Ismert tény, hogy a görögök főistennőjét, Hérát, a rómaiak Junonak nevezték (ejtsd, ahogy írod) és bár Juno Temple-t nem közvetlenül az istennőről nevezték el, de közvetetten mégis. Az 1970-ben megjelent Mitológiai ABC-ben pedig azt írják, hogy az itáliai/etruszk vallásban "Mindenkinek van egy speciális védőszelleme, a férfiaknak egy Genius, a nőknek egy Juno." (255. oldal, a részletet Waczulik Margit írta) És bár nem vagyok nő, rám mégis pozitív hatással van:)
A következő pár mondatos izét a junotemple.us tette közzé.
Kérdezz-Felelek Juno Temple-lel a Bakelitről az HBO vasárnapi programjából [?]
TVLink: Az édesapád, Julien Temple, rendezett egy filmet a Sex Pistols-ról. Segített neked, hogy betekintést kapj a punk rock korszakba, miközben a Bakelitbeli szerepedre készültél?
J: Nem csak egy ilyen filmet csinált. Volt egy a Clash-ről, volt egy Dr. Feelgoodról; és anno [apukám] hatalmas punk rocker volt a ’70-es években, szóval egy csomó kérdést feltettem neki. De közben komolyan mondom, hogy úgy élem az életemet, mintha valamiféle ’70-es évek univerzumban lennék… A bakelitlemez-gyűjteményem is nagyjából csak ’70-es évekbeli darabokból áll.
TVLink: Mik a kedvenc együtteseid?
J: Nagy Iggy Pop-rajongó vagyok. Imádom Iggy Popot. Imádom a Rolling Stones-t. Imádom a Modern Lovers-t. Imádom Lou Reedet. Imádom a Big Start. Imádom David Bowie-t. Imádom Tom Petty-t. Az öcsém nemrég mutatta nekem ezt a fura, ’60-as évek végi pszichedelikus zenekart, a Cant, és azóta értük is odavagyok. És van pár korábbi dolog is, amit szeretek. Például imádom Howlin’ Wolfot, és tök jó, hogy hallani lehet, hogy mennyire inspirálta a Rolling Stones-t egy csomó számuk megírására. Szóval ezt tényleg nagyon szeretem a zenében, hogy meghallgathatod azt, ami a későbbi generációkat inspirálta.
TVLink: Igen, hallhatod a korábbi előadók hatását azok dalaiban, akik később jöttek.
J: Totál így van! A Television Marquee Moonja egy nagyszerű album. Blondie-t is szeretem. Imádom a ’70-es éveket. Szerintem annál jobb időszak sohasem volt! Persze, ott volt a grunge, azt is szerettem. Nagy rajongója vagyok a ’90-es évek grunge-ának, akkoriban volt pár király banda, és kedvelem a shoegaze-t is [’80-as évekbeli brit Rock alműfaj], meg az ahhoz hasonló dolgokat. Legalábbis régen szerettem.
Ez nem volt valami informatív, korábban már mindezt elmondta egy másik interjúban. De legalább nem tartott sokáig lefordítani:)
A New York akármi című lapban jelent meg nemrég néhány kép Junoról. Nagyon utálom, hogy régen, amikor még Angliában élt, nem volt elég híres, hogy magazinok címlapjára kerüljön; most, amikor meg már az, akkor csupa olyan magazin szerepelteti, amik csak az USA-ban jelennek meg. A helyi hírlapárusnál csak brit és német külföldi lapok vannak, ezért súlyos szállítási költség nélkül nem tudok hozzájutni ezekhez a Juno-tartalmú magazinokhoz.
A másik dolog, ami nem tetszik, hogy az arca elég különleges, de ha túl sok sminket tesznek rá és túlságosan erősen retusálják, akkor olyan, mintha nem is önmaga lenne. Az előző bejegyzésben érdemes megnézni a lila ruhás képet, kb. így néz ki alapvetően; aztán a végén ott van a kép a Rock 'n Roll Hall of Fame-ről, ahol Bobby Cannavale-val látható, már ott teljesen másképp fest. Pláne ezeken a képeken.
Mindenesetre most legalább jó ruhákat adtak rá és nem aggatták tele az arcát mindenféle baromsággal...
Lezárult a Vinyl első évada, ebből az alkalomból egy jó hosszú bejegyzést készítettem – két interjú és egy összefoglaló lesz benne. Az első interjút az HBO weboldalának Bakelit-szekciójában közölték és az előző heti részről szól.
Interjú Juno Temple-lel
HBO: Ez az epizód jelentős fordulópontot jelentett Jamie számára. Bellamy nénikéje kidobja őt az utcára, aztán lefekszik Kippel és Alex-szel [mármint Jamie]. Mit gondoltál, mikor elolvastad a forgatókönyvet? [Ezek szerint a nénikéjénél lakott, talán övé volt az a pince vagy mi, ahol a Nasty Bits gyakorolt, és az anyja azért látogatta meg, hogy visszatérítse a szerintük helyes útra. Jamie ellenállt, és íme, meglett az eredménye.]
J: Ezt bizony nem láttam előre! Sosem gondoltam volna, hogy Bellamy kirúgja őt. Azt gondoltam, továbbra is kitart mellette és együtt szállnak szembe [Jamie] anyjával. Jamie ezek után nem csak az összetört szívétől szenved, hanem attól is, hogy nincs hova mennie, és emiatt még jobban bezárkózik. Nem akar Kiphez menni és a terhére lenni, meg akar állni a saját lábán. És ők ketten még nem kötelezték el magukat párként sem. Inkább csak szeretők, de most, hogy oda kell költöznie hozzá, ez belelöki őt egy kapcsolatba, amire nincs felkészülve. Nagyon szereti Kipet, de azt is tudja, hogy ő az aranytojást tojó tyúkja az American Century-nél. Mi lesz, ha ezzel mindent elbasz?
HBO: Szerinted Kip jobban akarja ezt az egészet?
J: Ő nyíltabb ebben a kérdésben, többet fektet a kapcsolatba. Jamie nagyon kedveli őt, de közben egy ambiciózus fiatal nő, aki fel akar jutni a szamárlétra tetejére. Mivel az ipar, amiben dolgozik, megköveteli tőle, ezért szabadúszó ügynök akar lenni. Aztán még jön Alex is, és nagyon felizgatja, és ez még jobban bemutatja, mennyire nem érett még Jamie egy kapcsolatra. Szóval lefekszik Alex-szel, és Kip azt gondolhatja, hogy ez valami olyan, ami összehozhatja a bandát, de aztán az egész visszafelé fog elsülni. Alex inkább a szabad szerelmet keresi, és ebben közelebb áll Jamie-hez.
HBO: Andrea Zito [a nemrég kinevezett arculat-felelős kisfőnök] nekitámad Jamie-nek és Cece-nek [ő a fekete titkárnő], amiért lefekszenek a művészekkel. Igaza van?
J: Valós oka van rá, hogy ezt mondja, de közben ő meg Richie-vel járt együtt, és a szakításuk a mai napig fáj neki. Bár durva, de így mondja el, hogy nem érdemes összejönni a munkahelyi emberekkel, mert az visszaüthet. Ám másfelől nézve miért ne tegyék meg? Nem sértenek vele törvényt. Azért Andreának igaza van: Egy nőnek agya is van, nem csak vaginája.
HBO: Gondolkodtál Jamie és az anyja kapcsolatán?
J: Lena Olinnal (Mrs. Fineman) [tehát az anyuka, bár érdekes módon Jamie vezetékneve más] sokat beszéltünk a kapcsolatukról, mert Mrs. Fineman már annyi mindenen ment keresztül. Tényleg szereti a lányát, bár ez egy olyan szeretet, amit kevesen értenek meg. Jamie nagyon tiszteli az anyját, de semmiben nem akar hasonlítani rá. Úgy gondolja, hogy az anyja nem fogja megváltani a világot, míg ő éppen erre készül. Azt hiszem Jamie azért fordult a zeneipar felé, mert gyerekkorában a zene sokat segített abban, hogy elmenekülhessen a kettejük kapcsolatából. Ezért olyan fontos számára, hogy része legyen a zeneiparnak. De az anyja nem érti ezt, szerinte egy hölgyet látni kell, nem hallani.
HBO: Jamie-nek és Clarknak van egy cuki közös jelenete az Elvis-ről szóló epizódban. Mi okozott változást a kettejük egymáshoz való viszonyulásában?
J: Jack Quaiddel (Clark Morelle) elég sokat beszéltünk a kettejük viszonyáról és arra jutottunk, hogy testvérként néznek egymásra. Rivalizálnak, de közben mindig számíthatnak a másikra. [Clark aztán tényleg sokat tett Jamie-ért eddig…] A változást elsősorban az idézte elő, hogy a srác önbecsülésén jelentős csorba esett, mert végülis lefokozták, míg Jamie-t úgy, ahogy, de előléptették. Emiatt egy ideig jó nagy tetűként viselkedett, de Jamie tudja, hogy ez egy férfiak uralta világ, és hogy Clark büszkeségét megsértették. Helyre teszi, ha szemétkedik vele, de ettől még nem szűnik meg a barátjának lenni. [Csak tudnám, hogy mi ennek a barátságnak az alapja…] Ezt is nagyon szeretem Jamie-ben – tökéletesen ismeri a környezetét, olyan, mint egy kaméleon, és remekül ért az emberekhez. Bár ebben a részben nagyon félreismeri Kipet…
HBO: Nem nyerhet meg minden csatát, igaz?
J: Nem, de Istenem, pont a legfontosabbat veszíti el!
HBO: Szerinted mit hoz a jövő Jamie számára?
J: Remélem, hogy továbbra is ilyen szuper személyiség marad, kiáll az elveiért és harcol azért, ami szerinte megváltoztatja a jövőt. Reményeim szerint a dolgok nem csak úgy hirtelen történnek majd vele, hanem folytathatja a megkezdett útját. Mert az életben meg kell dolgoznod azért, amit akarsz.
[Az eredeti szöveget itt olvashatjátok el.]
A második „interjú” az etonline.com weboldalon jelent meg, a lila ruhás kép is innen van.
Juno Temple, a Bakelit sztárja mesél az édeshármasról Mick Jagger fiával és reményeiről a második évad kapcsán
A 17 éves kora óta filmező Juno Temple jó pár dolgot először forgatások során próbált ki – főleg most, az HBO-n sugárzott dráma, a Bakelit kapcsán, amely egy zenei kiadó tulajdonosáról szól, aki mindent megtesz, hogy cége fennmaradjon. A most 26 éves Temple Jamie Vine-t, egy feltörekvő asszisztenst kelt életre, aki egy tartós A&R-pozíciót, meg a The Nasty Bits együttes szexi énekesét szemeli ki magának, utóbbit James Jagger játssza. (Igen, a Rolling Stones énekesének és a Bakelit társ-alkotójának, Mick Jaggernek a fia.) [Aki nem tudja, mit takar az A&R rövidítés, az keressen rá idézőjelben a jobb oldali Keresés menüpont alatt!]
A Bakelit a fiatal csillag első sorozata, amit számos híres filmbeli szerepe előz meg, többek közt a Vágy és vezeklésben, A Sötét Lovag: Felemelkedésben, a Sin City: Ölni tudnál értében és a Fekete misében. [Persze, de a főszerepeit, pl. Merülések, Dirty Girl, Kaboom, újfent kihagyják a felsorolásból.] „Hogy őszinte legyek, nagyon megrémített a televíziós munka gondolata.” – mondta Temple az ET-nek az évadzáró epizód előtt, amit most vasárnap, április 17-én sugároz az HBO.
„Mi van, ha közben szerepelni akarok egy független filmben Milwaukee-ban vagy Ausztráliában? Egy ilyen munkával teljesen lekötöd magad. Ez elég ijesztően hangzik.” – magyarázza Temple. Most, hogy sikeresen túlélte az első évadot, már hozzászokott az elköteleződéshez, amit egy házassághoz hasonlított, valamint a félelemhez, hogy mi történik, ha közben más munkákat is el akar vállalni. Ehhez persze nem ártott, hogy 24 évesen Temple meghallgatáson volt Martin Scorsese-nél, amit „emlékezetes napként” ír le. Bár, teszi hozzá, nem sok mindenre emlékszik belőle. „Be kell vallanom: nagyon ideges voltam.” – mondja Temple – „Miután kiléptem, el se hittem az egészet.”
