Juno Temple Rajongói Oldal

Írott interjút eddig még sosem fordítottam itt, de most a hivatalos oldalon találtam egy tök jó, félig-meddig életpálya-beszélgetést Junoval. A teljes cikket nem publikálom, de néhány részlet igen érdekes, ezeket szeretném veletek megosztani. 

- Juno azt mondja, egyelőre nem ismerik fel az utcán 

- Elmondása szerint "csak akkor vesztem össze komolyabban az apámmal, mikor egész álló nap rossz '80-as évekbeli electrot hallgattam, ismételt lejátszással." 

- Egykor rajongott Gary Numanért. 

- 8 évesen már Oscar Wilde-ot olvasott. 

- "Nem igazán tudtam lázadni a szüleim ellen. Talán úgy tudtam volna sokkolni őket, ha parkolóőr vagy banktisztviselő lettem volna, ez tutira kiakasztotta volna őket." 

- Két iskolai színdarabban is fellépett, ezek egyikében dinoszauruszt játszott, saját készítésű jelmezében:)

- A Horns-ban lesz egy szexjelenete Daniel Radcliffe-el. 

- Jill Soloway egyetlen találkozás után azonnal fel akarta őt kérni az Afternoon Delighthoz.

- Mind Soloway, mind a Horns-t jegyző Alexandre Aja csodálják Junot a kellemetlen szituációkhoz való elképesztő alkalmazkodó-képessége miatt. 

- Ms. Temple egyik legutóbbi filmje, a Magic Magic a Sundance Filmfesztiválon csupa pozitív kritkát kapott, a visszajelzések alapján a Sony meg is vásárolta a terjesztési jogokat, ám érthetetlen módon ezek után egyből dvdre adta ki, mozis bemutatást nem is kapott. 

Az interjút angol nyelven itt lehet elolvasni.

"Új" képgaléria a facebookos Rajongói Oldalról

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon nemrég debütált Juno egyik legérdekesebb új mozija, a Horns, ami egy horror és Joe Hill (Stephen King fia, maga is író) azonos című művén alapszik. A soron következő interjú ezen a fesztiválon készült, ahol Ms. Temple mellett a férfi főszereplővel, Daniel Radcliffe-el beszélgettek. A szöveg mellett található képek a premieren és az azt követő partin készültek, valamint még vagy ide vagy a Képgalériába megpróbálok besuvasztani néhány fotót a Mulberry Divathétről is!

Üdv mindenkinek! A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválról jelentkezünk, ahol épp Daniel Radcliffe-fel és Juno Temple-lel beszélgetünk filmjükről, a Horns-ról. (Köszöntik egymást.) Ez a forgatás biztosan nagyon szórakoztató volt. Mi vonzott benneteket a Horns-hoz? Olvastátok esetleg a könyvet? 

D: „Elolvastam a könyvet, de csak miután végeztem a forgatókönyvvel, ami olyan…” 

J: „Csodás volt.” 

D: „Csodás, őrült és összetöri a szívedet. Nagyon ritka, hogy ilyesmit olvashatsz, olyan (ezt a szót nem értem), azt tesz, amit akar, ellentmond a műfajának, miközben tele van igazi horror-elemekkel, de közben benne van ez a hihetetlenül érzelmes szerelmi történet is, és ez egy igen ritka kombináció. Nagyon izgalmasnak találtam.”

És te, Juno? 

J: „Teljesen egyetértek. A forgatókönyv a műfajok lenyűgöző elegyítése, rengeteg különböző érzelmet vált ki, és nagyszerűnek tartom, hogy részese lehetettem ennek a rendkívül tragikus, érdekes, fiatalokról szóló szerelmi történetnek. Az is nagyon tetszett, hogy egy emléket játszhatok, ez egy szép és különleges dolog.”

Átvitt értelemben a Jack & Diane is horror volt. Vonzóak számodra a belső démonokat bemutató filmek? 

J: „Igen, egyértelműen és hát a fiatalkori szerelem mindenkiből kihozza a démonokat. Fontos, hogy átadjuk magunkat nekik, megismerjük őket, megtanuljunk együtt élni velük, mert ezek a démonok az életünk részei, szerintem mindenkinek vannak és valószínűleg elég sokáig velünk lesznek. Egy igazi szerelmi affér bemutatása fontos dolog, mert a szerelem az egyik legfontosabb dolog, ami az emberrel történik az életében.”

Hogyan dolgoztatok együtt? A munkálatok kezdete előtt közösen próbáltatok? 

D: (Junohoz szól) „Te már egy hete dolgoztál, mikor én beszálltam, úgyhogy (vissza a riporternőhöz) az egész arról szólt, hogy összecsiszolódjunk, szóval sok-sok időt töltöttünk egyedül, megosztottuk egymással a gondolatainkat, sokat beszélgettünk, kb. ennyi volt. Nagyon fontos, hogy akivel ilyen horderejű érzelmes jeleneteket kell előadnod, azzal legyen valódi kapcsolatod, de ezért dolgoznod kell, nem fog magától megtörténni, nyitottnak kell lenned rá. Szerencsére Juno így volt vele, én is így voltam és végülis tök jól szórakoztunk közben. Például a büfés jelenetünkben nem féltem kísérletezni előtte ezzel-azzal meg rendkívül érzelmesnek lenni…” 

J: „És tényleg érdeklődni kell a másik iránt! Abba a jelenetbe megpróbálunk belesűríteni tíz évet!” 

Annak a beszélgetésnek igazi háttértörténete van. 

