C: „Oké, akkor simán lehet még… mondjuk húsz gyereked.” (a közönség nevet)
J: „Persze. Sima ügy.”
C: „Hogyne, hogyne. Húsz gyerek…”
J: „Mondjuk, ha holnap el is kezdenék szülni.”
C: „Naaaa igen, na, ez biztos idegesítené az apádat, ki kéne próbálnod! (Juno halálra röhögi magát:D) Ha fel akarod idegesíteni apádat, mondd neki: Apa, van húsz gyerekem! Jövök haza Amerikából és mind veled fogunk élni, nagypapa! Ez jó lenne. Apádnak vannak már unokái amúgy?”
J: „Nem, még nem, én vagyok a legidősebb. Van két csodálatos öcsém, és ők meg apa és anya mind együtt élnek egy szépséges házban, Sommersetben.”
C: „Te is ott laksz még?”
J: „Nem, én már itt élek (Los Angeles-ben), de karácsony táján mindig hazamegyek legalább egy hónapra.”
C: „Ez jó. Milyen a karácsony Summersetben? Nagyon kellemesnek képzelem el.”
J: „Igen, igazán mesés. Mindig tobogánozunk. Ebben nagyon jó vagyok.”
C: „Tobogánozás? Igen, ez jól hangzik. Ez nem szánkózást jelent?” (a közönség nevet, de én lehet, hogy félreértettem a poént)
J: „De igen.”
C: (mindenki nevet) „Csak a dolgomat végzem, leányom, csak próbálok közel férkőzni. Nem vagyok mindig ekkora szemétláda, de valamit reagálnom kell.”
J: „Nem gondolom, hogy szemétkedsz!”
C: „De, egy kicsit.”
J: „Csak kicsit ideges vagyok. Ez az első alkalmam.”
C: „Ideges? Mitől vagy ideges?” (a saját hangjától nem hallotta Juno válaszát, mert egyszerre beszéltek)
J: „Mert még sosem csináltam ilyet. Tisztára remeg a kezem is az idegességtől.”
C: „Édes vagy. Ne, ne, nem kell aggódnom emiatt, jól van, tudom, nagyon ijesztő vagyok, de… (Juno és a közönség nevet) Nem jelentek veszélyt rád, biztonságban vagy, és a csontváz-robot (egy bábú, az alkalmi műsorvezetőtárs), ő… ő is oké, nem igazán érdeklődik irántad… (Juno erre megmutatja az egyik gyűrűjét) Óh! Mid van neked?”
J: „Egészen olyan, mint ő, nem?”
C: „Igen, tényleg! Nézzétek ezt! (halálfej-gyűrű) Nézzétek csak! Tudod, mi az érdekes? Ha egy másik ujjadon lenne, nem mutathatnánk meg!”
J: „Óh, ez igaz! De azon az ujjamon is van egy.”
C: „Igen látom. Rengeteg gyűrű van rajtad, egy csomó…”
J: „Nagy ékszer-rajongó vagyok.”
C: „Tényleg? Ezek igazi… gyémántok meg ilyesmik?”
J: „Ez az egy, ez volt a huszonegyedik születésnapi ajándékom a nagymamámtól. Ez az övé volt, szóval ez a legkedvesebb számomra.”
C: „Értem, értem.”
J: „Nézd meg, nyomot hagyott az ujjamon, mert sosem veszem le.”
C: „Jaj, nézzétek! Nyomot hagyott az ujján! (a középső ujját mutatja a kamerának) Pont ott! Látjátok a nyomát? Éppen ott van! (mindenki nevet) Eeeeeeez aaaaaaaz! Iiiigeeeeeen! Engem nem kaphattok el! (épp most szegett meg egy szabályt) (Junohoz fordulva) Jó neked! Szóval, most ide költöztél Amerikába?”
J: „Aha, igen.”
C: „Na és miket csinálsz szabadidődben? Szoktál szörfözni?”
J: „Áh, nem. Az egyensúly-érzékem nem valami jó, szóval… nem szörfözök. Nem tudok biciklizni meg autót vezetni se.”
C: „Akkor hogyan közlekedsz?”
J: „Sétálok.” (Ez egy híres momentuma ennek az interjúnak, ahogy láthatjátok, a bejegyzés elején is ez van gifként. Ez a mozdulat annyira aranyos:D)
C: „L.A.-ben?”
J: „Aha.”
C: „Ennyi ékszerrel?!”
J: „Néha…”
C: „Fel fogom hívni édesapádat, kisasszony! (nevetés) Ez nem jó. Na mindegy, kifutottunk az időből, szóval választhatsz fura csöndet, őőő, azt hiszem túl fiatal vagy a szájharmonikához, (nevetés) szóval kérhetsz fura csöndet vagy indulhatsz a nagy pénznyereményért.” (Ebben a műsorban az a szokás, hogy ezen lehetőségek egyikével zárják le a beszélgetést, így van plusz egy garantált poén a végére.)
J: „Mi a nagy pénznyeremény?”
C: „Tizenöt dollár egyesekben, de válaszolnod kell érte egy kérdésre.”
J: „Jöhet!”
C: „Oké, szóval a nagy pénznyereményért mész?”
J: „Úgy bizony!”
C: „Oké. Kezdhetjük is. Egydollárosok. Szagold meg, igazi pénz! Ugye, hogy fura szaga van a pénznek?”
J: „Igen, piszkosnak érződik.”
C: „Ja, piszkosnak érzem én is. Ez egyenesen a… őőőő…. Tényleg piszkos, a CBS pénze. (nevetés) Igen! Na, szóval, jön a kérdés.”
J: „Oké.”
C: „Készen állsz?”
J: „Igen. Készen állok.”
C: „Tizenöt dollárért. Izland az Észak-atlanti térségben van, ugye?”
J: „Óh, istenem… Huszonhárom százalékot értem el a földrajz-vizsgámon és sosem próbálkoztam vele többet.” (na, legalább egy közös vonásom van vele)
C: „Na de ki mondta, hogy földrajzi kérdésről van szó? Meg aztán, kedvellek, még nyerhetsz!”
J: (nevet) „Oké.”
C: „Rendben? Oké. Izland az Észak-atlanti térségben van, a fővárosa Reykjavik.”
J: „Oké.”
C: „Jó. Milyen magas vagyok?”
(a közönség nevet, Craig odasúgja a szintén kacagó Junonak a megoldást: 187 centiméter)
J: „Azt hiszem… 187 centiméter.”
C: „Helyeeeees! Tizenöt dollár, a tiéd! (a közönség éljenez) A gyönyörű Juno Temple-t látták, azonnal jövünk vissza!”
(a közönség tapsol, Craig megöleli Junot, ad neki egy puszit, aztán még csevegnek)
Mint már mondtam, ez a kedvenc interjúm vele, itt annyira édes, ahogy néha megilletődik, mikor beugrik a poénoknak, meg a nevetése is olyan vicces:D Imádnivaló!
Remélem nektek is tetszett, mert elég sokáig tartott lefordítani:)
Az eredeti nyelvű változat pedig itt tekinthető meg, Juno 10.37-től jön:
