A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon nemrég debütált Juno egyik legérdekesebb új mozija, a Horns, ami egy horror és Joe Hill (Stephen King fia, maga is író) azonos című művén alapszik. A soron következő interjú ezen a fesztiválon készült, ahol Ms. Temple mellett a férfi főszereplővel, Daniel Radcliffe-el beszélgettek. A szöveg mellett található képek a premieren és az azt követő partin készültek, valamint még vagy ide vagy a Képgalériába megpróbálok besuvasztani néhány fotót a Mulberry Divathétről is!
Üdv mindenkinek! A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválról jelentkezünk, ahol épp Daniel Radcliffe-fel és Juno Temple-lel beszélgetünk filmjükről, a Horns-ról. (Köszöntik egymást.) Ez a forgatás biztosan nagyon szórakoztató volt. Mi vonzott benneteket a Horns-hoz? Olvastátok esetleg a könyvet?
D: „Elolvastam a könyvet, de csak miután végeztem a forgatókönyvvel, ami olyan…”
J: „Csodás volt.”
D: „Csodás, őrült és összetöri a szívedet. Nagyon ritka, hogy ilyesmit olvashatsz, olyan (ezt a szót nem értem), azt tesz, amit akar, ellentmond a műfajának, miközben tele van igazi horror-elemekkel, de közben benne van ez a hihetetlenül érzelmes szerelmi történet is, és ez egy igen ritka kombináció. Nagyon izgalmasnak találtam.”
És te, Juno?
J: „Teljesen egyetértek. A forgatókönyv a műfajok lenyűgöző elegyítése, rengeteg különböző érzelmet vált ki, és nagyszerűnek tartom, hogy részese lehetettem ennek a rendkívül tragikus, érdekes, fiatalokról szóló szerelmi történetnek. Az is nagyon tetszett, hogy egy emléket játszhatok, ez egy szép és különleges dolog.”
Átvitt értelemben a Jack & Diane is horror volt. Vonzóak számodra a belső démonokat bemutató filmek?
J: „Igen, egyértelműen és hát a fiatalkori szerelem mindenkiből kihozza a démonokat. Fontos, hogy átadjuk magunkat nekik, megismerjük őket, megtanuljunk együtt élni velük, mert ezek a démonok az életünk részei, szerintem mindenkinek vannak és valószínűleg elég sokáig velünk lesznek. Egy igazi szerelmi affér bemutatása fontos dolog, mert a szerelem az egyik legfontosabb dolog, ami az emberrel történik az életében.”
Hogyan dolgoztatok együtt? A munkálatok kezdete előtt közösen próbáltatok?
D: (Junohoz szól) „Te már egy hete dolgoztál, mikor én beszálltam, úgyhogy (vissza a riporternőhöz) az egész arról szólt, hogy összecsiszolódjunk, szóval sok-sok időt töltöttünk egyedül, megosztottuk egymással a gondolatainkat, sokat beszélgettünk, kb. ennyi volt. Nagyon fontos, hogy akivel ilyen horderejű érzelmes jeleneteket kell előadnod, azzal legyen valódi kapcsolatod, de ezért dolgoznod kell, nem fog magától megtörténni, nyitottnak kell lenned rá. Szerencsére Juno így volt vele, én is így voltam és végülis tök jól szórakoztunk közben. Például a büfés jelenetünkben nem féltem kísérletezni előtte ezzel-azzal meg rendkívül érzelmesnek lenni…”
J: „És tényleg érdeklődni kell a másik iránt! Abba a jelenetbe megpróbálunk belesűríteni tíz évet!”
Annak a beszélgetésnek igazi háttértörténete van.
J: „Pontosan! És ez egy csodálatos történet. Merrin és Ig (ő és Daniel) fiatalkori énjeit figyelni olyan szép, ez egy szerelmi kapcsolat kezdete, ami aztán kibontakozik. Ezt tényleg méltóképpen akartuk ábrázolni, mert ezek a visszaemlékezések nyugisak és tökéletes boldogságot sugároznak ebben az őrült, pokoli világban. Igazán rendkívüli élmény volt ezt megcsinálni.”
Találkoztatok már korábban?
D: „Nem.”
J: „Még soha.”
Akkor Vancouver vadonjában ismerkedtetek össze. Milyen volt a helyszínen, a sok tehetséges fiatal között?