Egy évvel később Temple már Scorsese-vel forgatott, aki pont a 25. születésnapjának reggelén mondta meg neki, hogy teljesen meztelenre kell vetkőznie egy jelenethez. „Szexjelenetem lesz Mick Jagger fiával, amit Martin Scorsese rendez.” – idézi fel az angol színésznő – „Ez egy igazán rendkívüli születésnap volt.” [Mintha nem azzal a nővel csinálna interjút, aki a filmjeinek 80%-ában minimum félmeztelenre vetkőzik…]
Az idegességet és az elköteleződéstől való félelmet hátrahagyva Temple már a második évadon gondolkozik, aminek elkészítését az HBO még az első évad premierje előtt jelentette be. [Amennyire tudom, ez az információ hamis, mert kb. a 3. rész tájékán jelentették be a megújítást.] „Amikor annyi időt kapsz, hogy tényleg meg tudod ismerni, és aztán igazán el tudod játszani a karaktered, az elég nagy luxus egy színész számára.” – mondja – „és tuti biztos vagyok benne, hogy még nem végeztem Jamie-vel.”
És vajon mit jelent ez a karakter számára? Biztosan még több közös jelenetet Jaggerrel, akivel Temple a legtöbb időt tölti a forgatások során. Jamie-ként és Kipként a két fiatal színész az üzletet és a gyönyört keveri. A finálé előtti epizódban a pár édeshármasba keveredik egy zenésszel, akit Val Emmich játszik. [„Egy zenész” – mintha Alex nem a The Nasty Bits-hez tartozna.] Temple szerint a pár számára mérföldkőnek számító pillanatot jó szórakozás volt felvenni. „Közben rengeteget röhögtünk, aztán megittunk pár italt.”
Közben Jamie odáig ment, hogy már „A Nasty Bits Királynőjének” nevezi magát [ez nem így van, mert nem ő nevezi így magát, hanem Kip], de könnyen lehet, hogy ő lesz Kip Beatles-ének Yoko Onója. „Királyság részt venni ebben, még akkor is, ha egy elbaszott, bonyolult dolog.” [Az elbaszottat kicenzúrázták csillagocskákkal.] De amíg Jamie folytatja a munkahelyi szamárlétra mászását, addig Temple is boldog marad. És elkötelezett.
[Az eredeti szöveg itt található.]
Nem hiszem, hogy újságírónak kell lenni ahhoz, hogy látszódjon, ég és föld a különbség a két beszélgetés színvonala között – de van újságíró-diplomám, szóval elhihetitek nekem. Az elsőben egy felkészült, a sorozattal és a karakterekkel maximálisan tisztában lévő ember kérdezte a színésznőt, aki ennek megfelelően válaszolt. A második egy szájbarágós, interjúnak álcázott, valójában idézetekből álló, általános iskolás szinten összerakott, szóismétléssel teli valami; amivel a készítője szenzáció-hajhászni akar. Látszik, hogy életében nem látott egyetlen független filmet se, amiben Juno szerepelt, fogalma sincsen az interjúpartneréről; a sorozatból pedig csak és kizárólag a szaftos részletek érdeklik. Az egész cikk egyetlen pozitívuma a kép, amit hozzá tettek…
És most akkor jöjjön az évadzáró kitárgyalása!
A lezárás igazán jól sikerült. Volt valódi meg műbalhé, és a pilottal együtt újabb keret épült fel. A sorozat a New York Dolls koncertjén, az egyik dalukkal indul és az ő koncertjük, az ő daluk zárja a szériát. Nézzük részletesen, hogy mi történt!
Juno szálán sok izgalmas helyzet alakult ki. Először is, Kip féltékeny Alexre, ezért folyton egymásnak estek, aztán Kip kidobta Jamie-t a lakásából, majd úgy belőtte magát, hogy azt hitték, meghalt. Végül a drogok szakértője, Mr. Finestra, visszahozta az életbe, és micsoda előadást nyomott ezután a Bits! Igaz, sajnos Jamie-t eltanácsolták tőlük, így neki most elvileg se igazi munkája, se lakása nincs – de legalább a bandája befutott…
Érdekes mellékszál csupán pár percben Clark diadalmenete, aki a céges kokain-készletet szétosztogatva, újdonsült levél-kihordó haverjával az egész városban terítette az Indigo nevű együttes zenéjét, ami így felkerült a sikerlistára mindenki tudta nélkül. Clark most bizony lefőzte Jamie-t – és megalkotta a popzenét?
A múltkor elfelejtettem megemlíteni, de immár egyre nyilvánvalóbb, hogy a barkós, nemvicces zsidó koma homokos is, és ráizgult Zak felfedezettjére, - Zak ezúttal szintén pofára esett. Hogy miért? Nos, bátor lépésre szánta el magát és bemószerolta Richie-t Galassonál, a maffiafőnök erre bevonult az American Century-hez és jól elküldte a picsába. Az esetnek teljesen véletlenül Joe Corso is szemtanúja volt, az irodában azonban még működött a poloska, Galasso elszólta magát, és a zsaruk megindultak. Hogy ott mi volt! Azt a rohadt!
Szóval összefoglalva, Richie Finestra terve bejött. Sok szart kellett ellapátolnia az útból és meg kellett küzdenie a társaival, de végül igaza lett, a jó zene győzedelmeskedik és megállítja a hajó süllyedését. Azonban a számos szívesség, balhé és kötelezettség előbb-utóbb utoléri, aztán majd csak nézhet!
Jamie Vine fejlődési íve érdekes volt. Gazdag családból jön, de otthagyja a pénzt, mert más utat akar követni. Nőként lenézik, és nem veszik komolyan, ő mégis felküzdi magát a nagyok közé, ám amikor már éppen kezdenék elfogadni és maguk közé illőnek tekinteni, akkor először az anyja áll rajta bosszút, amiért megtagadja a gyökereit; majd a saját természete miatt kis híján romba dönti a bandát, amit szinte ő rakott össze. Ezért aztán mindent elveszít. Tehát alapvetően megkaphatna bármit, amit csak akar, de inkább földönfutó lesz, hogy saját erejéből elérje ugyanezt, majd végül elszúrja az egészet. Úgyhogy most a nulláról kell újrakezdenie mindent. Érthető, hogy Juno izgatott a karaktere jövőjét illetően, de igazából el se tudom képzelni, mi lesz Jamie sorsa…
A sorozat első évadja remek, 10-ből mondjuk 2 rossz rész volt, a készítők az ígéreteiket (szexet, drogokat és rock ’n rollt) pedig maradéktalanul teljesítették. A kémkedős mellékszál, ami csak a végére jött be, még izgalmasabbá teszi az egészet; ám tény, hogy túl sok karaktert próbáltak meg egyszerre mozgatni. Az egész buliból igazán csak Richie, Zak, Lester és Kip emelkedtek ki számomra, meg persze Jamie és Joe Corso; de mindenki más elsikkadt mellettük. Devon szála például totál érdektelenné vált a végére, hiszen semmi köze a zenéhez; a spekulációs dologból nem lett semmi; a gyilkosságot meg elsimították. Illetve, utóbbi még vissza fog jönni, hiszen valakinek erős motivációja volt arra, hogy eltegyen láb alól valakit, akinek a hiánya hamarosan fel fog tűnni a kékkabátos fiúknak…
Juno jelentős hatást ért el külföldön, és ennek a sorozatnak köszönhetően (?) a blog olvasottsága is megnőtt! Amennyire látom, a Vinyl valószínűleg nem fog kettőnél több szezont megélni, de remélem, tévedek! (Sajnos egynél többet se ért meg...)
Az utóbbi napokban több izgalmas dolog is történt itt, úgyhogy menjünk sorban, nézzük végig mindet!
Március 25-én a Juno Temple Rajongói Oldal eddigi kiemelkedő 161-es lapletöltést produkált! Bár, ha jól emlékszem, aznap 16 látogató volt, viszont ez a szám rekord az eddigi fennállás óta! Nem tudom, minek köszönhető, mert ezt a lapot még annyira sem reklámozom, mint a Filmrajongót, de nagyon örülök neki!
A port.hura odatévedve megállapíthattam, hogy 10-ből 8 pontot adtak a Bakelitre, és a hazai közönség úgy tűnik, hogy a szinkronizált változatát nézi. (2017-ben a pontszám 7.7, ami azt mutatja, hogy igenis tudtuk értékelni, már akik néztük...)
Illetőleg megjelent a VOX Magazin áprilisi száma, amelyben A hónap levelének az én emailemet választották, ami pont a Bakelitről szól! (Junot nem emeltem ki benne. Eszembe jutott, de inkább egy olyan nevet akartam odaírni, amiről rögtön mindenkinek beugrik a viselője. Sajnos az övé egyelőre nem ilyen itthon...)
Amint látható, ebből a válaszból az derül ki, hogy legkorábban a következő évad indulásakor fognak foglalkozni vele, ami szerintem 2017 elején lesz. Tehát még majdnem egy év... Persze, ahogy elnézem, megvan az okuk rá. (Utólagos szerkesztés: Mivel a második évadot leállították, így a VOX se írt erről. Más sorozatokról viszont igen, például a rendkívül sikeres Véjvörd Pájnszról.)
Éééééééééééés, hogy maradjunk a fő témánál, lement a Vinyl 9. része is.
A mai darab nagyon vicces, ugyanakkor izgalmas is volt, rengeteg Junoval. Jamie majdnem Richie-vel azonos ideig szerepelt a képernyőn, Ms. Temple-t pedig másodszor láthattuk, amint kidobják a szállásáról (korábban a Délután is jó!-ban történet meg vele); illetőleg újfent részt vett egy édeshármasban (ez előtt a Kaboomban esett meg a karakterével). Lehet, hogy már írtam, de elképesztően jól néz ki ebben a sorozatban, a ruháit mintha ráöntötték volna, az alakja isteni, a haja csodás, és a figurája az egyik legérdekesebb.
No, de a fő szálban benne volt, hogy Richie-t kiengedték a sittről, viszont nem ám csak úgy! Az akaratlan elzárásáról az ügyvédjén kívül azonban senki sem tud... Emiatt a szerencsétlen eset miatt lemaradt a hétvégi gyereklátogatásról, de aztán mégis találkozott velük, Devonnal és Devon új párjával, ráadásul végül őszintén bevallotta a "Buck" Rodgers-gyilkosságot az asszonynak. Ez volt az első alkalom, hogy ténylegesen elmondta valakinek.
Egy korábbi részben Finestra leállt a piával, most pedig a port tette le. Itt kivételesen nem esett vissza a történet végére, viszont láthatóan iszonyúan sokat iszik helyette... A gondokat tetézi, hogy egy telefonhívást követően Zak rájött, hova tűnt el a 90 ezer dollár; Maury Gold jelenléte az irodában csak feszültséget szül; Lester rájött a Galassohoz fűződő kapcsolatra és a női kisfőnök meg összeveszett a többi hölgy-alkalmazottal. A Nasty Bits-szál közben remekül alakul, és érdemes figyelni James Jagger játékát, mert nem csak külsejében azonosult a szerepével.
Még egy rész van hátra, és a sorozat egyre jobb. Az mondjuk fura, hogy ha belegondolok, minden epizódban az van, hogy látszólag minden összedől, de ugyanakkor beüt a siker, aztán végül jön egy nagy csavar, amire korábban biztosan nem számítottál. De nekem ez tetszik.
Ha bárki más is nézi ezt a szériát, bátran kommenteljen, mert elég kevesen vagyunk és örülnék néhány egyéb véleménynek!
Talán ez volt a sorozat eddigi legjobb része!