J: „Pontosan! És ez egy csodálatos történet. Merrin és Ig (ő és Daniel) fiatalkori énjeit figyelni olyan szép, ez egy szerelmi kapcsolat kezdete, ami aztán kibontakozik. Ezt tényleg méltóképpen akartuk ábrázolni, mert ezek a visszaemlékezések nyugisak és tökéletes boldogságot sugároznak ebben az őrült, pokoli világban. Igazán rendkívüli élmény volt ezt megcsinálni.”

Találkoztatok már korábban? 

D: „Nem.”

J: „Még soha.”

Akkor Vancouver vadonjában ismerkedtetek össze. Milyen volt a helyszínen, a sok tehetséges fiatal között? 

D: „Óriási volt! A fiatalok általában ott voltak körülöttünk, és én nagyon élveztem a filmezést ennyi idősen, úgyhogy jó volt látni, hogy ők is mennyire lelkesek, izgatottak és milyen jól érzik magukat. Szerintem nagyon jól be fognak válni, mert a visszaemlékezés-jelenetük az, ami logikusan nézve a film érzelmi indítópontja, ezért rengeteg múlik rajta és ők briliáns módon teljesítették. Igen, nagyszerű volt velük együtt dolgozni.”

A film remekül mutatja be, hogy bárhol megtalálhatod a saját Édenkertedet. Nektek is van saját speciális helyetek, ahol átvitt értelemben vagy ténylegesen menedéket kereshettek? 

D: „Egy olyan, ami csak a fejedben létezik? Igen, van olyan alkalom, amikor elmerülök a képzeletemben és rendkívül elégedettnek tűnök.” 

J: „Igen, a képzeleted igazán fel tud szabadítani.” (Daniel egyetért)

Szerintetek mi a Horns mondanivalója?  Az, hogy mindnyájunknak ül az egyik vállán egy ördög, a másikon meg egy angyal? 

J: „Remélem, hogy így van. (Daniel is reméli) Szeretném azt hinni, hogy nálam így van.” 

D: „Pontosan! A film arról szól, hogy el kell fogadni mindkét oldalt, mert mindkettő emberi, valódi és örök érvényű, de te döntöd el, melyikre hallgatsz. Ig (a figurája) döntése az, hogy megpróbál a lehető legjobb, a leginkább emberi maradni és ezt a szerelem hozza ki belőle, tehát végülis a szerelem erejéről szól, meg arról, hogy mire készteti az embereket. De végső soron ez egy bosszú-film.”

Milyen volt Alex-szel dolgozni? Meséljetek róla egy kicsit! (Alexandre Ajáról, a rendező-producerről van szó)

D: „Király volt! Remek fickó!”

J: „Igazi színész-központú rendező. Nagyon türelmes a színészeivel, bátorítólag hat rájuk, és tényleg szakít időt arra, hogy megbeszélje velünk a jeleneteket meg, hogy merre halad a sztori, és szerintem csodálatos, ha ilyen rendeződ van, akivel mindent meg lehet beszélni. Olyan színésznő vagyok, aki szereti megbeszélni a dolgokat a rendezőjével. Ha éppen sírnom kell, mert valami felzaklatott, akkor szeretnék leülni a rendezővel és megbeszélni vele, hogy mi történik éppen, mert ő az, aki melletted a legjobban megérti, hogy mi történik a karaktereddel. Ezen kívül a korábbi műveivel meg tudott nevettetni és úgy rám ijesztett, hogy a falra másztam tőle. Úgy megrémített, hogy egy hétig féltem egyedül a hotelszobámban. (Daniel röhög rajta:D) Ja, elég intenzív élmény volt… Ha egy nagyszerű rendezővel dolgozhatsz együtt, az meghatározza az egész forgatást, élménnyé teszi. Érzed a levegőben, hogy mindenki imád itt lenni és együtt dolgozni ezen a filmen, és ennek az eléréséhez a rendező a kulcs.”

D: „Teljesen egyetértek. Alex-szel kapcsolatban lenyűgöző volt, hogy kezdettől fogva tudta, mit akar, de képes volt minden egyes jelenetnél új ötleteket bevetni, ez mindig érdekesnek és izgalmasnak hatott. Nagyon ritka, hogy az egész stáb úgy jön reggel munkába, hogy azon gondolkodunk, vajon milyen király dologban lesz részünk aznap? Alex a legjobb rendezők közé tartozik, mert úgy érkezik a helyszínre, hogy van egy elképzelése arról, mit akar látni, de ugyanakkor tudja, hogy rengeteg kreatív, tehetséges ember veszi körül és kihasználja ezt. Ötleteket akar mindenkitől és így létrejön egy nagyszerű atmoszféra, mert mindenki úgy érzi, hogy felhasználják az elgondolásait és együtt dolgoznak vele.”

(Innentől már csak Danieltől kérdeznek másik filmek kapcsán, majd végül jön a búcsúzkodás.)

Ez egy kellemes élmény volt számomra, mert bár Juno nem beszélt olyan sokat és nem mondott annyi újdonságot sem, de Radcliffe-et most láttam először beszélni és szimpatikus srácnak tűnik, ahogy Aja rendező úr is. Szóval én már nagyon várom a Horns-t, ami a Sin City második részével együtt végre ismét reményt ad arra, hogy a magyar közönség megjegyzi magának Junot.

Íme, az eredeti videó azoknak, akik jók angolból: 

A „hivatalos” oldalnak köszönhetően megtudtam, hogy Juno immár elérhető a twitteren, úgyhogy rögtön elkezdtem követni. Pár napja ő maga tette közzé ezt az interjút, ami most következik. A szöveg mellé az Afternoon Delight los angeles-i premierjén készült képeket választottam.