D: „Óriási volt! A fiatalok általában ott voltak körülöttünk, és én nagyon élveztem a filmezést ennyi idősen, úgyhogy jó volt látni, hogy ők is mennyire lelkesek, izgatottak és milyen jól érzik magukat. Szerintem nagyon jól be fognak válni, mert a visszaemlékezés-jelenetük az, ami logikusan nézve a film érzelmi indítópontja, ezért rengeteg múlik rajta és ők briliáns módon teljesítették. Igen, nagyszerű volt velük együtt dolgozni.”
A film remekül mutatja be, hogy bárhol megtalálhatod a saját Édenkertedet. Nektek is van saját speciális helyetek, ahol átvitt értelemben vagy ténylegesen menedéket kereshettek?
D: „Egy olyan, ami csak a fejedben létezik? Igen, van olyan alkalom, amikor elmerülök a képzeletemben és rendkívül elégedettnek tűnök.”
J: „Igen, a képzeleted igazán fel tud szabadítani.” (Daniel egyetért)
Szerintetek mi a Horns mondanivalója? Az, hogy mindnyájunknak ül az egyik vállán egy ördög, a másikon meg egy angyal?
J: „Remélem, hogy így van. (Daniel is reméli) Szeretném azt hinni, hogy nálam így van.”
D: „Pontosan! A film arról szól, hogy el kell fogadni mindkét oldalt, mert mindkettő emberi, valódi és örök érvényű, de te döntöd el, melyikre hallgatsz. Ig (a figurája) döntése az, hogy megpróbál a lehető legjobb, a leginkább emberi maradni és ezt a szerelem hozza ki belőle, tehát végülis a szerelem erejéről szól, meg arról, hogy mire készteti az embereket. De végső soron ez egy bosszú-film.”
Milyen volt Alex-szel dolgozni? Meséljetek róla egy kicsit! (Alexandre Ajáról, a rendező-producerről van szó)
D: „Király volt! Remek fickó!”
J: „Igazi színész-központú rendező. Nagyon türelmes a színészeivel, bátorítólag hat rájuk, és tényleg szakít időt arra, hogy megbeszélje velünk a jeleneteket meg, hogy merre halad a sztori, és szerintem csodálatos, ha ilyen rendeződ van, akivel mindent meg lehet beszélni. Olyan színésznő vagyok, aki szereti megbeszélni a dolgokat a rendezőjével. Ha éppen sírnom kell, mert valami felzaklatott, akkor szeretnék leülni a rendezővel és megbeszélni vele, hogy mi történik éppen, mert ő az, aki melletted a legjobban megérti, hogy mi történik a karaktereddel. Ezen kívül a korábbi műveivel meg tudott nevettetni és úgy rám ijesztett, hogy a falra másztam tőle. Úgy megrémített, hogy egy hétig féltem egyedül a hotelszobámban. (Daniel röhög rajta:D) Ja, elég intenzív élmény volt… Ha egy nagyszerű rendezővel dolgozhatsz együtt, az meghatározza az egész forgatást, élménnyé teszi. Érzed a levegőben, hogy mindenki imád itt lenni és együtt dolgozni ezen a filmen, és ennek az eléréséhez a rendező a kulcs.”
D: „Teljesen egyetértek. Alex-szel kapcsolatban lenyűgöző volt, hogy kezdettől fogva tudta, mit akar, de képes volt minden egyes jelenetnél új ötleteket bevetni, ez mindig érdekesnek és izgalmasnak hatott. Nagyon ritka, hogy az egész stáb úgy jön reggel munkába, hogy azon gondolkodunk, vajon milyen király dologban lesz részünk aznap? Alex a legjobb rendezők közé tartozik, mert úgy érkezik a helyszínre, hogy van egy elképzelése arról, mit akar látni, de ugyanakkor tudja, hogy rengeteg kreatív, tehetséges ember veszi körül és kihasználja ezt. Ötleteket akar mindenkitől és így létrejön egy nagyszerű atmoszféra, mert mindenki úgy érzi, hogy felhasználják az elgondolásait és együtt dolgoznak vele.”
(Innentől már csak Danieltől kérdeznek másik filmek kapcsán, majd végül jön a búcsúzkodás.)
Ez egy kellemes élmény volt számomra, mert bár Juno nem beszélt olyan sokat és nem mondott annyi újdonságot sem, de Radcliffe-et most láttam először beszélni és szimpatikus srácnak tűnik, ahogy Aja rendező úr is. Szóval én már nagyon várom a Horns-t, ami a Sin City második részével együtt végre ismét reményt ad arra, hogy a magyar közönség megjegyzi magának Junot.
Íme, az eredeti videó azoknak, akik jók angolból:
