Juno Temple-t egy darabig a független filmek királynőjének nevezték, ameddig csupa olyan mozi főszerepét játszotta el, amiről a legtöbb ember sose hallott. Aztán miután 2009-ben kiköltözött Los Angeles-be, elkezdett felbukkanni nagy hollywoodi mozikban, ám csupán mellékszereplőként – az újságírók még mindig imádják a neve mellé odaírni a Demónát, a Sin City 2-t vagy a TDKR-t, amikben együtt nincs összesen 30 perc játékideje… A nagy váltás Juno karrierjében a Bakelit volt, az első sorozat, amiben fontos, visszatérő szerepet kapott – annak ellenére, hogy ezt úgy hirdette ő maga is, mint az első sorozat-szereplését, a Drunk History című marhaságbeli dupla megjelenése megelőzi a Vinylt, igaz, azokban nincs szövege.
A Bakelitet sajnos elbuktatták, ezért egy évad után leálltak vele, Ms. Temple pedig visszatért a független filmekhez és a mellékszereplésekhez. Tavaly aztán ismét rá terelődött az érdeklődés a Dirty John című mini-széria miatt, amely egy megtörtént bűnügyet dolgoz fel. Vicces módon ez a sztori, ami a címszereplő halálával véget ér, mégis folytatódik ebben az évben, csakhogy a címén kívül már semmi köze nincsen az első évadhoz. (Ez egyébként most már egy megfigyelhető trend: Bármely adott sorozatnál a második évadnak semmi köze nincs az elsőhöz, ez alól az utóbbi két évből csak a Victoriát tudnám említeni kivételként.) Szóval a Dirty John igen sikeres lett (témája ellenére még egyik hazai sorozat-csatorna sem vetítette le), Juno meg kapott egy újabb felkérést, ismét mini-szériában kellett játszania. Ebből lett a Little Birds.
(Még egy apró adalék, mielőtt tovább lépünk: Ms. Temple már szerepelt egy ugyanilyen című alkotásban, ez a Kismadarak, amit a hazai tévé is adott.)
Aki megnézi cikkem tárgyának bemutatóját, az biztos lehet abban, hogy itt aztán minden lesz, amit a hollywoodi média urai látni akarnak: homokosok, szex fűvel-fával, perverzitás és jónéhány nem fehér főszereplő. Akkor vajon miért áll csak 6.2-n az imdbn (amikor vetítették, akkor 4.7 volt)? A válasz igen egyszerű: Nők. Ezt a szériát egy nő (Anais Nin) novellái alapján írta három másik nő (Ruth McCance, Stacey Gregg és Sophia Al-Maria, utóbbi arab, amit szintén nagyon szeretnek mostanában az álomgyárban), a rendező (Stacie Passon), a zeneszerző (Anne Nikitin), a vágó (Celia Haining) és a 11 producerből 5 szintén nő volt. A végeredmény magáért beszél…
Szerintem Penny Marshall halála óta az angol anyanyelvű országokban nem nagyon maradt tehetséges rendezőnő, ezt ékesen bizonyítja például a Lost Transmissions is, amiben nincsen történet, csak helyzet van. Ennek ellenére úgy kezelik a gyengébbik nemet, mintha korábban soha, semmilyen formában nem vehettek volna részt a filmgyártásban – ennél fogva ha a lábad között lyuk van, akkor most előnyt élvezel Hollywoodban. Viszont cikkem tárgya az Egyesült Királyság terméke – na, ott is vannak szép dolgok, elég csak megnézni, mi lett a Doctor Whoból… A lényeg annyi, hogy ez a sok nő összefogott és kaptak egy rakás pénzt, hiszen a szexuális szabadságról, az elnyomó férfiakról, az elnyomó fehérekről, a megbélyegzett homokosokról meg a szenvedő asszonyokról akartak csinálni valamit. Minden adott volt a sikerhez, a kész mű azonban felemás.
A Little Birds kiindulópontja az ’50-es évek, amiről itthon bizony a Rákosi-korszak és Sztálin elvtárs ugrik be, külföldön azonban más volt a helyzet. Az európai nagyhatalmak (ilyenek már végülis nincsenek) ekkor még jelentősebb számú gyarmattal rendelkeztek, az egyik ilyen a helyszínünk, a marokkói Tanger városa, ahol sajátos keveredése látható a kultúráknak (leginkább a helyi, az angol, az amerikai és a francia jelenik meg, de van ír meg egyiptomi szereplő is), változatos figurákkal a szegény tolvajon át a dúsgazdag grófnőn keresztül a fegyverkereskedőig.
A három legfőbb szereplő Lucy (J.T.), az amerikai lány, akit dúsgazdag apja hozzáad egy fiatal angol lordhoz, aki Tangerben él; Cherifa (Yumna Marwan) a szexuális aberrációkra specializálódott elit prostituált; és a francia titkár (Jean-Marc Barr), a város tulajdonképpeni (megszálló) ura. Mellettük adott még az említett nemes úr, Hugo (Hugh Skinner), az ő homokos szerelme, az emigráns herceg Adham (Raphael Acloque); a grófnő (Rossy de Palma); Lucy apja (David Costabile) és a mindentudó bárpultos (Matt Lauria). Nagyjából az ő interakciókból áll ez a hat részes sorozat, ahol mindenki valamilyen okból akar valamit a többiektől – a háttérben legtöbbször pénz, hatalom vagy szex állnak…
Hamarosan következnek az egyes epizódok kritikái!
