Juno Temple Rajongói Oldal

Először is, nagy hírem van! Múlt héten beküldtem egy pontosítást az imdbnek, miszerint Juno szülinapja július 21-én van, hivatkoztam a wikipédiára és az nndbre, ők pedig kijavították! Eddig ugyanis az volt kint, hogy Born: July, 1989, mostantól pedig már helyesen szerepel a dátum, mint láthatjátok a képen. Ott van a javítási történetemből kivágott darabka, bizonyítékként:) Na de most már rátérek a mai interjúnkra!

Ez a műsor elvileg a The Strombo Show címet viseli és Kanadában sugározzák. Juno a Killer Joe kapcsán járt ott, elvileg valamikor az év elején. Beszélgetőtársa George Stroumboulopoulos, akinek a nevéből a show címe is származik. Figyeljétek meg, mennyire más egy kanadai és egy amerikai beszélgetős műsor! 

A videó elején egy rövid, humoros összefoglalót láthatunk Junoról, pár pillanat alatt megismerhetjük őt. Ez már csak azért is érdekes, mert bevágták ide az első filmszerepét, a Pandaemoniumból. 

„Amikor felnőttetek, biztosan azt gondoltátok, hogy a szüleitek mennyire bénák. Kivéve Juno Temple-t, neki sosem volt ilyen gondja. És hogy miért nem? Az apukája egyike az eredeti punk-nemzedéknek, olyan embereknek készített videoklipeket, mint mondjuk David Bowie és a barátja volt Joe Strummernek a The Clash-ből. Ez nagyon király! És a 22 éves Juno most az egyik legkeresettebb brit filmszínésznő, aki főleg problémás, engedetlen tinik eljátszásával szerzett magának hírnevet, miközben közel sem volt ilyen a valóságban. Egy farmon nőtt fel Anglia dél-nyugati részén, ott ahol a Stonehenge és a druidák is vannak, anyukája, Amanda filmproducer, apukája, Julien filmrendező. Gyerekként Juno az apja forgatásain lézengett és addig kérlelte, amíg adott neki egy apró szerepet egy drámában, amit éppen rendezett, a Pandaemoniumban. Tizennégy évesen már tudta, hogy színésznő akar lenni, a szülei rosszallása ellenére, akik úgy gondolták, munkanélküli és szánalmas lesz. Juno bebizonyította, hogy tévedtek, miután játszott olyan nagy sikerű filmekben, mint a Vágy és vezeklés vagy az Egy botrány részletei. Ezen a nyáron a Macskanő segédje lesz A Sötét Lovag: Felemelkedésben [még mindig nem biztos!:)], de előtte jön még egy durva thriller, a Killer Joe. Juno egy olyan karaktert kelt életre, aki egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek mindenki gondolja… és ettől lesznek igazán érdekesek a dolgok.„ 

S: „Köszöntsük együtt Juno Temple-t! [taps] Hello! Örülök, hogy találkoztunk!” 

J: „Szia! Én is örülök!” [nézzétek a ruháját, baromijó!]                 

S: „Üdv a műsoooorbaaan!” 

J: „Vúúúúúú!” [:D] 

S: „Fiatal vagy, de az eddigi relatíve rövid karriered alatt volt pár igencsak emlékezetes szereped, mint mondjuk ez a kifordított Hamupipőke-szerep [Dottie a Killer Joe-ban]. És azt hiszem, te olyan színész vagy, aki beleveti magát ezekbe a karakterekbe. Tényleg így van?” 

J: „Nos, valóban, és érdekes módon az első ilyen élményem, ami valaha megtörtént velem, az a Vágy és vezeklésben volt, mikor sírnom kellett azután, hogy valami borzalmas dolog történt a figurámmal, és… Nem igazán tudtam, hogyan csináljam meg, úgyhogy minden olyant felidéztem, ami Junoként elszomorít, ettől elkezdtem hisztérikusan sírni. És amikor végeztünk a jelenettel, két órára rá még mindig keservesen sírtam.” 

S: „Így kell csinálni!” 

J: „Igen! Szóval ez volt az első alkalom, mikor a rendező [Joe Wright] odajött hozzám és azt mondta: Figyelj arra, hogy itt a karaktered miatt sírsz, nem magad miatt! Ne kínozd magad, hogy elérd ezt az eredményt! Ennek ellenére a mai napig úgy érzem, kell valami a saját személyes tapasztalataimból, amitől szomorú leszek, de most már tényleg kezdem megtanulni, hogy a karakter miatt sírjak, és arra gondoljak, hogy ebben a helyzetben mennyire lehetek szomorú, hogyan reagálnék. De ahogy idősödsz, kezded megérteni a karaktereket, hogy honnan jönnek és miért és érzelmileg ez hat rád.” 

S: „Szóval hány éves is vagy?” 

J: „Huszonkettő.” 

S: „A Vágy és vezeklés idején mennyi voltál, ezt akartam kérdezni.” 

J: „A Vágy és vezekléskor tizenhat és tizenhét éves voltam.” 

S: „Tizenhat. Szóval, hogy utána még órákon át tudj hisztérikusan sírni, rengeteg szomorúságot kellett találnod!” 

J: „Igen, úgy egy perc alatt tökéletesen sikerült.” 

S: „Mire gondoltál?” 

J: „Nem tudom, csak furcsa dolgokra… Különben elég érzelmes vagyok, még attól is sírva tudok fakadni, ha odaégetem a pirítóst.” 

S: „Tényleg?”

J: „Aha, igen.” 

S: „Értem. És dolgozol is ezen a képességen?” 

J: „Hogyne, remekül tudok szenvedni! De ez most már létfontosságú a munkámhoz! Be tudom kapcsolni, aztán ki tudom kapcsolni ezt a képességet, és egyre jobb vagyok a kikapcsolásában, már nem tart órákig.” 

S: „Akkor jó! Emlékszem, pár évvel ezelőtt találkoztam az apáddal. Az édesapja dokumentumfilmes, nagyszerű filmeket csinált, például a Sex Pistols-ról és Joe Strummerről, ami az egyik legjobb film. Szóval te egy elég erőteljes punk vérvonalból származol.” 

J: „Teljesen igaz.” 

S: „Ez vezetett téged a művészethez?” 

J: „Azt hiszem, már születésemkor elkerülhetetlenül a részem volt ez. Nagyon erősen él bennem, hogy három és fél évesen bárányhimlősen feküdtem a szüleim ágyán Los Angeles-ben [négy éves koráig ott élt a család, aztán költöztek vissza Angliába], és édesapám levetítette nekem Jean Cocteau A szép és a szörnyetegét egy hatalmas kivetítővel és ettől szó szerint eldobtam az agyamat….” 

S: „Három és fél évesen?” 

J:”Bizony...” [nevet] 

S: „És erre vissza tudsz emlékezni?” 

J: „Igen! Annyira pontosan vissza tudok emlékezni arra a jelenetre, amikor a Szörnyeteg viszi a Szépséget, végig egy folyosón és csupa rongyos ruha van rajta (a nőn). Viszi őt, végig ezen az elképesztő folyosón, a kezei közt, amik valódi emberi kezek és a lámpások kigyulladnak, amerre megy és beviszi őt egy ajtón, és amikor átlépik a küszöböt, a rongyokból gyönyörű ruhák lesznek. Addigi életem során ez volt a legvarázslatosabb dolog, amit valaha láttam és úgy döntöttem, ezt akarom csinálni és…. De azért néztem rajzfilmeket meg ilyesmiket is ám…” 

S: „Az jó, mert már épp fel akartam jelenteni az apádat. [Juno röhög:D] Amikor elmondtad nekik, hogy ezt akarod csinálni…” 

J: „Tizennégy voltam.” 

S: „Az anyukád producer, szóval ő is ismeri a szakmát.” [Itt az a kérdés, hogy Mit szóltak a szüleid, mikor kijelentetted, hogy színésznő akarsz lenni?] 

J: „Háát, eléggé elképedtek. [Nem értem, mit mond.] Egy pillanatig azt gondolták, nahát, akkor rengeteget leszel munkanélküli és szánalmas. De aztán megértették, hogy nagyon szeretném ezt csinálni és elküldtek egy nyilvános válogatásra Londonba, és… Kb. két és fél órát álltam sorba mindenki mással együtt… Úgy értem, rengetegen voltak ott és bementünk, csináltak rólad egy polaroid-képet és mondták, hogy majd egy héten belül levélben értesítenek. Aztán olyan öt nap múlva felhívtak telefonon, hogy [nem értem, mit mond] menjek be egy olvasópróbára [valakivel], mire én: Váó! Tényleg? Szóval elmentem az első forgatókönyvemért, ami nagyon izgalmas volt, egy pici motorral furikáztam Londonban, [szóval biciklizni és vezetni nem tud, de motorozni igen?:)] és… Voltam a szereplőválogatáson, aztán csupa-csupa őrületes dolog történt és megkaptam a szerepet! A szüleim erre azt mondták, hogy szerencsém volt, a második olvasópróbám viszont már a Vágy és vezeklés volt, amire meg azt mondták: Azta! De innentől már csak lefelé visz ám az út! És hát…” 

S: „Eddig a szüleidnek nem lett igaza.”

J: [nevet] „Aztán felhagytam azzal, hogy minden válogatásra jelentkezem… Érted, minden egyes válogatásra jelentkeztem korábban, ami az utamba került, bizony… Szóval rájöttek, hogy nagyon-nagyon akarom csinálni ezt és tele vagyok szenvedéllyel iránta, és fantasztikusak voltak velem.” 

S: „Tudod, néhány a leginkább sebezhető… És tudom, hogy vannak sokkal inkább sebezhető emberek is, de az egyik leginkább sebezhető helyzet, amiben egy fiatal lehet manapság, az  fiatal lánynak lenni Hollywoodban.” 

J: „Így igaz.” 

S: „Mert a) elpusztít az ipar, b) elpusztítanak az elődeid vagy a sajtósok és annyira nagy a nyomás rajtatok és… És már önmagában is elég nehéz felnőni…” 

J: „Egyetértek.” 

S: „De pláne így és egy csomó lánynak a te korodban darabokra hullik az élete a tvben és ezt a családjuk a nyilvánosság elé tárja. Te hogyan tudsz megbirkózni ezzel?” 

J: „Ezért egyértelműen a családomat illeti a köszönet, tényleg, mert ők annyira csodálatosak, ahogy biztos hátteret nyújtanak számomra és támogatnak, és azt hiszem, néha azzal van leginkább gondom, hogy egyedül vagyok. Folyton úton vagyok, teljesen egyedül és néha a hotelszobák lesznek a legádázabb ellenségeid… Szóval ők [a családja] fantasztikusak, mindig el tudom érni őket telefonon, mindenben támogatnak és ők az igazi ok, amiért most ezt tudom csinálni.” 

S: „Szerinted van egy bizonyos mértékű nőgyűlölet ebben a szakmában, ahogyan a nőket megítélik?” 

J: „Néha… Én személyesen még nem tapasztaltam meg ezt, de értem, miért gondolhatják így az emberek. Nagyon szerencsés vagyok, amiért elképesztőbbnél-elképesztőbb női szerepeket kaptam, és úgy gondolom, igen, néha kifordítottak, fékezhetetlenek, szétesnek és elvesztik az eszüket, de… Szerintem ha elfogadsz egy ilyen szerepet, akkor segítesz ezen az emberen azzal, hogy szabadon engeded őt… ez egy saját bizarr elképzelés… De azt hiszem... talán látom, hogy… mondjuk a vígjátékokban jelen van ez, de például ott van a Koszorúslányok, meg a többi, amikben a nők mindenkit seggbe rúgnak!” 

S: „Igen, a vígjátékokban nem csak lányok, hanem nők, itt látható, hogy a női szerepek kezdenek megváltozni.” 

J: „Igen, ez nagyon érdekes!”

S: „Ha olyan embert alakítasz, aki igazából is létezik, érzel valamiféle terhelő felelősséget?” 

J: „Igen és nem. Úgy értem, nagyszerű, mert utánajárhatsz a dolognak, érted, megtudhatod, milyen ez az ember valójában…” 

S: „Főleg, ha még mindig életben van és talán majd látni is fog téged, amint őt alakítod.” 

J: „Igen, azt hiszem ez rémisztő érzés lehet, mert meg akarsz neki felelni, de számomra mindenképpen fontos lenne, hogy sok időt töltsek együtt azzal az emberrel, hogy annyi mindent magamba szívhassak belőle, hogy aztán át tudjak alakulni azzá az illetővé. Van ez a nagyszerű idézet a Ne bántsátok a feketerigótban, valahogy úgy hangzik, hogy nem ismersz igazán senkit, amíg bele nem bújsz a cipőibe és nem járkálsz egy kicsit a portáján. Ez egy tényleg nagyszerű módja a színészet értelmezésének szerintem.” 

S: „Ebben biztos vagyok. Köszönöm, hogy eljöttél, hálás vagyok! Remélem, hamarosan újra itt leszel majd!” 

J: „Köszönöm, én is remélem.” 

S: „Juno Temple! A film címe pedig Killer Joe!” 

Ha megnézitek a videót, láthatjátok, hogy mennyivel nyugisabb, másabb ez a kanadai műsor, mint mondjuk a korábban már elétek tárt Late Night with Craig Ferguson. A műsorvezető csak kezet fogott Junoval, nem hajbókolt neki és tényleg az volt a szándék, hogy megismertessék őt a közönséggel, éppen ezért csak néhány poén van, de azok sem ízetlenek, vagy szexuális tartalmúak. Bár tény, hogy Strombo sok olyanra is rákérdez, amit már a bevezető szövegből megtudhattunk, azért így is információkban bővelkedő beszélgetést láthattunk és szerintem a kanadaiak sikerrel jártak abban, hogy szimpatikussá, érdekessé tegyék Junot. Nekem már nem kell azzá tenni, de reménykedem, hogy hátha lesz köztetek olyan, akinek éppen mondjuk ez az interjú kelti fel az érdeklődését iránta:) 

A videó itt nézhető meg: Kivéve magyar IP-címmel...