(Akik szeretnék őt követni a twitteren: @JunoViolet)

Nagyon érdekes karaktert játszol, aki körül rengeteg konfliktus történik. Mesélj róla nekünk egy kicsit! 

J: „Nekem azért volt érdekes, mert egy szabad szellemű vattacukor-lány. (nevet) Benne van ebben a világban (sztriptíztáncosnő), amit a legtöbb ember sivárnak, szomorúnak és gyötrelmesnek tart, de kibontakozik benne és élvezi, amit csinál, mert úgy érzi, hogy ezen keresztül tud szeretetet adni azoknak az embereknek, akiknek szükségük van rá. Rendkívül nyitott, abban a tekintetben, hogy hogyan él, mit akar az élettől és miként él a lehetőségeivel, nem játssza meg magát, elég gátlástalan. És Rachel (Kathryn Hahn karaktere) belecsöppen az életébe. A film elején McKenna (Juno figurája) csak teszi a dolgát és biztosan jó benne, mert magával ragadja ezt a nőt. Rachel számára az egész szinte kézzel foghatóvá válik, hiszen McKenna teljesen lenyűgözi őt a táncával és a belőle áradó őrületes energiával, és ezektől megkérdőjeleződik benne a sérülékenység,a  szexualitás, az anyaság meg még egy csomó más fogalom. De McKenna számára ez csak egy átlagos nap a munkában. Aztán következőleg találkoznak egy kávéskocsinál (coffee truck, nem tudom mi lehet ez:)) és (itt eljátssza a jelenetet, amiből nekem az jön le, hogy a táncosnő nem ismeri fel a kuncsaftot, aztán nevet). Tetszett, ahogy a kapcsolatuk innentől kezd felépülni. McKenna számára Rachel lesz az a nő, aki nem ítéli el, csak vele akar lenni, meg akarja ismerni, az élete részévé akar válni. És ez nagyon sokat jelent neki. Létrejön köztük ez a csodás barátság, de aztán… Rachel összetöri a szívét. És ettől hirtelen mégis úgy érzi, hogy elítélik, kihasználják. Csalódottá válik, durván reagál a helyzetre, mert sebezhetőnek érzi magát, és mert Rachel összetörte a szívét. De végső soron, úgy gondolom, hogy McKenna mindenkinek megtanítja, hogy őszintének kell lenni önmagukkal szemben, nyitottnak kell lenni minden helyzetben és beszélni kell a dologról. És hogy addig ne próbálj meg segíteni másokon, amíg magadon nem segítettél.” (Érdekes, hogy szó szerint az „összetörte a szívét”-kifejezést használja, mikor csak barátságról beszél.)

Ez számára elég önpusztító is, mert éppen egy tizenkét lépéses programot csinál, ugye… (Ez gondolom vagy drog- vagy alkohol-függőség leküzdésére való.) 

J: „Igen, de ha belegondolsz, betartja a program szabályait, nem szegi meg őket, mert túlságosan szereti az új barátnőjét. Ha ezt a szabályzatot megszegné, akkor mindent romba döntene egyetlen éjszaka alatt. Szerintem így reagál arra, hogy olcsó ribancnak gondolják, pontosan azt adja nekik, amit várnak tőle.” (Valószínűleg ez a rész érthetőbb lesz, ha már láttuk a filmet.) 

A szerepre való felkészüléshez találkoztál szriptíztáncosnőkkel és prostituáltakkal? 

J: „Igen. Van egy fantasztikus nő, aki Jill Soloway-t (az író-rendezőnő) inspirálta McKenna megírásában, Antonianak hívják és megismerkedhettem vele. Egy csomó időt együtt töltöttünk, lenyűgöző személyiség.”

Mi volt a legmeglepőbb benne számodra, mikor találkoztál vele? 

J: „Már elolvastam a forgatókönyvet, mikor megismerkedtünk, szóval nem igazán lepett meg, inkább inspirálóan hatott rám. Hihetetlenül nyitott és őszinte volt hozzám, bármit megkérdezhettem tőle. Megkértem, hogy legyen velem a forgatáson és pillanatok alatt ott termett, nagyon segítőkész volt és… Remélem, hogy ha majd látja a filmet, akkor érzi, hogy kölcsönvettem az energiájából és beépítettem a játékomba, mert tényleg nagy hatást gyakorolt rám.” 

Szerinted a hozzá hasonlóan a szexiparban dolgozóknak növeszteniük kell egy második bőrt, egy képzeletbeli páncélt? 

J: „Ez a személyiségedtől függ. Szerintem mindenki teljesen egyedi ebben a munkában, biztosan van olyan, akinek nyolc, tíz vagy tizenkét réteg új bőr kell, de van, akinek elég, ha csak felveszi a ruhát a saját bőrére. Ez a nőtől függ, és hogy miért választotta ezt a hivatást.”

Tetszett, hogy a nyitó sablonkérdés után egy kényesebb témára tért rá a kérdező, itt tényleg megfigyelhető, hogy a válasz nem egy betanult, sokszor elismételt szöveg, hanem gondolkodik, aztán tényleg a saját véleményét mondja. Azt hiszem, egyre jobban érdekel ez a film! 

Más: A Lovelace-t valószínűleg nem fogom megnézni, mert Juno szerepe egészen nyúlfarknyi benne és ugyanígy futottam bele a Greenbergbe is, ami eddig a 2013-ban látott legrosszabb mozi nálam, szóval tanultam a hibámból, nem fogom elkövetni újra.

Vasárnap éjjel túl fáradt voltam ahhoz, hogy filmet nézzek, és igazán sem a Vágy és vezeklés sem az Egy botrány részletei nem érdekel, úgyhogy gondoltam, Juno szülinapját interjúk fordításával ünneplem meg – utólag. 