John S. Baird rendezte, ezt ki akarom jelenteni, mert nagyon jó jelenetek voltak!
Először is ott a keret: A nyitánynál a Here Comes The Sunra lassítva ment be Richie, Zak és a könyvelő pasi egy bankba. Már ez fantasztikusan koreografált, vicces jelenet volt. A lezárásnál egy ugyanilyen lassított felvételen Clark sétált be (egyetlen megmaradt) levélküldős kollégájával egy diszkóba, ahol rajta kívül csak négerek tartózkodtak. (Az ott szóló számot nem ismerem, a refrénje az volt hogy "Rastafari".) Mindkét részletnél csak a zene szólt és a színészek lassított mozgása, kifejező arcjátéka dominált.
A csúcs a The Nasty Bits lemezfelvétele lett - az egyetlen pillanat, amikor Juno felbukkant, ezúttal csak háttéralakként. Itt volt egy rész, amikor Lester (Ato Essandoh) elkéri a gitárt a gitárostól, majd elkezdi ugyanazt az egy dallamot játszani, és erre énekel rá legalább 6 különböző stílusú és műfajú dalt. Ebben a szekvenciában talán nincs is vágás, fantasztikusan jól sikerült!
Zaket pedig a múltkori epizódnál megkedveltem, így most szorítok neki, hogy összejöjjön az első felfedezése, a Bowie-utánzat, aki talán a Xavier művésznevet kapja majd. Érdekes mellékesemény volt még a grafikus Hal kirúgása és annak következményei; valamint Devon szekvenciájában Bob Marley és John Lennon felbukkanása.
A főszál is izgalmakkal telített a 7. részben, itt Richie pénzt akar kölcsönkérni, és miután a banktól nem kap, a maffiózó Galassohoz fordul, aki készséggel kölcsönöz neki. Közben felbukkan Joe Corso és a "Buck" Rogers-ügy, a végén meg jönnek a zsaruk! Hát ez óriási volt! Ezúttal még Clark részei sem irritáltak, bár azt sajnálom, hogy lassan kezdi átvenni Jamie helyét, és vele együtt Jamie idejét is. Vagyis minél több Jack Quaid, annál kevesebb Juno Temple...
Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz majd a hátralévő két rész!
A tegnapi nagy rész volt! Junonak mindössze 2 apró jelenet jutott, de innentől bizonyos, hogy Jamie zsidó családból származik, az apja halott, az anyja és a nagynénje nagyon gazdagok, ő azonban nem akarja örökölni a pénzüket, hanem a saját lábán szeretne megállni. A második részletben a levelezési osztályon az újdonsült kollégáival torzsalkodó Clarkkal dumál, aki megsérti, de aztán elnézést kér tőle. Egyébként a Clarkot alakító Jack Quaid Meg Ryan és Dennis Quaid fia.
De hogy mitől volt remek ez a rész? A főszál miatt, amelyben Richie és Zak elindulnak, hogy eladják az American Century magánrepülőgépét. Richie leáll az itallal és a kokóval, de a kísértés elég nagy. Út közben egy buliban szóbeszédeket hallanak arról, hogy a legendás producer, Parker ezredes, meg akar válni Elvis-től. Az ACR-os fiúk úgy érzik, itt a nagy lehetőség, autóval elmennek Las Vegas-ba és ott próbálkoznak a Király szerződtetésével. Ezalatt a főhőst mindenütt a 18-as szám kísérti, ami végül egy marhanagy fordulathoz vezet, amit biztosan senki sem talál ki, ugyanis okosan elrejtik egy kilométerekről látszódó klisé mögé.
Előtérbe került Richie és Zak barátsága, illetve láthattuk, hogy a kiadónak nagyon kell a pénz. A házasságos dráma nélkül meglettem volna, egy pici jelenet viszont bizonyossá tette, hogy Finestra úrnak akkor is együtt kell dolgoznia a maffiával, ha nem fűlik a foga hozzá...
Az előző epizódhoz hasonlóan most sem kaptunk bemutatót arról, hogy mire várhatunk jövő héten,azonban már csak 3 alkalom maradt, amikor az első évadot nézhetjük, utána indul a Trónok Harca. (9 normál rész + az első, az egész estés pilot adja ki a 10 részt.) Ha jól sejtem, semmi sem fog happy enddel záródni...
Ez egy elég durva epizód volt.
A zene ezúttal háttérbe szorult, a középpontban Richie összedőlő élete állt, és az emberi kapcsolatai, amik tönkremennek. Akadt pár nagyon vicces pillanat, illetőleg Olivia Wilde-ot teljesen levetkőztették a férfinézők örömére, de a csúcspont a befejezés lett, amikor kiderült az igazság Ernstről. Az irritáló társtulajdonos pofára esése David Bowie-val elég jól esett, tetszik, hogy ez a széria gyakran osztja a pofonokat az antipatikus figuráinak!
Juno mindössze egyetlen jelenetet kapott, amiben semmi lényeges nem történt. Fura módon viszont a következő epizód trailerje elmaradt, pedig az évadból még 5 rész hátravan.
Ide tartozó hírek, hogy a gyakorlatilag teljesen haszontalan HBO Comedy átalakult HBO 3-má, ahol a régebbi, nagy sikerű sorozatokat ismétlik, illetve a mostani kínálatból is adnak ezt-azt, ezért a Bakelit részei is láthatóak lesznek rajta.
Azt hiszem, ezen a héten új interjút se fogunk kapni...
Kicsit megkésve ugyan, de jön az eheti Juno-interjú. Úgy tűnik, a Vinyl miatt elég nagy felhajtás van körülötte, de érdekes módon se Bobby Cannavale-t, se Olivia Wilde-ot nem nyomják ennyire, mint őt. És ez tök jó! A következő interjú a The Daily Beast weboldalról származik, a Bakelit tette közzé a twitteren.
A Bakelitből ismert Juno Temple mesél áttörést hozó, ’bátor’ szerepéről
És arról, hogy milyen visszaugrani a 70’-es évekbe a sorozattal, meg hogy mi volt a kedvenc cikinek számító zenekara a ’90-es évekből
Bár Juno Temple csupán pár jelenet erejéig bukkan fel az HBO legújabb drámájában, a Bakelitben, mégis minden epizódban jelentős benyomást tesz a nézőre. A 26 éves brit színésznő szerepelt nagy kaliberű produkciókban, mint A Sötét Lovag: Felemelkedés, vagy a Demóna, de láthattuk független alkotásokban is, mint amilyen Jill Soloway nagyszerű Délután is jó!-ja. Juno karaktere Jamie Vine, a ’szendvicses lány’ az American Century Kiadónál, aki megpróbál A&R asszisztenssé válni, miután felfedezi a The Nasty Bits névre keresztelt punk bandát. [Az A&R-re magyarázatot egy korábbi interjúfordításban találhattok, nem akarom még egyszer leírni. Ismét érdemes megnézni, hogy miket emeltek ki a munkáiból…]
A most vasárnap sugárzott epizódban, melynek címe ’He in Racist Fire’ – ez egy anagramma a főszereplő Richie Finestra (Bobby Cannavale) nevéből – Jamie végre némiképp előbbre jut, mikor őt is meghívják a banda sorsát eldöntő tárgyalásra. Ám ez csupán rövid ideig tartó győzelem: ugyanis nem csak, hogy valaki mást helyeznek az ő ebéd-szerzői munkakörébe, de még csak be sem jut az A&R csapatba – legalábbis még nem. [Az USA-ban az új részek vasárnap esténként vannak, egyébként ezeket a magyar HBO is sugározza, csak éppen hajnali 3-kor. Másnap viszont sokkal barátibb, 20:00-s kezdést kínálnak, ezért mi inkább ebben az időpontban nézzük. A ’He in Racist Fire’-t úgy lehetne lefordítani, hogy „A rasszizmus tüzében ég”. Mivel Richie olasz, ezért ezt kétféleképp is lehet értelmezni, ám ő maga, ott helyben, mikor ez elhangzik, meg is cáfolja a dolgot.]
A The Daily Beast azért hívta fel Temple-t, hogy beszélgessen vele karaktere harcáról az intézményesített szexizmussal szemben; az édesapja, Julian Temple legendás rövidfilmjeiről, melyekben a Sex Pistols-t mutatta be; és talán legfontosabbként, imádatáról a ’90-es évek második felében aktív Bloodhound Gang nevű bandáról, akiket leginkább The Bad Touch című számuk révén ismer a világ. [Itt most jön egy idézet a dalból, hogy mindenkinek beugorjon, de ezt nem fordítom le. Azért érdekes az információ-adagolás: feminizmus, híres szülő, végül egy ma már cikinek számító, de humoros dolog. De legalább erről korábban még nem beszélt.] Az elkövetkezendőkben egy szerkesztett, sűrített változatát olvashatjátok az interjúnknak. [A kérdezőt TDB-nek rövidítem.]
TDB: Hogyan kerültél először kapcsolatba a Bakelittel?
J: A szokásos klasszikus történet révén, amikor elküldik nekem a forgatókönyvet, és az nagyon megtetszik… Aztán meghallgatáson voltam, majd meghallgatásra mentem Marty-hoz (Martin Scorsese, a társproducer), és végül megkaptam a szerepet. Amikor 24 évesen azt mondják neked, hogy meghallgatásra mehetsz Martin Scorsese-hez, azt gondolod „Hűha, na, ezt a napot se fogom elfelejteni!”
TDB: És persze Scorsese rendezte a pilot epizódot. Milyen élményt jelentett ez számodra?
J: Kirobbanó volt, ha lehetek őszinte, mert ez az ember tele van lelkesedéssel. Több energia van benne, mint 10 tízévesben egyszerre, és rendkívül szenvedélyes a munkájában. Imádja a filmet és a zenét, úgyhogy ennél a projektnél úgy tűnt, minden egyes részlet érdekelte. Hihetetlen volt, nagyszerű élményben lehetett részem.
TDB: Az eheti epizódban a figurád, Jamie, végre egy asztalhoz ülhet a férfiakkal, akik a kiadót irányítják, de aztán kiderül, hogy se előléptetést, se fizetésemelést nem kap.
J: Ugye, milyen idegesítő? (Dühösen morog) [:D]
TDB: A szexizmus, amivel szembe kell néznie, frusztráló volt számodra?
J: Színészként semmiképpen, mivel ez is egy ok, amiért annyira szeretem Jamie-t. A szexizmus nem elég, hogy elnémítsa őt. Tovább harcol, amíg meg nem kapja, amit akar. Persze, egyértelmű, hogy a férfiak uralta világban van, de biztos vagyok benne, hogy nyomot hagy majd benne maga után. Most nem léptették elő, de tudja, hogy kicsit mégis feljebb lépett, mert a zenekar mellette áll, és ez a lényeg. Megtalálta ezt a bandát, ami lényegében a punk rock születését jelképezi. Szóval, színészként ez egyáltalán nem frusztráló, hanem inkább érdekes. Magasabb lángon lobog benned a tűz, ha fiatal nőként megközelíted ezt a világot. Ahogy a mondás tartja, kő és bot eltörheti csontom, de szóval bántani magam nem hagyom! Jamie nagyon bátor. [Lehet, hogy ennek a mondásnak van egy magyar megfelelője, de nem jut eszembe. Ezen kívül vicces, hogy az amerikai sajtó a kint jelenleg nagyon trendi harmadik generációs feminizmus jegyében próbálja kiprovokálni belőle a férfiak uralta világ elleni gyűlöletet, de Juno mindig leszereli őket.]
TDB: Néhány utalásból megtudhattuk, hogy Jamie mi ellen lázad. A háttértörténete hogyan befolyásolta az alakításodat?
J: Izgalmas volt, hiszen ez az első tévés munkám, és sose tudtam, mi lesz a karakteremmel, amíg le nem ültünk a soron következő részek olvasópróbáira. Szóval miközben előre haladsz, úgy tanulsz. Ez a leginkább valósnak nevezhető idejű színjátszás, amiben eddig részem volt. Meglepődtem, amikor felbukkant egy karakter, és azt gondoltam, „Hű, Jamie innen származik? Várjunk csak, egy pillanat!” Nagyszerű dolog a tévében, hogy minden rész után egyre jobban megismered a karaktereket, és az epizódok befejezései után mindig jobban meg tudod érteni őket. A tény, hogy egy következő évadra megújítottak minket, csúcsszuper, mert azt jelenti, hogy még tovább mehetsz ezekkel a karakterekkel a megismerés útján. Lassan az egész összeáll, mint az őrület hatalmas kirakósa. [Tehát az a nő tényleg Jamie anyja volt!]
TDB: A karaktered tulajdonképpen segédkezik abban, hogy a punkzene bekerüljön a főáramlatba. Melyik volt az első zene, amiért ennyire rajongtál a valóságban?
J: 11 vagy 12 éves lehetett, és beleszerettem a Bloodhound Gangbe. Nekem ők voltak a legkirályabb banda a világon! (Nevet) Emlékszem egy borzasztóan kínos esetre. Azt gondoltam, tök menő vagyok, hogy őket hallgatom, mikor anyukám észrevette az egyik albumukat nálam, a Hoory for Boobies-t. [„Éljenek a cicik”] Megkérdezte tőlem, hogy „Ez meg mi?” Mire én: „Anyu, az egy tök király banda!” Mire ő: „Miért nincs egy csak lányokból álló csapat, egy olyan albumcímmel, hogy Whopee for Willies?” [„Éljenek a kukacok”] És ez annyira égő volt, mert pont az autóban ültünk és ott voltak a 11 éves barátnőim a suliból! Nem értettem, hogy mondhat ilyeneket előttük! Szóval imádtam a Bloodhound Ganget, nagyon tetszett a zenéjük.
TDB: A sorozat ’70-es évekbeli kora nyilvánvalóan messze áll tőled időben. Hogyan viszonyulsz az akkori kor zenéjéhez?
J: Nagy rajongója vagyok a ’70-es évek zenéinek. Végülis mindig az volt, azóta, hogy a világra jöttem. Mert a szüleim, főleg apukám, rengeteg ’70-es évekbeli punkot és rockot hallgatott. Van otthon egy hatalmas bakelitlemez-gyűjteményen. Egy csomó Iggy Popot, David Bowie-t, Blondie-t és Modern Lovers-t hallgatok. Howlin’ Wolf az egyik kedvencem. Nagyon bírom benne, hogy ha meghallgatsz tőle pár számot, aztán párat a Rolling Stones-tól, akkor hallhatod, hogy előbbi mennyire inspirálta az utóbbit. És úgy gondolom, hogy bakeliten az igazi a zenehallgatás. Másképpen hat a testedre, mert nem csak a füleddel figyelsz a lemezre, hanem minden mással is.
TDB: Az édesapád dolgozott együtt a Sex Pistols-szal.
J: Bizony. Amíg felnőttem, jó sokszor hallhattam a God Save The Queent.
TDB: Kikérted a tanácsát a Bakelittel kapcsolatban?
J: Persze, rengeteg kérdést feltettem neki. Ő volt a partnerem a bemutatón, és be kell vallanom, nagyon ideges voltam. De annyira tetszett neki! Korábban talán még sosem voltam olyan boldog, mint akkor, mikor ennyire éreztem, hogy tetszett neki, amiben részt veszek. Ő imádta a ’70-es éveket, akkor volt fiatal, és élvezte a forradalmat, ami a punkrockon keresztül fejlődött ki. Szenvedélyesen szereti azt az időszakot.
TDB: Jamie-t sokan a Bakelit Peggy Olsonjának nevezik. Mit szólsz a Mad Mennel vont párhuzamhoz?
J: Igazából még egyetlen részt se láttam abból a sorozatból, de most már muszáj lesz megnéznem párat, mert sokan felhozták nekem ezt a párhuzamot. Amennyire tudom, ez óriási elismerésnek számít, úgyhogy biztosan utánajárok majd.
TDB: Ebben a sorozatban a figurák eléggé nyíltan rasszisták és szexisták. Szerinted manapság jobb a helyzet a szórakoztatóiparban, vagy csak a nyilvánosság előtt politikailag korrekt mindenki?
J: Ezek a dolgok még mindig súlyos problémát jelentenek. Néhány színésznő felszólalt, hogy mi is annyi pénzt kapjunk a munkánkért, mint a férfiak, és igen, a rohadt életbe, ennek így kéne lennie! És 2016-ban még mindig probléma a rasszizmus? Vagy a homoszexuálisok házassága? Ez őrület! Remélem, hogy mindezt sikerül majd lerombolni, mert sokkal fontosabb lenne azzal foglalkozni, hogy jó emberek legyünk. [Ezt külföldön úgy hívják, hogy „current year”. Kommentárt nem fűznék hozzá, aki akar, nézzen utána.]
TDB: Mesélj arról, milyen volt James Jaggerrel dolgozni, aki történetesen Mick Jagger fia. Van egy pár hírhedt közös jelenetetek.
J: (Nevet) Nagyszerű fickó. Egyszerűen imádom! Vicces, de volt néhány közös barátunk Angliában, korábban mégsem találkoztunk. Szóval tök jó volt, mert úgy tűnt, hogy az égiek is úgy akarták, hogy megismerjük egymást, szóval hála Istennek, amiért ez a munka egy irányba terelt minket. És az alakítása punk naplopóként nagyon hiteles. Remekül szórakoztunk vele. És az is tök jó, ha ilyen sok időt együtt töltesz valakivel és ténylegesen kialakíthatjátok a karaktereitek közti kapcsolat. Bízol benne, hogy amikor az emberek meglátják, akkor megtetszik nekik ez a kapcsolat. Reméled, hogy azt gondolják „Ez egy összeillő pár.”
TDB: Láthattunk némi utalást James karakterének heroin-használatáról. A sorozatban elénk tárt folytonos és természetesnek ható kábítószer-használat nagyon jól megidézi azt a kort, és teljesen más, mint amit ma láthatunk.
J: Az biztos, hogy bemutatja a hétköznapi használatot, mondjuk úgy, hogy bemész az irodába, megiszod a kávédat és mellette találsz egy kis zacskónyi kokaint. De azt is bemutatja, mennyire elbaszottá tesz a használatuk. Nem zárkózik el attól, hogy megmutassa, Richie Finestra milyen dühöngő őrültté tud válni tőle. Egyértelmű, hogy ahogy a sorozat folytatódik, láthatjuk, mi történik Kippel (Jagger figurája) a drogozás miatt. Ez szeretem a Bakelitben: bemutatja, milyen nyilvánvaló volt a droghasználat, de azt is, mennyire megváltoztat az, ha függő leszel. [Erről még korábban nem beszéltem, de Jamie feladata az anyag terítése a munkahelyén. Őt magát eddig csak cigarettázni láttuk, szóval homályos, hogy vajon használja is, vagy csak a többieket látja el vele.]
TDB: Az első évad közepénél járunk. Elárulhatsz nekünk valamit a Jamie-re váró útról?
J: Nem tudom, mennyit mondhatok, nem szeretnék bajba kerülni. Annyit azért elárulhatok, hogy érdemes figyelni rá, mert nem semmi utat jár be! A második évadot pedig már izgatottan várom, mert csak Isten tudja, mit tartogat számára!
TDB: Most, hogy a következő széria már biztosan elkészül, mit remélsz, vagy mit szeretnél, milyen irányt vegyen Jamie sorsa? Mit látnál szívesen tőle?
J: Remélem, hogy továbbra is dolgozik azon, hogy kikövezze a saját útját. Remélem, hogy olyan bátor, tüzes és tökös marad, mint amilyennek megismertük. Nagyon bízom benne, hogy nem fogják eltiporni és hagyják őt szárnyalni.
***
Mielőtt a Bakeliten kezdett volna dolgozni, Randall Poster Wes Anderson filmjeinek zenéjén dolgozott, valamint a Sráckoron és Scorsese A Wall Street farkasán. Poster és kolléganője, Meghan Currier összeállítottak a The Daily Beast számára egy exkluzív Spotify zenei listát, amit Temple karaktere, Jamie inspirált.
„Meghan és én mindig úgy képzeltük, hogy Jamie-nek van a legjobb zenei ízlése az American Century A&R-osai közül.” – írta Poster a nekünk küldött emailjében – „Az underground és a tiszta érzelmek iránti fogékonysága inspirálta ezt a listát.” Majd még hozzátette: „Juno is szuper, ezért is szerettünk volna összerakni valamit, amiről úgy gondoltuk, neki is tetszene.”
A Jamie Vine zenei listát itt lehet meghallgatni.
Ez egy tűrhető interjú volt, némi új információt is hordozott, de sajnos nagyobb részben az előző beszélgetést tartalmazta. Persze, tudom, hogy a zenei alaptéma miatt nehéz itt újat kérdezni…
Erről van szó! Ahogy megmondtam a korábbi írások valamelyikében, ez a sorozat úgy működik, hogy jó-rossz, jó-rossz, jó-rossz - ebben a sorrendben váltogatják egymást az epizódok. A jó kategóriába esik az 1.,3. és a mai téma, az 5.
Ez volt az eddigi leginkább Juno-központú rész! Indul a The Nasty Bits karrierje, és az énekes ragaszkodik Jamie jelenlétéhez. (Úgy nevezte, hogy "a bögyös szőke", bár bögyösnek nem igazán mondható, de az angol kifejezés, a "the blonde with the tits" azt jelenti, hogy "a szőke, amelyiknek jó csöcsei vannak". Így már igazabb:P) Ennél fogva ott volt a tárgyaláson, a demo-felvételnél, majd végül felment az énekes Kiphez. (Ahol újfent levetkőzött.) Szóval ez a vonal nagyon tetszett, bár a találkozó az étteremben (ő az anyja lehetett?), meg az előléptetés elmarasztalása visszarántották Jamie-t (és a neki szurkoló rajongókat) a földre.
Érdekes volt a Richie és az apja közötti kapcsolat ábrázolása, a Hannibalos darabok viszont nem tetszettek, bár Olivia Wilde kitett magáért a táncolós jelenetben. A hülyegyerek persze megtarthatta az állását, viszont így még közelebb került Jamie-hez, akivel talán pár helyett riválisok lesznek... A lezáráshoz meg előrángattak egy régi, jól bevált klisét, az "ezt úgyse sejtetted, mi?" nevű népi játékot.
Ha az eddig megfigyelt mintázat folytatódik, akkor a soron következő rész rossz lesz, de ki tudja, talán tévedek?
A Bakelitről összességében azt tudom elmondani, hogy az elmúlt két hét tapasztalatai alapján senki sem nézi. Se itthon, se külföldön... A nyitó epizód egy forrás szerint 800 ezres nézettség alatt produkált, az 8chan /tv/ részlegén indított dedikált fórumra három epizód után 11 hozzászólás jött, ebből legalább 5 tőlem, viszont a "Szerintetek Scorsese mennyire baszta el ezúttal?" részlegbe legalább ennyi helyeslés jött, mondván bár a kritikusoknak tetszik, a közönséget hidegen hagyja. A FilmO-ra feltöltöttem az egész sorozatot, rajtam kívül senkit sem érdekel... Erre azt tudom mondani, hogy tény, az eddigi 5 adásból 2 unalmas volt, plusz az immár több évtizedes zenék a mai fiatal korosztálynak valószínűleg nem tetszenek, így őket lehetetlen bevonzani a képernyők elé. Ennél fogva sajnos valószínűleg megint tévedtem és mégsem ez lesz Juno kiugrási esélye...
Mi azért nézzük tovább, és már biztosan jön a második évad is, szóval talán idővel eléri a tőle elvárt nézettséget...
2017-es megjegyzés: A következő szériát végül lemondták, helyette ostoba "vígjáték" sorozatokat csináltak inkább. Továbbá felmerült bennem, hogy egy olyan szériában, amelyben ennyi zsidó szereplő van, minek kell még az egyébként valójában nem zsidó színészeknél is kiemelni, hogy a karaktereik ilyen családból származnak?