A 2. interjúban megnézhettétek a Nylon Magazin májusi számának címlapfotózását, itt pedig a kiadás megünneplésére rendezett buliba nyerhettek betekintést. A három címlaplány közül csak Juno volt ott, még egy csomó hülye, akikről azt se tudom, kik, éppen ezért csak azt fordítom le, amikor ő beszél: 

„Hali! Juno vagyok, és itt vagyunk a Young Hollywood-partin, amit a tommygirl rendezett (ez valami divatmárka, én még nem hallottam róla) ééés remekül fogunk szórakozni! Remélem…” (:D) 

(0.25-nél Juno és Emily Browning) 

„Láttam a címlapot, csodaszép! Nagyon jó kis színei vannak.” 

Mit tervezel a nyárra? 

„Őőő, dolgozni fogok, egy olyan projekten, ami nagyon izgalmas! A Wild Side című filmről van szó, és nagyszerű, talán a legkirályabb forgatókönyv, amit valaha olvastam és nagyon-nagyon-nagyon jó szereplőket válogattak össze hozzá, szóval eléggé izgatott vagyok miatta.” 

  „Kösz srácok! Élveztem a bulit és remélem, tetszik nektek a májusi szám! Vigyázzatok magatokra! Bye!” (nagyon édes, ahogy itt vigyorog) 

Mára ennyi, de majd jövök holnap is, új hírekkel és újabb interjúval! 

A videó itt elérhető, érdemes megnézni: (aki ismeri a többi felbukkanó embert, az nyugodtan kommenteljen, hogy kik azok:D)

Ez a legjobb interjú, ami Junoval készült és én is láttam. Érdekes, vicces, jópofa, ráadásul ebben a leginkább olyan, mint amilyennek elképzelem őt:) A beszélgetés a Late Night with Craig Ferguson 2011. szeptember 21-ei részében ment le. Na, csapjunk bele: 

C: „Következő vendégem egy nagyon szép színésznő, aki most éppen egy Dirty Girl című filmben szerepel. Október 7-én kerül a mozikba, pillantsunk bele!” 

(itt jön a süteményes jelenet az említett műből.) 

C: „Köszöntsük együtt Juno Temple-t!” 

(Tök jól áll neki ez a fehér ruha, nem?) 

C: „Helló Juno!” 

J: „Szia!” 

C: „Nagyszerű, hogy eljöttél és hadd jegyezzem meg, hogy milyen csodás ruhát és vonzó ékszereket viselsz ma este.” 

J: „Köszönöm! Értékelem a bókot.” 

C: „Semmi gond. Teee… te amerikai vagy?” (kicsit bunkó kérdés:D igazán tudhatná:D) 

J: „Nem. Angol vagyok.” 

C: „Igen, tudtam ám, de abban a filmben tisztára amerikai vagy, nem angol!” (így már bók az előző mondata) 

J: „Déli vagyok.” 

C: „Déli? Az egy nehéz nyelvjárás? Akárhányszor az ember meg akarja tanulni, azt mondják neki: Ezt nem így köll.” (Itt utánozza a déli akcentust.) 

J: (nevet) „Öööö… Nem, ez egy fura dolog. A nyelvjárás-tanárom azt mondta, hogy az angol hang kb. ugyanabban a részben helyezkedik (a torokban), ahol a déli akcentus. A sztenderd amerikait sokkal nehezebbnek találom.” 

C: „Mi az a sztenderd amerikai?” 

J: „Mondjuk amit te is használsz?” 

C: „Én? Van egy nagyon rossz hírem számodra: Ez, ámit én csinálok, nem sztenderd ámerikai. Ha elmész egy válogatásra és ott azt mondod: (itt a saját akcentusán viccelődik), akkor az nem válik be.” 

J: (helyesel neki) 

C: „Anglián belül honnan származol?” 

J: „Anglia délnyugati részéről, Sommersetből.” 

C: „Óh, az egy jó kis környék. Nem úgy beszélnek arrafelé, mint a kalózok?” (utánozza a kalózok jellegzetes hanghordozását) 

J: „Igen, olyanokat mondanak, hogy almabor, meg…” 

C: „Óh, igen, almabor…” (itt most a kiejtés a lényeg) 

J: „Mi is csinálunk almabort a szüleim házában.” 

C: „Tényleg?” 

J: „Aha.” 

C: „Az édesapád Julien Temple?” 

J: „Igen, ő az.” 

C: „Ő egy elég híres rendező, nem igaz?” 

J: „Igen, fantasztikus.” 

C: „Az bizony! Nagy rajongója vagyok, ő csinálta a Sex Pistols-filmet, nem?”

J: „Igen!” 

C: „Kb. annyi idős lehettem, mint most te, sőt, még fiatalabb voltam nálad, mikor az kijött.” 

J: „Úgy tudom, te is játszottál egy punk-rock bandában.”