Az első videó egy kerekasztal-beszélgetés-szerű valami, csak túl rövid ahhoz, hogy tényleg érdekes legyen. Az Afternoon Delightról van szó, az interjú a Sundance Filmfesztiválon készült, láthatjuk/hallhatjuk a rendezőnőt és a főszereplőket, Junonak viszont csak alig fél percnyi szöveg jut 2:08-tól. 

J: „Bátor dolog bemutatni, mi történik a nőkkel és hogy miken mennek keresztül, ahogy idősödnek. Hogy próbálja /a főhősnő/ megmenteni a házasságukat, bár nem mondom azt, hogy bárkinek is be kellene fogadnia a házába olyanokat, mint Mckenna /a karaktere, aki sztriptíztáncosnő/, mert ez katasztrófához vezethet… De úgy gondolom, hogy érdekes dologról van szó, fontos mondanivalója van a filmnek azzal, hogy megmutatja, hogyan sikerül megmenteni a kapcsolatukat a végén és ez egy szép üzenet az emberek felé.”

Ház ez nem volt valami nagy szám, de a következő azért izgalmasabb. Itt csak vele beszélgetnek, elsősorban a The Brass Teapotról, viszont a végén szóba kerül a Maleficent is, igaz, csak ugyanazt mondja el, mint amit korábban is…. 

Azokon a karaktereken gondolkodtam, akiket korábban játszottál el, mondjuk a Dirty Girlben, a Gyilkos Joe-ban, vagy A Sötét Lovag: Felemelkedésben. Mind sérült karakterek, sérült lányok. Mi vonz ezekhez a szerepekhez? 

J: „Azt hiszem Alice /a karaktere a The Brass Teapotban/ nem sérült, inkább frusztrált és kétségbeesett. Nem éreztem úgy, hogy sérült személyiség lenne, inkább csak az önbecsülésén esett csorba. Úgy gondolja, hogy jobb életet érdemel és asszem emiatt reagál a teáskannára úgy, ahogy, mert előtör belőle a legrosszabb énje. De van egy gyönyörű énje is, aki szerelmes Johnba /Michael Angarano figurája/, ezt az oldalát ő hozza elő belőle és megpróbálja őt visszazökkenteni ebbe az állapotába. De nem, nem érzem őt sérültnek, inkább csak frusztrált és ideges.” 

A teáskanna felszínre hozza a legrosszabb oldalad? 

J: „Igen, pontosan. Kivéve, hogy Johnt zavarja és megrémíti, így végül megpróbál ellenállni neki. /Itt valami elképesztően gyorsan mondja a következő mondatot, úgyhogy csak sejtésem van, mit jelent./ De azért rá is hatással van. Visszatérve a kérdésedre, hogy vonzódom-e a sérült figurákhoz…” 

Vagy inkább kétségbeesettek. 

J: „Igen, vagy inkább karakterek, akik változnak, akiknek rá kell jönniük valamire, a felszínre kell hozniuk magukból valamit, hogy továbbléphessenek… Ezt szeretem, ilyesmin már milliószor átestem, de ki nem? Mindenkinek volt már olyan pillanata, mikor megkérdezte magától, hogy „mit csinálok rosszul, merthogy ez itt és most nem működik?” Ez nagyon izgalmas, mert volt szerencsém eljátszani számos különböző szépséges, fantasztikus, őrült nőket, akik mind hasonló dolgokon mennek keresztül, de totál máshogyan. És ez már magában kihívás, hogy különbözővé tegyem őket.” 

Nagyszerű, hogy meg tudod találni magadnak ezeket a szerepeket./A válasz az, hogy „Igen, köszönöm.”, de nem értem, mit köszön meg?/ Szóval mesélj egy kicsit John és Alice kapcsolatáról, merthogy azt mondtad, hogy a teáskanna kihozza mindkettejükből a legrosszabbat. 

J: „Igen és nem csak belőlük. Kivéve persze, ha megvan az akaraterőd, hogy harcolj vele, akkor jó neked. De ez volt az egyik leginkább érdekes motívuma a forgatókönyvnek, hogy John és Alice mennyire másként reagálnak a kannára, mert ez olyan emberi, olyan valóságos. És ahogy már mondtam, tényleg A Legrosszabbat hozza ki Alice-ből és ez megrémíti Johnt, és a kettejük kombinálása egyfajta morális történetté teszik a filmet, mert a néző azon gondolkodik, hogy vajon ő melyikükhöz hasonlóan cselekedne? Ez a másik dolog, ami annyira tetszett benne, a morális tanulság, hogy a pénz nem boldogít. A boldogságot azok a dolgok hozzák el, amik tényleg számítanak az életben, és ha ezek mellett még van pénzed is, az király, de nem ekörül forog a világ.” 

Mondj néhány szót Michaelről, mert úgy hiszem, hogy vele remek dolog lehet forgatni. 

J: „Ja, ja, fantasztikus fickó! Rengeteg szeretettel fordul minden stábtag felé és zseniális színész! Mindig remekül teljesít és csak ad, ad és ad magából, hihetetlenül kitárulkozik színészként. Pusztán reagálni a játékára egy jelenetben már izgalmas, izgalmasabbá teszi a munkát, ha vele dolgozhatsz. Megemelem a kalapom előtte, olyan, mintha egy másik generáció színésze lenne, a művészete olyan… fura és… Istenem, hogy meg tud nevettetni!” 

Végül a Maleficentről kérdezlek, amit nemrég fejeztél be. Milyen volt ebben játszani? Mennyire rajongsz alapvetően a Csipkerózsika-mítoszért? 

