A legutóbbi frissítésnél kerültek fel a képtárba a Hunger Magazinnak készült szexi fotók Junoról, tegnap pedig ráleltem erre a videóra, ami a fotózáson készült. A kérdések nem hallatszanak, így olyan, mintha magától beszélne végig, ez nagyon tetszik, és csupa érdekes, komoly dolgot mesél, de ahogy közben azokat a képeket mutatják, valahogy nem illik össze a kettő…
J: „Áldásnak tekintem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozhattam és a szerepeket is, amiket eddig eljátszhattam. /A szerepekről kezd beszélni/ Mind problémás fiatal nők és számomra a kihívás az, hogy mindegyiküket különbözően keltsem életre, mert egyik elbaszott tinédzser sem hasonlít a másikra és ez a valóságban is így van, úgyhogy ki kell találni valamit, amivel különbözővé lehet őket tenni egymástól. Remélem egyszer majd olyat is eljátszhatok, aki a húszas éveiben jár, na az tényleg izgi lenne!”
„Most éppen… nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy elindulhattam ezekre az utazásokra ezekkel a fiatal nőkkel, akik mind próbálják megtalálni magukat és mindannyian különböző módokon érnek el végül a filmek befejezéséhez. Érdekes, hogy valamennyire saját magad dönthetsz arról, hogy milyenek voltak ezelőtt és hogy mi lesz velük ezután. És ezek nagyon fontos gondolatok, mert végignézed, hogy mi történt korábban, mi történik akkor, mikor felveszi a kamera, és hogy mi lesz utána. Ez egy fantasztikus folyamat, aminek a részese lehetsz, lehet borzasztó vagy nagyszerű is… Tényleg remek szerepeket adtak nekem, amikkel megmérethettem magam, és folyamatosan tanulok, minden egyes nap. Minden egyes munkádból magaddal viszel valamit az emberektől, akik körülötted voltak… a színésztársaidtól, a rendeződtől, az operatőröktől, mindenkitől! Mindenkitől, aki része a stábnak… ami egy elképesztő ember-piramis, és ha egy elem hiányzik, az egész összedől, szóval igazán jó dolog, hogy tanulhatok mindenkitől. Például szerintem színésznőként is fontos, hogy megtanuld, hogyan világítanak meg, mert a fény annyiféle különböző érzelmet hozhat létre az arcodon, ha reagálni tudsz rá és ez… Ja, ez érdekes.”
/Imádom, ahogy ennyire közelről mutatják:)/
„Most éppen Londonban vagyok, mert a Maleficent című filmen dolgoztam, ami a gonosz tündéren alapszik a klasszikus Csipkerózsika történetből, amit mindnyájan ismerünk és igazán szórakoztató dolog volt a részesének lenni. Egy tündérkét játszom, ami gyerekkori álmom volt, és éppen tegnap fejeztem be életem első motion capture-felvételét, ami elképesztő volt. Biztosítókötelek voltak a derekamon és /itt a jelmezt meséli el, de egyszerűen nem értem ezt a kifejezést, a ruhadarabot írja le, valami szoknyaszerűséget/ fényvisszaverő pontocskák, az arcomon tintafoltok, és ezek rögzítenek minden egyes izommozgást az arcodon, meg minden egyes ízületed mozdulatait, és ez tényleg egy különleges élmény volt, mert ez egy egészen új módja a filmkészítésnek, valami olyan, amit fel se bírsz fogni. Képzeld el, hogy minden egyes pórus életre kel az arcodon! És nagyszerű emberek vettek körül, a rendezővel, Robert Stromberggel életre szóló barátságot kötöttem, egy igazán kedves, figyelmes ember, nagyon jó vele dolgozni! Na és közösen filmezhettem Lesley Manville-lel és Imelda Stauntonnal is, ez pedig óriási tanulási lehetőség volt! Két olyan nő, akik ismerik ezt a szakmát, tudják, mit csinálnak és elképesztően jók benne! Számomra azért is volt érdekes, mert idejöttem a forgatásra és ők olyan zseniálisak, ahogy előhívják a bennük lakozó 8 éves gyereket. Rengeteget tanultam tőlük és a vígjátéki időzítésük valami fenomenális, gyakorlatilag nem bírtuk ki nevetés nélkül a felvételek alatt. Szóval tök jó volt Angliában, tündérkét játszani és találkozni a legjobb barátaimmal, olyan volt, mint egy valóra vált álom!”
„L.A. inspirál, mert munkára ösztönöz, tényleg, de ha Londonban vagyok, akkor inkább a legjobb barátaimmal akarok lenni, a munka meg olyan, hogy „Óh, dolgoznom kell, áhhh…”. De L.A.-ben több lehetőségem van és megmutathatom magam, mert abban hiszek, hogy fontos személyesen elmenni a meghallgatásokra, sokkal eredményesebb, mint elküldeni egy videót. A Killer Joe-ra csak videót küldtem be és mégis megkaptam a szerepet, szóval néha ez is bejön, de szerintem… Szóval ott előadhatom önmagamat és ez izgalmas. Néha egyes emberek hiánya fájdalmat okoz, de olyanokat is megismertem, akiket nagyon szeretek, egy fantasztikus baráti kört és valakit, akibe őrülten szerelmes vagyok, és asszem ilyen az, ha felnőtt vagy és megtelepedsz valahol, és odaviszed a dolgaid, a barátaid, a családod. És ők különben nagyon élvezik, mert ott mindig +30 fok van és ez varázslatos!”
„Az Afternoon Delightot L.A.-ben forgattuk, még mielőtt Angliába jöttem, úgy három hónapja. Kihívás attól volt számomra, hogy egy szriptíztáncosnőt kellett életre keltenem és emiatt kénytelen voltam megtanulni táncolni. (Ma már profi öltáncos vagyok, de ez most nem számít.) A forgatókönyvben tetszett, hogy bemutatja a női lét különböző formáit, a jó és a nem annyira jó oldalait, a nehézségeit, a nők közötti kapcsolatokat és hogyan változol nőként, ahogy idősödsz. A rendező is nő volt, Jill Soloway, ő is írta az egészet, és attól volt ilyen rendkívüli dolog, mert ez egy a nőknek erőt adó projekt volt. Remélem, hogy az emberek megnézik majd és tetszeni fog nekik.”
/Elköszönnek egymástól, annyira aranyosan mondja, hogy „Köszi srácok!”:D/
Ebben a videóban minden benne van, amit egy jó interjútól várnék. Egyrészt tényleg érdekes, amit mesél és nem csak ugyanazt a betanult szöveget mondja, mint a rövidebb beszélgetésekben; másrészt meg a vágás alig észrevehető, nincsenek benne a riporter mondatai és ettől olyan, mint egy hosszú monológ, amit nekünk ad elő. Már csak hab a tortán, hogy milyen jól néz ki és a közelképek miatt meg lehet figyelni az arca apró részleteit /például a három kis anyajegyet a jobb szeme alatt/; ráadásul még a fotók készítése közben rögzített képsorokat is megnézhetjük. Csak egy bajom van az egésszel, amit az elején is írtam, hogy nem illik össze a mondandója a szexi képsorokkal. Ettől függetlenül több ilyen videó kellene róla…