C: „Így volt, de senki nem csinált filmeket azokról a punk-rock bandákról, amikben én is benne voltam. (Juno nevet) Talán néhány rendőrségi jelentést, de semmi többet. (a közönség is nevet) Apukádat még mindig érdekli a punk-rock? Úgy képzelem, hogy igen.” 

J: „Bizony.” 

C: „Na, itt egy érdekes kérdés, legalábbis számomra az: Ha az apád egy ilyen ikonikus, vad, rebellis karakter, egy művészember, hogyan lázadtál ellene, mikor fiatalabb voltál?” 

J: „Nem igazán tudtam.” 

C: „Értem.” 

J: „Az egyetlen alkalom az volt, amikor elterveztem, hogy csináltatok egy tetoválást az ő tiszteletére, apák napjára. Ő csinálta Tom Petty Learning to Fly-jának a klipjét, ami az egyik örök kedvencem, azt tetováltattam magamra, hogy „learning to fly” (repülni tanulok), és meséltem neki róla, nagyon izgatottnak hangzott a telefonban a hangja, mikor erről beszéltünk. Aztán mire karácsonyra hazautaztam, addigra elfelejtette. Nem rajong túlságosan a tetoválásokért, de azért azt hiszem, ezt megszerette. Ez volt talán a leginkább lázadó dolog, amit csináltam…” 

C: „Ez eléggé… Én is csináltattam egy tetkót az apám tiszteletére, mikor meghalt. Ő nagyon utálta a tetkókat, ezért úgy gondoltam csináltatok egyet, amivel rá emlékezem és így miénk lehet a kelta paradoxon. (Ferguson skót származású, de hogy konkrétan mi az a kelta paradoxon, azt nem tudom. Mindesetre ők nevetnek, szóval ez egy nekünk érthetetlen poén.) Ez tetszik nekem, érdekesnek találom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ha már az apád filmrendező, akkor miatta lettél színésznő?” 

J: „Azt hiszem már akkor bennem volt ez, mikor kibújtam a világra…” 

C: „Megértem. Van két gyerekem, láttam, hogyan történik.” 

J: „Őőő… szóval…” 

C: „Riasztó élmény. Láttál már ilyet?” 

J: „Még nem. Még nem. Csak azt a jelenetet a Felkoppintvából, tudod, mikor…” 

C: „Aha, nos nem láttam ezt a filmet, de…” 

J: „Azt a jelenetet együtt néztük meg az öcsémmel, aki olyan tizenöt lehetett, és ott van ez a közeli kép a születés pillanatáról és egészen összetörte szegényt.” 

C: „Azt elhiszem. Én mondom, ha ott vagy, pontosan ott, és előtted megy végbe, akkor úgy reagálsz, hogy „őőő, azta”. (Juno remekül szórakozik ezen:)) Igen, mert vannak olyan részei, amikre nem készítenek fel, és amikor ott vagy… Hölgyeim, akiknek van önök közül gyereke, az tudja, miről beszélek! Vannak olyan események, amikről senki sem beszél, hogy megtörténik és mégis megtörténik.” 

J: (kicsit zavarban van ettől) „De varázslatos is!” 

C: „Óh, persze! Mágikuselképesztőéletemlegjobbnapja meg minden, igen, igen, de… persze, nagyszerű. Te is szeretnél majd gyereket?”

J: „Mindenképp.”

C: „Na és hányat?" 

J: „Nem is… nem is tudom, attól függ, hogy megy a dolog…"

C: „Miért, hát fiatal vagy, hány éves vagy, húsz?”

J: „Huszonkettő.” 

C: „Oké, akkor simán lehet még… mondjuk húsz gyereked.” (a közönség nevet) 

J: „Persze. Sima ügy.”

C: „Hogyne, hogyne. Húsz gyerek…” 

J: „Mondjuk, ha holnap el is kezdenék szülni.” 

C: „Naaaa igen, na, ez biztos idegesítené az apádat, ki kéne próbálnod! (Juno halálra röhögi magát:D) Ha fel akarod idegesíteni apádat, mondd neki: Apa, van húsz gyerekem! Jövök haza Amerikából és mind veled fogunk élni, nagypapa! Ez jó lenne. Apádnak vannak már unokái amúgy?” 

J: „Nem, még nem, én vagyok a legidősebb. Van két csodálatos öcsém, és ők meg apa és anya mind együtt élnek egy szépséges házban, Sommersetben.” 

C: „Te is ott laksz még?”

J: „Nem, én már itt élek (Los Angeles-ben), de karácsony táján mindig hazamegyek legalább egy hónapra.” 

C: „Ez jó. Milyen a karácsony Summersetben? Nagyon kellemesnek képzelem el.” 

J: „Igen, igazán mesés. Mindig tobogánozunk. Ebben nagyon jó vagyok.” 

C: „Tobogánozás? Igen, ez jól hangzik. Ez nem szánkózást jelent?” (a közönség nevet, de én lehet, hogy félreértettem a poént)

J: „De igen.” 

C: (mindenki nevet) „Csak a dolgomat végzem, leányom, csak próbálok közel férkőzni. Nem vagyok mindig ekkora szemétláda, de valamit reagálnom kell.” 

J: „Nem gondolom, hogy szemétkedsz!” 

C: „De, egy kicsit.” 

J: „Csak kicsit ideges vagyok. Ez az első alkalmam.” 

C: „Ideges? Mitől vagy ideges?” (a saját hangjától nem hallotta Juno válaszát, mert egyszerre beszéltek) 

J: „Mert még sosem csináltam ilyet. Tisztára remeg a kezem is az idegességtől.” 

C: „Édes vagy. Ne, ne, nem kell aggódnom emiatt, jól van, tudom, nagyon ijesztő vagyok, de… (Juno és a közönség nevet) Nem jelentek veszélyt rád, biztonságban vagy, és a csontváz-robot (egy bábú, az alkalmi műsorvezetőtárs), ő… ő is oké, nem igazán érdeklődik irántad… (Juno erre megmutatja az egyik gyűrűjét) Óh! Mid van neked?” 

J: „Egészen olyan, mint ő, nem?” 

C: „Igen, tényleg! Nézzétek ezt! (halálfej-gyűrű) Nézzétek csak! Tudod, mi az érdekes? Ha egy másik ujjadon lenne, nem mutathatnánk meg!” 

J: „Óh, ez igaz! De azon az ujjamon is van egy.” 

C: „Igen látom. Rengeteg gyűrű van rajtad, egy csomó…” 

J: „Nagy ékszer-rajongó vagyok.” 

C: „Tényleg? Ezek igazi… gyémántok meg ilyesmik?” 

J: „Ez az egy, ez volt a huszonegyedik születésnapi ajándékom a nagymamámtól. Ez az övé volt, szóval ez a legkedvesebb számomra.” 

C: „Értem, értem.” 

J: „Nézd meg, nyomot hagyott az ujjamon, mert sosem veszem le.”

C: „Jaj, nézzétek! Nyomot hagyott az ujján! (a középső ujját mutatja a kamerának) Pont ott! Látjátok a nyomát? Éppen ott van! (mindenki nevet) Eeeeeeez aaaaaaaz! Iiiigeeeeeen! Engem nem kaphattok el! (épp most szegett meg egy szabályt) (Junohoz fordulva) Jó neked! Szóval, most ide költöztél Amerikába?”

J: „Aha, igen.” 

C: „Na és miket csinálsz szabadidődben? Szoktál szörfözni?” 

J: „Áh, nem. Az egyensúly-érzékem nem valami jó, szóval… nem szörfözök. Nem tudok biciklizni meg autót vezetni se.” 

C: „Akkor hogyan közlekedsz?” 

J: „Sétálok.” (Ez egy híres momentuma ennek az interjúnak, ahogy láthatjátok, a bejegyzés elején is ez van gifként. Ez a mozdulat annyira aranyos:D) 

C: „L.A.-ben?” 

J: „Aha.” 

C: „Ennyi ékszerrel?!” 

J: „Néha…” 

C: „Fel fogom hívni édesapádat, kisasszony! (nevetés) Ez nem jó. Na mindegy, kifutottunk az időből, szóval választhatsz fura csöndet, őőő, azt hiszem túl fiatal vagy a szájharmonikához, (nevetés) szóval kérhetsz fura csöndet vagy indulhatsz a nagy pénznyereményért.” (Ebben a műsorban az a szokás, hogy ezen lehetőségek egyikével zárják le a beszélgetést, így van plusz egy garantált poén a végére.)

J: „Mi a nagy pénznyeremény?” 

C: „Tizenöt dollár egyesekben, de válaszolnod kell érte egy kérdésre.” 

J: „Jöhet!”

C: „Oké, szóval a nagy pénznyereményért mész?” 

J: „Úgy bizony!” 

C: „Oké. Kezdhetjük is. Egydollárosok. Szagold meg, igazi pénz! Ugye, hogy fura szaga van a pénznek?” 

J: „Igen, piszkosnak érződik.” 

C: „Ja, piszkosnak érzem én is. Ez egyenesen a… őőőő…. Tényleg piszkos, a CBS pénze. (nevetés) Igen! Na, szóval, jön a kérdés.” 

J: „Oké.” 

C: „Készen állsz?”   

J: „Igen. Készen állok.”

C: „Tizenöt dollárért. Izland az Észak-atlanti térségben van, ugye?” 

J: „Óh, istenem… Huszonhárom százalékot értem el a földrajz-vizsgámon és sosem próbálkoztam vele többet.” (na, legalább egy közös vonásom van vele) 

C: „Na de ki mondta, hogy földrajzi kérdésről van szó? Meg aztán, kedvellek, még nyerhetsz!” 

J: (nevet) „Oké.” 

C: „Rendben? Oké. Izland az Észak-atlanti térségben van, a fővárosa Reykjavik.” 

J: „Oké.” 

C: „Jó. Milyen magas vagyok?” 

(a közönség nevet, Craig odasúgja a szintén kacagó Junonak a megoldást: 187 centiméter) 

J: „Azt hiszem… 187 centiméter.” 

C: „Helyeeeees! Tizenöt dollár, a tiéd! (a közönség éljenez) A gyönyörű Juno Temple-t látták, azonnal jövünk vissza!” 

(a közönség tapsol, Craig megöleli Junot, ad neki egy puszit, aztán még csevegnek) 

Mint már mondtam, ez a kedvenc interjúm vele, itt annyira édes, ahogy néha megilletődik, mikor beugrik a poénoknak, meg a nevetése is olyan vicces:D Imádnivaló! 

Remélem nektek is tetszett, mert elég sokáig tartott lefordítani:) 

Az eredeti nyelvű változat pedig itt tekinthető meg, Juno 10.37-től jön:

Ahogy az előző Dirty Girlös interjúnál megjegyeztem, ehhez a filmhez több ilyen videó is tartozik, és mivel megint fáradt vagyok, plusz holnap dolgozom is, ezért csak egy rövidebb fordításra van időm, ebben a kategóriában pedig ez a leginkább kézenfekvő. 

A következő beszélgetésben Juno Temple és a mozi másik főszereplője, Jeremy Dozier válaszolnak a kérdésekre, a felvétel elején és a végén egy-egy rövid bevágás vana trailerből. 

Szóval az író-rendező (Abe Sylvia) számára ez nyilván egy rendkívül személyes hangvételű mozi volt… 

Juno: „Igen.” 

…ami némileg a valóságból, némileg pedig abból az álomból merít, hogy a valóság ilyen is lehetne. Szóval, ad ez… néhány extra rétegnyi felelősséget, ha tudjátok, hogy olyasmit játszhattok el, ami nagyon mély jelentéssel bír? 

Juno: „Nos, ha ennyire szenvedélyes a rendeződ, te is legalább ennyire szenvedélyes akarsz lenni cserébe, meg hát ez egy bizalmi játszma. Én rábíztam volna akár az életemet is és a mai napig megtenném, és… és úgy éreztem, ő is eléggé megbízott bennem. Számomra nagy dolog volt, hogy szerepet kaphattam ebben, mert én egy angol lány vagyok, egy angol bentlakásos iskolába jártam, sohasem voltam Oklahomában (itt játszódik a történet), 1989-ben születtem, szóval legalábbis világok választanak el tőle, eltekintve attól, hogy (a rendező) látott bennem valamit, amiért kiválasztott, én pedig meg akartam felelni a kihívásnak. Ijesztő volt, de ugyanakkor az egyik legjobb megmérettetés is, ami elé magamat állítottam, és azt hiszem… Azt hiszem, ha egy olyan rendezőnek dolgozol, akiben ennyire hiszel, attól egy kicsit könnyebb dolgod lesz, mert kivetíti a látomását eléd és te ennek a szerves részévé válsz, rengeteget beszélsz róla, játszol vele, és nem… Ha valami nem működik, akkor az nem gond, csak másképpen kell próbálkoznod, amíg rendesen meg nem csinálod. És igen, a lehetőség, hogy Abe-bel dolgozhattam az első projektjén, mert hogy jó sokáig fog még dolgozni….” 

Jeremy: „Igen, ez biztos!” 

Juno: „… mert ez a fickó szenzációs, és azt gondolom… Igen, ha eléggé természetesen és biztonságosan érzed magadat ebben a környezetben, akkor jól fogod csinálni a dolgokat, érted?” 

(Jeremy-nek címezve) Abe neked adta a „Bemutatkozik” címkét a stáblistában. Milyen érzés volt? 

Jeremy: „Nagyszerű! Úgy értem, az egész tapasztalat egészen szürreális volt, onnantól, hogy a biztonságiak beengedtek az első munkanapomon, a lenyűgöző szereplőkön át egészen addig, amíg láttam a bemutatót. Elmentem egy valódi moziba, és ott láttam az előzetest, egy valódi film előtt, egy valódi jeggyel és ez… ez… 

Juno: „Én még nem estem túl ezen!” (nevet) 

Jeremy: „…olyan szürreális, annyira őrületes! Arra gondolok, hogy kb. négy éve beadtam egy jelentkezést, amikor negyedéves hallgató voltam a Texas-i Egyetemen Austinban és beküldtem egy videofelvételt, amit a kollégiumi szobámban csináltam, miközben a vizsgáimra tanultam, és eztán ebből eljutni egy Bemutatkozik-címkéig őrület, főleg a többi nagyszerű színész között. Együtt látni a nevedet olyanokéval, mint William H. Macy, Milla Jovovich, Mary Steenburgen, meg mindenki máséval, az egyszerűen…” 

Juno: „Őrület.” 

Jeremy: „Pontosan! Igen, elképesztő.”

Most is azt mondom, amit az oldalt elérhető kritikámban írtam: Ha van egy kis jóérzés meg intelligencia benned, akkor semmiképp ne hagyd ki ezt a filmet, mert marhajó! Különben sok interjút megnéztem ezzel a két remek fiatal színésszel és azt kell mondjam, nekem Jeremy Dozier is nagyon szimpatikus, szívesen elbeszélgetnék vele, de persze csak Juno után:) 

A videót itt lehet megnézni:

Eredeti cím: Glorious ’39 

Bemutató éve: 2009 

Juno karaktere: Celia (pont mint a St. Trinian’s-ben) 

Ma csak egy rövidke interjút kaptok (ami a film londoni premierjén készült nagyobb videó része), mert fáradt vagyok:) Azért így is érdemes megnézni, mert Juno valami fantasztikusan mutat abban a ruhában:P 

Fantasztikusan nézel ki! 

„Köszi.” 

(itt jön egy kijelentés, aminek magyarul nincs értelme, de angolul annyit tesz, hogy Rengeteget dolgoztál mostanság. Most vagy itt először a Londoni Filmfesztiválon.) 

„Igen, nagyon izgatott vagyok!” 

Milyen érzés itt lenni? 

„Bezsongtam! Teljesen bezsongtam ettől az egésztől! Nagyon izgatott és büszke vagyok, hogy itt lehetek, lenyűgözőnek találom.” (a vége nem egészen érthető) 

Ez nagyszerű. 

„Igen.” 

Még nem láttad a Dicső ’39-et.

„Tényleg nem!” 

Várod már? 

„Borzasztó izgatott vagyok, (eljátssza, mennyire:D) igen, tényleg izgatott vagyok!” (most már mindenki érezheti, mennyire izgatott:D) 

Melyik volt a kedvenc pillanatod a forgatáson? (az első értelmes kérdés…)

„Volt az a tényleg nagyszerű jelenet, mikor Romola (Garai), Eddie (Redmayne) és én mind ezeket az elképesztő báli ruhákat viseljük és én meg Eddie Romola ellen vagyunk, azt tényleg bámulatos volt eljátszani. Nagyon jó jelenet volt.” 

Mennyire tudtál hasonulni a karaktereddel? 

„Hááát… Fel akar nőni, amivel nem igazán tudok hasonulni, mert én nem nagyon akarok. (nevet) De ő egy fiatal nő, aki őrülten szerelmes akar lenni és ilyen helyzetben már voltam, az, hogy őrülten szeress valakit egy igazán romantikus, szépséges elképzelés, és a karakterem a filmben eléggé a megszállottja ennek, amit nagyon királynak találok.”

Most arról mesélj, hogy melyik jelenetet volt számodra a legnehezebb életre kelteni a forgatókönyv alapján! 

„Hááát… Minden nap kihívásokkal szembesülsz, ha filmet forgatsz, minden nap ideges leszek és ez az egész… arról szól, hogy megtaláld a tökéletes… Nem tudom. De Stephen (Poliakoff, a rendező) nagyszerű volt ebben, mert nem áll meg, amíg a lehető legjobbat el nem éri, és azt hiszem, színésznőként izgalmas kicsit különböző dolgokat csinálnod, megpróbálnod, mi működik és mi nem. Nem hiszem, hogy van egy konkrét pillanat, ami a legnehezebb, mert, érted, minden nap…” 

Kihívás. 

„Igen. Ezért imádom ezt a munkát, mert megmérettethetem magam. Húúú!” 

Igen, ez remek. Nos, remélem tetszeni fog a film és érezd jól magad! 

„Köszönöm, nagyon köszönöm!”  

A felvétel még folytatódik, a többi színész és a rendező is megszólalnak, de 2.20-nál van vége Juno megjelenésének. Azért látható, hogy egy premieren mennyire más a hangulat, mennyivel kevesebb idő van gondolkodni a kérdésen, ezért ismétli önmagát, meg ezért nem fejez be minden gondolatot. Nyilván nagyon izgult is, de hát teljesen érthető, hiszen életében először van a legnagyobb brit filmfesztiválon, ahol először látja majd a mozit, amiben szerepel:) 

A teljes videót itt lehet megnézni, Juno 0.27-nél jelenik meg: A kapcsolódó Youtube-fiókot megszüntették...