J: „Nagyszerű élmény volt számomra, mert kipróbálhattam a motion capture-t, ami valami elképesztő. Egy őrületes tapasztalat volt, nagyon élveztem a forgatást és izgulok a végeredmény miatt!”

Ez nem volt rossz interjú, és főleg az Angaranoról szóló résznél érezhető, hogy mennyire szívesen beszél a témáról. A Maleficentről viszont most se tudtunk meg semmi újat, úgyhogy attól tartok, itt is csak annyi szerepe lesz, mint a TDKR-ben…

I wish you a Happy 24th Birthday Juno!:)

Ismét elérkezett a július 21, ami Ms. Temple szülinapja, így ezt megünneplendő, közzéteszek néhány most talált fotót és egy pici híreket. 

Jelenleg egy új projekt akad, amiben Juno feltehetőleg részt fog venni, ez pedig a Far From the Maddening Crowd, egy kosztümös szerelmi dráma, aminek főszereplője a szerintem iszonyatosan csúnya Carey Mulligan lesz. Juno szereplése még nem megerősített.

Először is, jó hír, hogy a Juno filmjei időrendben-rovat bővült a Greenberggel, másodszor, most van egy kis időm, úgyhogy írok néhány gondolatot, mert a Killer Joe óta egyetlen Juno-mozit sem kommentáltam itt, úgyhogy most megteszem. 

1. Merülések

Korábban még sosem láttam magyarul, de most lehetőségem nyílt rá és a szinkron segített abban, hogy megértsek egy fontos dolgot Miss G-vel kapcsolatban, ami korábban nem tűnt fel ennyire és egy picit a Di-ról alkotott véleményem is megváltozott. Külön öröm számomra, hogy többször is adta az HBO és hogy a magyarosítás nem rontotta le a színvonalát. Továbbra is azt mondom, hogy ez az egyik legjobb fiatalkori alakítása, sőt, talán a legjobb. Mindenkinek ajánlom!

2. Jack & Diane

Nagyon sokat vártam ettől és a negyedét sem teljesítette. Egy dolgot nem értek: Miért kellett egy alapvetően jó drámát elrontani az erőltetett és értelmetlen „horror”-vonallal? Ha a „vérfarkasos”, szőrszálas-csontos-húsos meg az orrvérzős részeket mind kivágnák, akkor kapnánk egy realisztikus szerelmi drámát, ami két fiatal leszbikus lány törékeny kapcsolatáról szól; így viszont a jó alakítások és a reális problémával foglalkozó cselekmény senkinek sem fog feltűnni, mert mindenki azt kérdezi a végén: Mi volt ez? Miért voltak benne ezek a jelenetek? Tényleg sajnálom, hogy ezt a filmet elcseszték, mert volt benne potenciál. 

3. Little Birds

Na, erről van szó! Ez az a műfaj, aminek Juno a koronázatlan királynője, a problémás tinik/otthonról elszökött fiatalok életének bemutatása. A Little Birds érdekes, izgalmas, néha vicces és valós. Rendkívül életszerű… Az egyetlen gond az volt, hogy Kay Panabaker és az ő karaktere szinte lemosták Ms. Temple-t a pályáról, legalábbis számomra – nem azért, mert annyival jobb lett volna, csak vele és az ő gondolataival, motivációival, cselekedeteivel jobban tudtam azonosulni. A befejezés meg önmagáért beszél. Aki szereti a tinédzserkor viszontagságaival foglalkozó műveket, mindenképpen nézze meg, csak ajánlani tudom! /De azért annyit hozzátennék, hogy ez felnőtteknek szól, komoly és vannak benne olyan dolgok, amiket a szereplőkkel hasonló korúak talán jobb, ha nem látnak…/ 

4. The Brass Teapot

Az eddigi legjobb vígjáték, amiben Juno szerepel. Sokat nevettem rajta, az alakítása valami óriási, főleg, mikor gonosszá válik és hát nem semmi ruhákban van; ráadásul Michael Angaranoval tökéletes párost alkotnak. Remélem, hogy az életben is ilyen remekül kijönnek egymással! Az utolsó negyed órában a korábbi remek hangulat elveszik, de ez egy szükséges lépés volt, mert le kellett zárni valahogy a sztorit. Szerintem aki megnézi, az utólag nem erre fog emlékezni belőle, hanem, hogy milyen jókat röhögött rajta! Úgyhogy nézzétek meg, ezt is ajánlom mindenkinek! 

5. Greenberg

Erre nem akarok túl sok szót vesztegetni, röviden: unalmas, eseménytelen, érdektelen, semmilyen. Juno cuki és vidám benne, de csak az utolsó fél órában jelenik meg és kb. összesen 5-6 percet van képernyőn, úgyhogy pusztán miatta nem éri meg látni. Meg egyébként se. Ne nézzétek meg, inkább látnám újra a Jack & Diane-t, mint ezt…

És most menjünk tovább! Anno megírtam hírként, hogy Juno részt vett a Sephora divatkellékeket gyártó cég hirdetési kampányában, ám akkoriban történt egy negatív élmény az életemben, ami miatt nem volt kedvem sokat foglalkozni vele, de most bepótolom az elmaradást és lefordítom a modelleknek feltett kérdéssort és Ms. Temple rájuk adott válaszait! Néhol ki kellett egészítenie egy mondatot, így a kérdések és az ilyen kiegészítendők normál betűkkel lesznek, a válaszok dőlttel.

Szeretném megünnepelni a különleges fiúmat egy üveg körteborral a régi környékemen lévő bárban. 

Hogyan teszed magadévá a szépségedet?

Titokban tartom. 

Mikor beszél helyetted a rúzs, amit viselsz?

Ha nincs rajtam semmi más.

Mi a legkülönlegesebb a külsődben?

A hajam. 

Az alapozó lehet télikabát? /Személyes megjegyzés: Nem is értem ezt a barom kérdést…/

Nem – inkább valami szőrméset választanék. 

Ez a vidámság évszaka. /A vidámságra a jellegzetesen angol „jolly” szót használja és oda is írta mellé, hogy „maradjunk a brit angolnál”./ 

Jó vagy rossz vagy?

Mintha nem lenne nyilvánvaló, rossz vagyok:) 

Rúzsnyom egy pezsgőspoháron, mi jut erről eszedbe?

Valami, amit nem írhatok le. 

Adni vagy kapni?

Egyértelműen a kettő kombinációja. 

Mikor nem elég a túl sok?

Ha fehérneműről van szó. 

Mint a hópelyheknél, nincs két egyforma arc. 

/A következő kérdésben nem vagyok biztos, azt írom le, amit gondolok, hogy jelenthet./

Egy partin hol van a legjobb hely némi rosszalkodásra?

Én nem… Szeretem látni, merre tart a dolog. 

Szórakoztatni vagy szórakozni?

A kettő kombinációja ismét, de persze nyilván szeretek szórakoztatni. 

/A következőnél áthúzta a kiegészítendő mondat egy részét és átalakította. Eredetileg valahogy úgy hangzik, hogy ’A (valamilyen) ajándékok (akármilyen) csomagban érkeznek.’/

A legjobb ajándékok a meglepetések! 

Belépni vagy lelépni szeretnél jobban? /Ezt se értem…/

Inkább szem előtt maradnék, amíg el nem jön a megfelelő pillanat. 

Szóval láthatjuk, hogy a divatban elég sok hülye dolgozik, de ő azért némileg provokatív, szabad szellemű és intelligens válaszokat adott az ostoba kérdésekre. Még annyit tennék hozzá, hogy szerintem belátható időm belül /3-4 hónap/ elérhető lesz a Magic Magic, azt biztosan megnézem majd, sőt, talán még a Small Apartments-et is, bár arról úgy gondolom, hogy valami baromság lehet… Aztán ha megjön a kedvem, akkor még fordítok néhány interjút is a fentebb említett filmekkel kapcsolatban.

Ezekről a filmekről a Juno filmjei időrendben oldaldobozban lévő linkekre kattintva elolvashatjátok a részletesebb elemzéseimet is!

Juno részt vesz a most is zajló Cannes-i Filmfesztiválon, ahol a Magic Magic-kel szerepel. A két kép tegnap készült /ha minden igaz/, egy The Immigrant című mozi premierjén, amire ő is elment, szó szerint talpig ezüstben:) Szerkesztés: Az eseményen készült többi kép megtekinthető itt: http://imageshack.us/user/Husang

Az interjút hétfőn (május 20.) rögzítették, a Magic Magic kapcsán. A filmről Juno, Michael Cera és a rendező Sebastian Silva mesélnek.

/Rémes, hogy minden indításnál végig kell nézni Michael Douglas új filmjének 31 másodperces reklámját, amit nem lehet áttekerni, aztán meg még jön a felvezető wish, amit szintén végig kell nézni… És tekerni se lehet normálisan…/ 

S.S.: „Kérdezték tőlem, hogy mi a Magic Magic műfaja és én azt válaszoltam, hogy pszichothriller. Ha felmész a Wikipediára és elolvasod a „pszichothriller” címszó alatti összefoglalást, az nagyon jól leírja a filmet.” 

/A beszélők mellett részleteket, képeket láthatunk a moziból. Silvát kicsit nehéz megérteni az akcentusa miatt./ 

S.S.: „Egy nagyon érzékletes és letisztult bemutatása az őrületnek és az elme sebezhetőségének.” 

M.C.: „Elolvastam a forgatókönyvet és a karakter, akit játszom, eredetileg chilei lett volna. Megkérdeztem Sebastiant, hogy lehet-e amerikai? Vagy nem maszkírozhatnánk engem chileinek? /Lapos poén volt…/ Megtanultam a nyelvet, számomra ez a film egyfajta ürügy volt a nyelvtanulásra, néhány hónapig Sebastian családjával éltem, ami nagyszerű volt, tanultam meg gyakoroltam velük és egyre furcsábbá váltam.” 

J: „Ő /Michaelre mutat/ rengeteget segített nekem, mint egy… Úgy gondolom, hogy ha valakiben megbízol, akkor fontos, hogy jól érezzétek magatokat együtt egy ilyen forgatáson, mert ha nem, akkor egy ilyen munka nagyon elbaszottá tehet.” 

M.C.: „Nincs semmi jó abban, ha…” /Juno közbevág/

J: „Mikor felvettük ezeket, volt néhány alkalom, mikor nagyon zaklatottnak kellett lennem és Michael utána ott volt, hogy megöleljen.” /nevet/ 

M.C.: „Ja, azok nehéz napok voltak számodra… De volt ez valaha másképp másokkal? Eljátszod, hogy idegösszeomlást kapsz, aztán odamennek és /úgy tesz, mintha bele akarna kötni vagy ilyesmi/ ’Megérdemled, hogy így jártál!’” 

/Juno egyetért vele, a rendező pedig ellő egy poént, ami jobb, mint Cera korábbi beszólása, de ezt nézni kell. Megjegyzés: A képminőség is össze-vissza váltakozik minden egyes tekerésnél…/ 

J: „De ez így tök jó volt, olyan, mintha lett volna egy biztonsági zónám, ahová elmenekülhetek. Mert az már önmagában elég ijesztő, hogy egy olyan helyre utazol, ami totál idegen számodra, mint La Garanco, ahol forgattunk. Egy hely, ahová ledobtak és ötleted sincs, mi hogyan működik ott, azt se tudod, hogyan próbáld megérteni ezeket…”

S.S.: „Még az étel is más.” 

J: „Igen, még az is! Minden annyira más volt, őrület! És emiatt örültem, hogy ott volt nekem valaki olyan, mint Mike /Cera/, akit már régóta ismerek, egy barátságos arc… A forgatás tök jól telt, mindannyian együtt laktunk egy nagy farmházban és a mindennapos idegőrlő munka meg a sok bolond dolog után hazamehettél és ott voltak ezek a fantasztikus kaják, meg…”

S.S.: „Körbeültünk a kandallónál és társasoztunk…” 

J: „Ja, és ez így könnyebbé tette az ott töltött időt számunkra.” 

/A videóhoz tartozik egy rövid cikk is, ahol sokat idéznek az eddig elhangzottakból, de most lássuk a többi adatot, amit megosztanak velünk!/

’Bár Juno Temple-nek vajmi kevés közös tulajdonsága van zűrös és végletekig zaklatott karakterével a Magic Magic-ből, a forgatás során azonban ő maga is átélhette a kultúrsokk hatását. 

Sebastian Silva sötét hangulatú thrillerjében Temple egy Alicia nevű fiatal nőt játszik, akit a barátnője, annak párja és mások magukkal visznek vakációzni Chilének egy elhagyatott részére. De miután szemtanúja lesz néhány rémisztő dolognak, Alicia elkezd megőrülni és napról-napra paranoiásabbá válik, egyre szaporodnak a tévképzetei. 

Temple játéka erőteljes – lassan alakul át az átlagos, bár gyenge lányból egy félelmetes emberi ronccsá. 

A karakterét segíti Michael Cera figurája, egy furcsa amerikai, aki Chilében telepedett le. A film a Cannes- Filmfesztivál Rendezői Előestjén debütált. 

Bár a figuráik a játékidő nagy részében nem viseltetnek egymás iránt túl pozitívan, kiderült, hogy Cera nagy segítséget jelentett Temple-nek, akinek egyszerre kellett megbirkóznia a legnehezebb színészi feladatokkal és az őt érő kisebb fajta kultúrsokkal is. 

Temple azt is elmondta, hogy a forgatás során mindnyájan együtt laktak egy farmházban, ami végülis menedéket jelentett számára. 

Cera, akit leginkább vígjátéki szerepeiből ismerhetünk (például Juno, Superbad – Miért ciki a szex?) egy olyan alakot kelt életre, aki eredetileg chilei lett volna, de megkérte az alkotókat, hogy változassák meg a figurát amerikaira. /Megjegyzés: Michael az interjú alatt is olyan, mintha éppen a szokásos karakterét játszaná./ 

Még a chilei spanyol nyelvjárást is megtanulta a szerep kedvéért.’

Összefoglalásképp annyit, hogy itt elsősorban Juno mondanivalója az érdekes /meg a rendező hangja/ és az itt elhangzottak is megerősítettek abban, hogy látnom kell ezt a filmet! 

Ja és még valami: Hamarosan várható a The Brass Teapot elemzése, ugyanis most már itthon is elérhetővé vált!

Úgy tűnik ez a videó se működik már...

A legutóbbi frissítésnél kerültek fel a képtárba a Hunger Magazinnak készült szexi fotók Junoról, tegnap pedig ráleltem erre a videóra, ami a fotózáson készült. A kérdések nem hallatszanak, így olyan, mintha magától beszélne végig, ez nagyon tetszik, és csupa érdekes, komoly dolgot mesél, de ahogy közben azokat a képeket mutatják, valahogy nem illik össze a kettő… 

J: „Áldásnak tekintem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozhattam és a szerepeket is, amiket eddig eljátszhattam. /A szerepekről kezd beszélni/ Mind problémás fiatal nők és számomra a kihívás az, hogy mindegyiküket különbözően keltsem életre, mert egyik elbaszott tinédzser sem hasonlít a másikra és ez a valóságban is így van, úgyhogy ki kell találni valamit, amivel különbözővé lehet őket tenni egymástól. Remélem egyszer majd olyat is eljátszhatok, aki a húszas éveiben jár, na az tényleg izgi lenne!” 

 „Most éppen… nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy elindulhattam ezekre az utazásokra ezekkel a fiatal nőkkel, akik mind próbálják megtalálni magukat és mindannyian különböző módokon érnek el végül a filmek befejezéséhez. Érdekes, hogy valamennyire saját magad dönthetsz arról, hogy milyenek voltak ezelőtt és hogy mi lesz velük ezután. És ezek nagyon fontos gondolatok, mert végignézed, hogy mi történt korábban, mi történik akkor, mikor felveszi a kamera, és hogy mi lesz utána. Ez egy fantasztikus folyamat, aminek a részese lehetsz, lehet borzasztó vagy nagyszerű is… Tényleg remek szerepeket adtak nekem, amikkel megmérethettem magam, és folyamatosan tanulok, minden egyes nap. Minden egyes munkádból magaddal viszel valamit az emberektől, akik körülötted voltak… a színésztársaidtól, a rendeződtől, az operatőröktől, mindenkitől! Mindenkitől, aki része a stábnak… ami egy elképesztő ember-piramis, és ha egy elem hiányzik, az egész összedől, szóval igazán jó dolog, hogy tanulhatok mindenkitől. Például szerintem színésznőként is fontos, hogy megtanuld, hogyan világítanak meg, mert a fény annyiféle különböző érzelmet hozhat létre az arcodon, ha reagálni tudsz rá és ez… Ja, ez érdekes.” 

/Imádom, ahogy ennyire közelről mutatják:)/ 

„Most éppen Londonban vagyok, mert a Maleficent című filmen dolgoztam, ami a gonosz tündéren alapszik a klasszikus Csipkerózsika történetből, amit mindnyájan ismerünk és igazán szórakoztató dolog volt a részesének lenni. Egy tündérkét játszom, ami gyerekkori álmom volt, és éppen tegnap fejeztem be életem első motion capture-felvételét, ami elképesztő volt. Biztosítókötelek voltak a derekamon és /itt a jelmezt meséli el, de egyszerűen nem értem ezt a kifejezést, a ruhadarabot írja le, valami szoknyaszerűséget/ fényvisszaverő pontocskák, az arcomon tintafoltok, és ezek rögzítenek minden egyes izommozgást az arcodon, meg minden egyes ízületed mozdulatait, és ez tényleg egy különleges élmény volt, mert ez egy egészen új módja a filmkészítésnek, valami olyan, amit fel se bírsz fogni. Képzeld el, hogy minden egyes pórus életre kel az arcodon! És nagyszerű emberek vettek körül, a rendezővel, Robert Stromberggel életre szóló barátságot kötöttem, egy igazán kedves, figyelmes ember, nagyon jó vele dolgozni! Na és közösen filmezhettem Lesley Manville-lel és Imelda Stauntonnal is, ez pedig óriási tanulási lehetőség volt! Két olyan nő, akik ismerik ezt a szakmát, tudják, mit csinálnak és elképesztően jók benne! Számomra azért is volt érdekes, mert idejöttem a forgatásra és ők olyan zseniálisak, ahogy előhívják a bennük lakozó 8 éves gyereket. Rengeteget tanultam tőlük és a vígjátéki időzítésük valami fenomenális, gyakorlatilag nem bírtuk ki nevetés nélkül a felvételek alatt. Szóval tök jó volt Angliában, tündérkét játszani és találkozni a legjobb barátaimmal, olyan volt, mint egy valóra vált álom!” 

„L.A. inspirál, mert munkára ösztönöz, tényleg, de ha Londonban vagyok, akkor inkább a legjobb barátaimmal akarok lenni, a munka meg olyan, hogy „Óh, dolgoznom kell, áhhh…”. De L.A.-ben több lehetőségem van és megmutathatom magam, mert abban hiszek, hogy fontos személyesen elmenni a meghallgatásokra, sokkal eredményesebb, mint elküldeni egy videót. A Killer Joe-ra csak videót küldtem be és mégis megkaptam a szerepet, szóval néha ez is bejön, de szerintem… Szóval ott előadhatom önmagamat és ez izgalmas. Néha egyes emberek hiánya fájdalmat okoz, de olyanokat is megismertem, akiket nagyon szeretek, egy fantasztikus baráti kört és valakit, akibe őrülten szerelmes vagyok, és asszem ilyen az, ha felnőtt vagy és megtelepedsz valahol, és odaviszed a dolgaid, a barátaid, a családod. És ők különben nagyon élvezik, mert ott mindig +30 fok van és ez varázslatos!” 

„Az Afternoon Delightot L.A.-ben forgattuk, még mielőtt Angliába jöttem, úgy három hónapja. Kihívás attól volt számomra, hogy egy szriptíztáncosnőt kellett életre keltenem és emiatt kénytelen voltam megtanulni táncolni. (Ma már profi öltáncos vagyok, de ez most nem számít.) A forgatókönyvben tetszett, hogy bemutatja a női lét különböző formáit, a jó és a nem annyira jó oldalait, a nehézségeit, a nők közötti kapcsolatokat és hogyan változol nőként, ahogy idősödsz. A rendező is nő volt, Jill Soloway, ő is írta az egészet, és attól volt ilyen rendkívüli dolog, mert ez egy a nőknek erőt adó projekt volt. Remélem, hogy az emberek megnézik majd és tetszeni fog nekik.” 

/Elköszönnek egymástól, annyira aranyosan mondja, hogy „Köszi srácok!”:D/ 

Ebben a videóban minden benne van, amit egy jó interjútól várnék. Egyrészt tényleg érdekes, amit mesél és nem csak ugyanazt a betanult szöveget mondja, mint a rövidebb beszélgetésekben; másrészt meg a vágás alig észrevehető, nincsenek benne a riporter mondatai és ettől olyan, mint egy hosszú monológ, amit nekünk ad elő. Már csak hab a tortán, hogy milyen jól néz ki és a közelképek miatt meg lehet figyelni az arca apró részleteit /például a három kis anyajegyet a jobb szeme alatt/; ráadásul még a fotók készítése közben rögzített képsorokat is megnézhetjük. Csak egy bajom van az egésszel, amit az elején is írtam, hogy nem illik össze a mondandója a szexi képsorokkal. Ettől függetlenül több ilyen videó kellene róla…

Felkerült egy csomó új kép a Képtárba (http://imageshack.us/user/Husang) /van köztük pár szexi is:P/ és a linkek közé kitettem a Juno Temple facebook rajongói közösséget is, ami gyorsabb és frissebb mint a "hivatalos" oldal. Az Afternoon Delight és a Brass Teapot különösen érdekesnek tűnik, remélem legalább az utóbbi lesz nálunk is, lessétek meg ezt a király plakátot: